Mária Magdolna írásai

Utolsó napját éljük ennek az évnek. Néhányan fogadalmakra készülnek, gondolván, hogy holnaptól képesek lesznek megtenni azt, amit tegnap, tegnapelőtt, vagy az egész elmúlt évben nem. A helyzet az, hogy holnap is tök ugyanolyan nap lesz, mint a mai, vagy az elmúlt egy évben minden nap, csak a mi viszonyulásunktól függ, hogyan éljük meg. Ha ma nincs kedved kötelezően jól érezni magad, ne tedd, mert nem lesz jó visszaemlékezni rá milyen pocsékul érezted magad Szilveszterkor. Ha fergeteges bulira készülődsz, valóban pörgesd fel magad, de ha lehet, ne alkohollal kezd a délelőttöt, mert annak a vége tuti az lesz, hogy délután négyre kinyírod magad, és nélküled zajlik majd az óév búcsúztató. Hallgass jó zenéket, főzd meg a lencsefőzeléket, korhelylevest, hogy végigaludhasd a holnap délelőttöt, és a másnapos gyomornak is kiválóak ezek az ételek. Énekelj, táncolj főzés közben, ez kellően felpörget, megadja a kezdő hangulatot az estéhez. Egyet ne tégy: ne fogadkozz, hogy holnaptól min fogsz vált

Azt mondják, Isten azt a báránykáját teszi próbára leginkább, amelyik fontos számára. Szerintem viszont ezt valami szerencsétlen sorsú tanítvány találhatta ki, aki valamivel magyarázni próbálta azt, hogy miért mér rá a Sors annyi kínlódást az életében. Meg van egy olyan történet is, amikor a szegény ember halálakor Isten színe elé kerül, és visszanézve élete útját, látja a saját lábnyomait, azok mellett az Isten lábnyomait is, ám a legnehezebb időkben csak egy pár lábnyomot lát. "Istenem, Istenem, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, akkor hagytál el engem?" kérdi. Isten válasza: "Ej, fiam, dehogy. Akkor az ölemben vittelek." Szóval azzal vigasztalom magam, hogy biztosan engem is az ölében hurcol unos-untalan szegény Jóisten, vagy csak túllihegem a nem is létező bajaimat. Múltkorában, amikor kabbalista kollégámmal találkoztam és öt órán keresztül beszélgettünk egy pláza halljában - tán még most is ott ülnénk, ha nem szólítottak volna mindkettőnket egyéb föl

A bölcsesség felé vezető úton vannak állomások, ahol el kell dönteni, hogy továbbhaladsz-e, vagy neked elég ennyi, itt megállsz. Nincs jó döntés, vagy rossz döntés, csak döntés van, de ha a megállást választod, a megrekedés biztosított, úgy néz ki majd a történet, hogy kaptál egy aranyrögöt a kezedbe, de nem tudsz vele mit kezdeni. Az egyik ilyen állomás a spirituális úton az elkülönültség érzése. Ha ebbe beleragadsz, megmaradsz a gőgös okkultista szintjén, ismerek ilyeneket sajnos, nem is egyet, inkább több ilyet, mint ezt meghaladót. Minden szellemi úton járó ember eljut ide, ami nem baj, hiszen ez is a fejlődés része, és Jézus azt mondta, hogy aki nem tapasztalja meg a poklot, nem érdemli meg a mennyországot, szóval át kell esni ezen a gyermekbetegségen, de nagyon fontos, hogy túllépjünk rajta. Arról az érzésről beszélek, amikor a szellemi dolgokkal foglalkozó ember úgy érzi, felette áll az egyszerű, materializmus csapdájában vergődő embertársainak. Én úgy fogalmaztam ezt megtapaszt

Megint vettem egy Berente Ági könyvet. Lassan megvan az összes, kivéve a babaápolásról szólót, mert az már nem aktuális az életemben, hiába nevezem kamaszlánykámat "Kisbabám"-nak, bár már magasabb, mint én. De erről meg az jut eszembe, hogy talán mégis meg kellene vennem: leányom horoszkópját ismerve, erős a gyanúm, hogy röpke tíz év múlva meglesz az első unokám. Akkor viszont meg már lehet, hogy nem lehet kapni Berente Ági Babaápolás című könyvét, márpedig a többi művét ismerve százszor inkább neki hiszek, mint a sok agyontanult gyermek-tudornak. Bocsánat, ha valamely Olvasóm érintett, de tapasztalataim alapján vontam le ezt a következtetést. Persze ez nem meggyőződés, bármikor meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről, ha találkozom ilyennel, kalapot előtte. Szóval Berente Ági írt egy könyvet a Keleti gyógymódokról, amelyben többek között Gyógyító környezet cím alatt, a kövekről, kristályokról, ásványokról ír. Mint minden rendes spirituális embernek nekem is vannak itthon ilyene

