Légzés
Megértettem végre, miért nem mindegy, hogyan lélegzünk.
Régóta tudom, hogy oda kell figyelni a légzésre, a mély, hosszú, lassú légzésre, de hogy valójában milyen élettani hatása van, nem mélyültem el a témában.
Egy hete ismét kaptam a Sorstól egy nagy maflást, nem ismertem fel magamtól, illetve hárítottam, szőnyeg alá sepertem, reménykedtem, ideologizáltam, túlagyaltam, megmagyaráztam, azaz nem a megérzéseimre hallgattam, amik pedig időben jeleztek mindig, így tehát a Felső Vezetőm gondoskodott róla, hogy észhez térítsen.
Egy hagymahéjjal ismét kevesebb lóg rajtam.
A lényeg, hogy már nagyon régen voltam e n n y i r e dühös.
A dühről azt mondják, nem jó tanácsadó, de esetemben mégis az volt, mert hozzásegített, hogy meghozzak egy döntést, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna.
De vissza a légzéshez.
A fenti történéssel egy időben (nyilván "véletlenül" :)) Mesterem sokat beszélt a légzésről. Úgy tanítja, hogy leszületésünkkor mindenkinek meghatározott számú légvétele és szívdobbanása van. Ezt elhasználhatod mondjuk negyven év alatt is, de beoszthatod száz évre is.
Azt hiszem ez volt az első mondat, ami megértette velem a lényeget.
Tudjuk, hogy minél kisebb egy állat, annál gyorsabban ver a szíve, és sűrűbb a légzése, és minél nagyobb, annál lassúbb a szívverése, és kevesebb a percenkénti légzésszáma. Azaz hosszabb ideig él. A teknősbéka méretét tekintve nem tartozik a nagy állatok közé, mégis percenként három-négy levegőt vesz. El is éldegél százötven évig, vagy tovább is akár.
Mivel döntésem lelki következményei átmenetileg engem is padlóra küldtek, nosza elkezdtem hasznosítani a Mesteremtől tanultakat, elkezdtem lélegezni.
Szó szerint.
Hét másodpercig ki, hét másodpercig be.
Mindezt négyszer egy perc alatt, és máris ott tartottam, mint a teknősbéka.
Ha nagyon ráértem, akkor a ki-, és belégzés között tíz-harminc másodperc szünetet tartottam.
Ez nem csak azért jó, mert hosszabbítom az életfonalamat, hanem mert TÉNYLEG, és KOMOLYAN, hihetetlenül megnyugtat. Az izgatott, ideges, szorongó ember gyorsan, kicsiket, felületesen lélegzik, szívverése gyorsul, agya hipoxiás állapotba kerül, téves érzékelései vannak, rossz döntéseket hoz, nincs "magánál".
Ha meg akarsz nyugodni, tényleg lélegezz mélyeket.
Próbáld ki egy percig, annyi ideje még a legelfoglaltabb embernek is van. Így képes vagy befolyásolni a vegetatív idegrendszeredet, amit másként nem tudnál. Azzal ugyanis, hogy direkt lelassítod a légzésedet, azt üzened az agyadnak, hogy minden rendben van. Az agyad azt mondja erre, ja, lassan lélegzünk? Ok, akkor nyugodt vagyok én is.
Ez nem vicc volt.
Tényleg így működik.
Megtapasztaltam.
Azóta is, ha idegesebb vagyok a kelleténél, mert megint ostoba gondolatokat engedek a fejembe, ami felkorbácsolja a vérnyomásomat, lélegzem.
Teknőcmódon.
Tudományosan, és nem spirituálisan, ezennel kijelentem, hogy a lassított légzéssel az elmúlt napokban sikerült szívverésemet 60-70 között tartanom, és a 160/100 vérnyomásomat 117/79-re lélegeztem le, ami esetemben igen alacsonynak tekinthető, habitusomat figyelembe véve.
Egy hét alatt olyan szinten megszoktam a lassú légzést, hogy már oda sem kell szinte figyelnem.
Persze TUDATOSAN kezdtem, mert úgy döntöttem, nem fogok beleveszni az önsajnálat pokoli bugyraiba, sőt, jobban leszek, mint voltam.
És lőn.
És nincs szükség különösebb időráfordításra, nem meditációról beszélek, az már csak egy kellemes mellékhatás, hogy a lassú légzés közben finom relaxált állapotba kerülsz.
Lehet reggel ébredés után, kávékészítés, iszogatás közben.
