Mária Magdolna írásai

Ő és én 2. - Anya. - Tessék. Háttal ültem az ablaknak, a fény szépséges kis arcára esett, mélybarna szemeiben szokás szerint nem látszott fekete írisze, ahogy a lábaimnál ülve felpillantott rám. A kezeim után nyúlt, meleg, száraz tenyere, kecses, finom, vékony ujjacskái két tenyerembe simultak. Így ültünk néhány másodpercig, elvesztem a tekintete mögött, ahogy mindannyiszor, mikor belenézek a szemébe. Mint egy sötét alagút, amely a Mindenségbe vezet. Ismerem ezt a Mindenséget, mindennél jobban. - Nem baj, hogy elmegyek? - Miért volna?! - Mert mostanában sokat eljárok, nem is alszom itthon, napokig nem vagyok. - Kicsim, hogy volna baj? 20 éves vagy, teszed a dolgod, ez a természetes folyama az életnek. Az volna baj, ha állandóan itthon ülnél. - De féltelek. - Engem? Mitől?! - Rossz érzés nekem téged egyedül hagyni. - Tudod jól, hogy én szeretek, nagyon szeretek egyedül lenni. - Tudom, de akkor is. - Mit akkor is? Nincs baj. Ez így van rendjén. Menj. - De ro