Kissé felkavarodtam, amikor megírtam az "Elvált szülők gyereke" című bejegyzést. Úgy látszik lelkem üstjének fala nem teljesen sima, vannak benne gidrek-gödrök, mint a vastagbélben, ahol megbújik a szemét, és ha nem tökéletes a tisztítás-tisztulás, a lerakódott méreg alattomosan szivárogva mérgezi a testet. Arra viszont jó volt az újra átélése gyerekkoromnak, hogy rájöttem a megoldásra, tisztára magamtól. De aztán arra is rájöttem, hogy milyen hülye vagyok, hát előbb is megtehettem volna, hiszen hallottam már ezerszer, mit kell ilyenkor tenni. Jobb későn, mint soha, és ez a lényeg. Ölembe vettem tehát kislánykori önmagamat, és dajkáltam, öleltem, simogattam hosszú, göndör, barna haját, letöröltem a könnyeit, és dúdolva ringattam. Érdekes érzés volt. Nem emlékszem ilyesmire, már ami a dajkálást illeti, de így, felnőttként nagyon tudtam szeretni kislány-önmagamat. Ha tehát visszanyúlsz a múltba, és átéled a veled történteket, mindeközben átalakítva azt, megváltoztathatod a jele

A tévézésnek hódolván rendszerint ismeretterjesztő csatornák között kapcsolgatok. És ma jutottam el odáig, hogy rájöttem mi zavar már ezekben a műsorokban is. Lassan úgyis kezd bekrepálni a tévém, addig-addig utálkozom, amíg már nem lesz min szörfözgetnem, kritizálnom, de ez nem baj, a véleményezés, címkézés úgyis negatív karmát teremt, ráadásul ego-növelő, úgyhogy nem kár, ha ez is kivonódik az életemből. Szóval az zavar, hogy minden vadállatokról készült filmben úgy beszélnek róluk, mint túlélőkről . Szegény bálna, mit kell szenvednie, hogy túlélje az óceánokat, azt, hogy innen oda úszkál, egyik helyre elúszik szülni, mert az évezredek alatt rájött, hogy ott melegebb a víz, aztán vissza a bébivel oda, ahol sok az ennivaló, szintén generációs tapasztalatok alapján. Nem azt kell túlélnie, hogy mindeközben bálnavadászok leselkednek rá például, nem, hanem, hogy hányezer km-t "kénytelen úszni a túlélésért". A tigrisnek az őserdőt kell túlélnie. Azért csíkos, hogy túléljen, nem a

Hat éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Tudtommal apámnak három éves korom óta szeretője volt. Az én apám neve onnantól, hogy elköltözött tőlünk, jelenlétemben "Azarohadtapád" volt. Amikor valami konfliktus volt anyám, bátyám és köztem, ami pedig elég gyakori volt, lévén nem kívánt gyermek voltam, az első, amit a fejemhez vágtak: olyan vagy, mint "Azarohadtapád"! Más alkalmakkor, ha nehezményeztem, hogy miért csak egy-két ruhadarabom van - ellentétben a bátyámmal, aki mindent megkapott, lévén nem az én "rohadtapám" volt az ő apja -, vagy pénzt kértem radírra, a válasz az volt, hogy azért nincs pénzünk, mert itt hagyott bennünket "Azarohadtapád". Láthatáskor anyám úgy borult rám zokogva, mintha akkor látna utoljára. Páréves gyerekként komoly lelkiismeret-furdalást okozott ez az érzelmi zsarolás, hogy apámmal kell lennem két hetente hétvégenként, és ez mennyire fáj anyámnak. Apámból azt éreztem, hogy valójában azért visz magával néhány órára, h