WC-n ülve.
Munkahelyen, munka közben.
A kutya se veszi észre, ne aggódj, ha meg igen, kit érdekel.
Jövet-menet a munkahelyre a buszon, vagy a kocsiban, dugóban.
Ja, dugó.
Tegnap a statisztikából láttam, hogy valaki közületek a YouTube-ról talált hozzám, ráklikkeltem a linkre, és bejött egy srác, aki éppen azt taglalta autóvezetés közben, hogy jó lenne, ha az a sok ideges ember, aki a kocsijában az utakon éli ki az agresszióját, megtanulna lélegezni.
Teljesen igaza van, csak nem mondta el, miért is van erre szükség, én most megpróbáltam a lényeget összefoglalni.
Jelen sorok írása reggel, a buszon történik, lépésben haladunk a dugóban Budapest felé. Emlékszem, régen idegbeteg tudtam lenni emiatt, percenként néztem az órát, és szidtam az autósokat, az útfenntartót, meg úgy általában mindenkit, hogy miért pont most, és itt van, ahol én, akinek pedig mennyire fontos volna, hogy időben beérjen.
Mire beértem, idegroncs voltam, így telt az egész nap aztán.
A helyzet évek óta ugyanaz, én viszont más lettem, és mégsem kések el így sem, hogy nyugodt vagyok.
Viszont élvezem a busz zümmögését, ringatását, az összes fát, bokrot, cserjét személyesen ismerem az út mellett, gyönyörködöm a felhőkben az égen, vagy nézem az esőcseppek táncát az ablakon.
Közben lélegzem.
Ki és be.
Ami amellett, hogy az idegeimet rendben tartja, az egész testemre jó hatással van.
A legtöbb betegségért a lelki dolgok mellett az oxigénhiány is ludas, és Mesterem szerint minden betegséget meg lehet gyógyítani a megfelelő légzéssel.
Úgyhogy mire beérek a munkahelyemre minden sejtemet ellátom friss oxigénnel. És itt most ne menjünk bele a levegő tisztaságának taglalásába, mert azzal kell gazdálkodnunk, ami van, tehát magamban azt mantrázom légzés közben: minden, ami hasznos, maradjon bent, ami nem kell, távozzon.
Ezzel ismét adok munkát az elmémnek: nem ér rá a mantrázás miatt értelmetlen gondolatokkal zaklatni engem, és mozgósítja az immunrendszeremet, ami pedig kitakarítja belőlem a szennyet. Ilyen egyszerű ez az egész légzés-dolog és az, hogy TUDATOSAN gyógyítsd magad testileg, lelkileg.
Régóta tudom, hogy oda kell figyelni a légzésre, a mély, hosszú, lassú légzésre, de hogy valójában milyen élettani hatása van, nem mélyültem el a témában.
Egy hete ismét kaptam a Sorstól egy nagy maflást, nem ismertem fel magamtól, illetve hárítottam, szőnyeg alá sepertem, reménykedtem, ideologizáltam, túlagyaltam, megmagyaráztam, azaz nem a megérzéseimre hallgattam, amik pedig időben jeleztek mindig, így tehát a Felső Vezetőm gondoskodott róla, hogy észhez térítsen.
Egy hagymahéjjal ismét kevesebb lóg rajtam.
A lényeg, hogy már nagyon régen voltam e n n y i r e dühös.
A dühről azt mondják, nem jó tanácsadó, de esetemben mégis az volt, mert hozzásegített, hogy meghozzak egy döntést, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna.
De vissza a légzéshez.
A fenti történéssel egy időben (nyilván "véletlenül" :)) Mesterem sokat beszélt a légzésről. Úgy tanítja, hogy leszületésünkkor mindenkinek meghatározott számú légvétele és szívdobbanása van. Ezt elhasználhatod mondjuk negyven év alatt is, de beoszthatod száz évre is.
Azt hiszem ez volt az első mondat, ami megértette velem a lényeget.
Tudjuk, hogy minél kisebb egy állat, annál gyorsabban ver a szíve, és sűrűbb a légzése, és minél nagyobb, annál lassúbb a szívverése, és kevesebb a percenkénti légzésszáma. Azaz hosszabb ideig él. A teknősbéka méretét tekintve nem tartozik a nagy állatok közé, mégis percenként három-négy levegőt vesz. El is éldegél százötven évig, vagy tovább is akár.