Van egy férfi, aki közel áll a lelkemhez...:)) és amint már írtam a "Valóság"-ban, az egyetlen, akivel évek óta szót értek. Legutóbb hosszasan elemeztük őt asztrológiailag, és kabbalisztikailag is, meg úgy általában, mert sajnos elég rossz felé vette az irányt. Azon két százalékába tartozik az emberiségnek, aki felismeri a hibáit, és nem fél szembesülni a lelke mélységeivel, sőt ezért hajlandó is tenni. Ám amikor sikerül nagyon mélyre merülnie magában, olyannyira megrémül attól, amit talál, hogy izibe' oldania kell a feszültséget, kicsit elmenekülni a valóságtól. Ezt a menekülést sikerült az utóbbi években kissé túlzásba vinnie. Próbálom kezelni a helyzetet, elvégre Mária Magdolna vagyok, vagy mi a fene, és ebbéli minőségemben időnként kutya kötelességemnek érzem a nálam gyengébb férfiaknak támaszt nyújtani. Nomen es't omen, akár a Máriát, akár a Magdolnát tekintjük, még külön-külön is, nemhogy egyben... :)) Néhány hete apró megvilágosodásom volt, miszerint ezt csak b

A hétvégén egy teljes napot szenteltünk a halálnak. Nagyon szeretek a halállal foglalkozni, és ez nem azt jelenti, hogy sík hülye vagyok, vagy nem szeretek élni. Nem, nincs halálvágyam, már nincs. A depressziós korszakomban volt, nem mondom, de felsőbb énem vigyázott rám, azóta pedig rájöttem, és tapasztalom, hogy az élet gyönyörű! Nem kín és szenvedés, hanem feladatok, és ajándékok sokasága. Aki pedig ismer, az tudja, hogy én aztán nagyon tudom élvezni az élet minden örömét, ráadásul kb. 90 évre kalibráltam magam, mert sok dolog van még itt a Földön, amit ezen életemben meg akarok valósítani, tapasztalni, tanulni, és alaposan kiélvezni. Ahol születés van, ott halál is, és a legnagyobb szenvedést az ember életében a haláltól való félelem okozza. Minden türelmetlenségünk, rettegésünk hátterében a zsigermélyen húzódó halálfélelem áll. Erre még rá is tett egy lapáttal a bűnben születéses pokol-elmélet, de mindegy, ezt hagyjuk, bár annyit még hozzátennék, hogy inkább a természeti népek hal

Lassan itt van Karácsony, és kezdenek csöpögni a szeretet-üzenetek az interneten, meg lógnak a szeretet-lampionok szerte-szana mindenfelé, meg szívhez szóló karácsonyi dalok zengedeznek, és mindenhol a szeretet ünnepéről beszélnek, mondhatom, lassan a gyomrom forog tőle. Mintha tényleg erről szólna a történet. Ehhez képest egyre őrültebbek az emberek, egyre idegesebbek, gyűlölködőbbek, haragosabbak, rémisztő mi folyik körülöttünk. Én inkább azt látom, gőzerővel tombol a Sátán, szakítja a kapcsolatokat, szerelmeket, házasságokat, családokat, de ha egyben maradnak, akkor vagy dúl a társas magány, vagy ölik egymást csendben, vagy hangosan, szóval minden van, de szeretet alig. Mostanság gyakran járok Budapestre, hát a csilli-villi reklámokon kívül nem nagyon érzékelem, hogy valóban készülnénk a szeretet ünnepére. Örülten "hajráznak" az emberek - de minek?! -, mintha az év vége közeledtével vége lenne a világnak is. Mindenki mindent egyszerre, most akar befejezni, megcsinálni, meg

A múlt heti statisztikából azt látom, hogy a Kihasználás című írásomat olvastátok a legtöbbször. Tehát gond van ezen a területen. Gondolom nem mondok újat azzal, hogy amire fókuszáljuk a figyelmünket, magyarán amin sokat jár az agyunk, gyakran van gondolkodásunk homlokterében, vagy mindegy hogyan fogalmazom, azon dologgal kapcsolatban vonzzuk be a hasonló történeteket, mintegy "véletlenül". A rutinos vonzók, akik már tudják, hogy nem nyavalyogni kell, hanem a megoldást keresni, azaz nem a miérten, hanem a hogyanon gondolkodnak, nekik hamarost megjön a megoldás, csak észre kell venni, nyitott szemmel, füllel mászkálni. Az elmúlt napokban kicsit megint beelegeltem, mert úgy éreztem csak adok, adok, nyújtom a kisujjamat és berántanak az egész karomnál fogva, szóval elmerengtem mit csinálok rosszul, és hogyan változtathatnék. Azért gondoltam, hogy nem jól bánok az energiáimmal, mert egyre rosszabbul éreztem magam a bőrömben, tehát egyértelmű volt, hogy rossz irányt vettem. Sajnos

Tapasztalatom szerint, amikor valaki végre valahára eljut odáig, hogy elkezd érdeklődni, miért is van itt a Földön, valami rettenetes nagy spirituális választ vár, valami fennköltet, magasztosat, valami i g a z á n k o m o l y dolgot. A horoszkópból teljesen egyértelműen kiderül, miért jöttünk ezen életünkben ide, és a megvalósításhoz szükséges minden képesség is ott rejlik. Megrögzött életfeladat-kutatók jóstól jósig, asztrológustól asztrológusig mászkálnak, az ezotéria minden ágában tevékenykedő specialistától - vagy kevésbé attól - keresnek választ arra, mi a fenét keresnek itt a Földön. A helyzet az, hogy valójában az emberiség elenyésző hányada jön a Földre tényleg nagy dolgokra hivatottan. Ez alatt azt értem, hogy mondjuk az a dolga, hogy tömegek előtt bármilyen módon megnyilvánulva, jelentős hatást gyakoroljon mások életére, váljon ismertté, népszerűvé, mint a nagy tanítók, világítók, mint Teréz anya, Jézus, Buddha, Osho, vagy hírhedtté, mint a celebek, vagy diktátorok, akik

Mostanság annyira jó útra tértem, hogy magam sem értem magam... :)))) Mióta a spiri útján járok, állandósult bennem az érzés, hogy bort iszom, s vizet prédikálok, pedig eleinte még nem is nagyon beszélgettem senkivel ezekről a dolgokról. De az a kis hang belülről mindig súgott, hogy nem jó ez így, ellentmondás van a bensőmben zajló folyamatok és aközött, amit az egóm, elmém irányítása alatt teszek. Az ember érzi, tudja, hogy rossz úton jár, ehhez a tanhoz nem illik a bódulás, hallja is a hangot belülről, de úgy érzi, nem elég erős, hogy ellenálljon a szenvedélyeknek, mint cigi, pia, vagy fű. Mert olyan jó, ahogy végigárad a testemben a nyugalom, igaz ugyan, hogy mesterségesen előidézett, de mindegy, oldódik a feszültség, és ez a lényeg. Lazul az állkapocs szorítása, oldódik a görcs az öklödben, gyomrodban, karjaidban, vállaidban, hátadban, szóval olyan jóóóó... És mindezzel valójában nem is volna baj, ha megállna az ember azon a ponton, amikor valóban hasznos módon és formában feloldó

Ma olyan kis szomorkás hangulatban voltam, nem értettem miért. Aztán eszembe jutott egy mondat, amit a múltkorában hallottam Mesteremtől: az emberek attól szenvednek, hogy azonosulnak a mulandóval. Arra már régen rájöttem, hogy olyan nincs, hogy sz..r hangulatban vagy, de nem tudod mitől. De tudod, csak meg kellene kérdezni magadtól, és nem elnyomni a választ, sőt, elhallgattatni a belső halk hangot, amely pontosan jelzi, hogy mi a baj. De ahelyett, hogy megkérdeznénk, elnyomjuk zenével, fecsegéssel, alkohollal, tévével, társasággal, zenével, hogy úgymond jókedvre derítsük magunkat. Ez rossz út, mert minden betegít, amit elnyomunk: besűrűsödik a léleküstben, aztán telítődik, és kirobban, vagy megbetegít. Nem biztos, hogy valami nagy dologról van szó, ha éppen rossz a hangulatod, egy nő például attól is képes átmeneti mélydepibe esni, ha mondjuk a szoknyát, vagy nadrágot nehezebben tudja begombolni, mint a múlt héten. Vagy reggel a tükörből nem a mosolygós arca nézett vissza rá, hanem a

Ha úgy érzed, hogy kihasználnak, úgy is van. Ezen nincs is mit gondolkodni. Ki tud kihasználni? Akinek hagyod, bárki. Több okból is megengedhetjük embertársainknak, hogy kihasználjanak, a leggyakoribb ok a félelem attól, hogy elveszítjük a szeretetüket. Gondolj csak bele: azért hagyod a párodnak, gyerekeidnek, munkatársaidnak, barátaidnak, de még a kutyádnak, macskádnak is, hogy a fejedre nőjön, mert attól félsz, hogy ha nemet mondasz, elveszíted a szeretetüket. Fordítsuk meg: ha kihasználnak, az azt jelenti, hogy akkor is megteszel nekik valamit, amikor semmi kedved, mert fáradt, beteg, ideges vagy, vagy egyszerűen csak tele a hócipőd mindenkivel, mégis mész, mert megkért, és megcsinálod neki. Ki az önző? Szerintem inkább az, aki nem figyel arra, hogy a másik éppen milyen állapotban van. Hidegen hagyja a fáradtságod, kedvetlenséged, nem gondol bele, hogy mit okoz a követelőzésével. És ennek már semmi köze a szeretethez, ez a "azt szeretem benned, hogy olyan rendes vagy..." D

Van egy barátom, férfi. Évek óta az egyetlen hímnemű lény, akivel beszélgetni tudok, hosszan, sokat, mélyen, mindenről. Régebben néhány üveg borocska társaságában beszéltük át a napot, vagy éjszakát, mára csökkent az alkohol mennyisége, sőt részemről gyógyteával teli bögrével melengetjük egymást, miközben mélyenszántó spirituális vagy egyszerű hétköznapi dolgokról beszélgetünk barátommal. Ma is így történt, többek között a valóságról, elméről, egóról, szellemekről, jó és rossz entitásokról, Sátánról, csakrákról, vágyakról folyt a társalgás. Nagyon ritka az, amikor nem értünk egyet, folyamatos az eszmecsere, ő érti, amit én mondok, én értem, amit ő mond, mi több, odáig fajult az elmúlt évek alatt a viszonyunk, hogy lelki síkon is képesek vagyunk egymásnak üzengetni, csak idő kérdése, hogy melyikünk emeli fel előbb a telefont. Szóval megvitattuk mennyit, merre haladtunk, mióta utoljára beszélgettünk, milyen történések zajlottak, és azok merre vitték a fejlődésünk hajóit, lefelé vagy felf

Megértettem végre, miért nem mindegy, hogyan lélegzünk. Régóta tudom, hogy oda kell figyelni a légzésre, a mély, hosszú, lassú légzésre, de hogy valójában milyen élettani hatása van, nem mélyültem el a témában. Egy hete ismét kaptam a Sorstól egy nagy maflást, nem ismertem fel magamtól, illetve hárítottam, szőnyeg alá sepertem, reménykedtem, ideologizáltam, túlagyaltam, megmagyaráztam, azaz nem a megérzéseimre hallgattam, amik pedig időben jeleztek mindig, így tehát a Felső Vezetőm gondoskodott róla, hogy észhez térítsen. Egy hagymahéjjal ismét kevesebb lóg rajtam. A lényeg, hogy már nagyon régen voltam e n n y i r e dühös. A dühről azt mondják, nem jó tanácsadó, de esetemben mégis az volt, mert hozzásegített, hogy meghozzak egy döntést, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna. De vissza a légzéshez. A fenti történéssel egy időben (nyilván "véletlenül" :)) Mesterem sokat beszélt a légzésről. Úgy tanítja, hogy leszületésünkkor mindenkinek meghatározott számú légvétele és

Jajjj, de nehéz napom van. Muszáj ezt is leírnom, mert megpukkadok, ha nem írhatom ki magamból. Az elmúlt napokban sokat voltam emberek között, kint, a világban, és hiába tettem magam köré dupla-dupla védelmet, nem voltam elég figyelmes, meggyengült úgy látszik, mert bizony sikerült elérnem, hogy a vérnyomásom megint az egekben van. A Sors mindig gondoskodik róla, hogy ráébresszen, bizony jóóóó sok tanulnivalóm van még a bölcsesség felé vezető úton. Konkrétan felbosszantottak az elmúlt napokban tapasztalt emberi szűklátókörűség megnyilvánulásai. Azt vallom, hogy az ember olyanokkal vegye körül magát, akik emelik a rezgésszintjét, akik lehúzzák azoktól tartsa távol magát. Sajnos néha elkerülhetetlen, hogy érintkezzünk olyan emberekkel is, akik nem, hogy nem emelik, de igencsak megcsappantják az energiánkat, mert ugyebár valamiből élni kell. No de sebaj, ebből is tanulok, türelmet, elfogadást, és magamat még inkább megismerem általuk. Ki kell mondjam, döbbenetes, mennyire képesek emberek