Mivel döntésem lelki következményei átmenetileg engem is padlóra küldtek, nosza elkezdtem hasznosítani a Mesteremtől tanultakat, elkezdtem lélegezni.
Szó szerint.
Hét másodpercig ki, hét másodpercig be.
Mindezt négyszer egy perc alatt, és máris ott tartottam, mint a teknősbéka.
Ha nagyon ráértem, akkor a ki-, és belégzés között tíz-harminc másodperc szünetet tartottam.
Ez nem csak azért jó, mert hosszabbítom az életfonalamat, hanem mert TÉNYLEG, és KOMOLYAN, hihetetlenül megnyugtat. Az izgatott, ideges, szorongó ember gyorsan, kicsiket, felületesen lélegzik, szívverése gyorsul, agya hipoxiás állapotba kerül, téves érzékelései vannak, rossz döntéseket hoz, nincs "magánál".
Ha meg akarsz nyugodni, tényleg lélegezz mélyeket.
Próbáld ki egy percig, annyi ideje még a legelfoglaltabb embernek is van. Így képes vagy befolyásolni a vegetatív idegrendszeredet, amit másként nem tudnál. Azzal ugyanis, hogy direkt lelassítod a légzésedet, azt üzened az agyadnak, hogy minden rendben van. Az agyad azt mondja erre, ja, lassan lélegzünk? Ok, akkor nyugodt vagyok én is.
Ez nem vicc volt.
Tényleg így működik.
Megtapasztaltam.
Azóta is, ha idegesebb vagyok a kelleténél, mert megint ostoba gondolatokat engedek a fejembe, ami felkorbácsolja a vérnyomásomat, lélegzem.
Teknőcmódon.
Tudományosan, és nem spirituálisan, ezennel kijelentem, hogy a lassított légzéssel az elmúlt napokban sikerült szívverésemet 60-70 között tartanom, és a 160/100 vérnyomásomat 117/79-re lélegeztem le, ami esetemben igen alacsonynak tekinthető, habitusomat figyelembe véve.
Egy hét alatt olyan szinten megszoktam a lassú légzést, hogy már oda sem kell szinte figyelnem.
Persze TUDATOSAN kezdtem, mert úgy döntöttem, nem fogok beleveszni az önsajnálat pokoli bugyraiba, sőt, jobban leszek, mint voltam.
És lőn.
És nincs szükség különösebb időráfordításra, nem meditációról beszélek, az már csak egy kellemes mellékhatás, hogy a lassú légzés közben finom relaxált állapotba kerülsz.
Lehet reggel ébredés után, kávékészítés, iszogatás közben.
WC-n ülve.
Munkahelyen, munka közben.
A kutya se veszi észre, ne aggódj, ha meg igen, kit érdekel.
Jövet-menet a munkahelyre a buszon, vagy a kocsiban, dugóban.
Ja, dugó.
Tegnap a statisztikából láttam, hogy valaki közületek a YouTube-ról talált hozzám, ráklikkeltem a linkre, és bejött egy srác, aki éppen azt taglalta autóvezetés közben, hogy jó lenne, ha az a sok ideges ember, aki a kocsijában az utakon éli ki az agresszióját, megtanulna lélegezni.
Teljesen igaza van, csak nem mondta el, miért is van erre szükség, én most megpróbáltam a lényeget összefoglalni.
Jelen sorok írása reggel, a buszon történik, lépésben haladunk a dugóban Budapest felé. Emlékszem, régen idegbeteg tudtam lenni emiatt, percenként néztem az órát, és szidtam az autósokat, az útfenntartót, meg úgy általában mindenkit, hogy miért pont most, és itt van, ahol én, akinek pedig mennyire fontos volna, hogy időben beérjen.
Mire beértem, idegroncs voltam, így telt az egész nap aztán.
A helyzet évek óta ugyanaz, én viszont más lettem, és mégsem kések el így sem, hogy nyugodt vagyok.
Viszont élvezem a busz zümmögését, ringatását, az összes fát, bokrot, cserjét személyesen ismerem az út mellett, gyönyörködöm a felhőkben az égen, vagy nézem az esőcseppek táncát az ablakon.
Közben lélegzem.
Ki és be.
Ami amellett, hogy az idegeimet rendben tartja, az egész testemre jó hatással van.
A legtöbb betegségért a lelki dolgok mellett az oxigénhiány is ludas, és Mesterem szerint minden betegséget meg lehet gyógyítani a megfelelő légzéssel.
Úgyhogy mire beérek a munkahelyemre minden sejtemet ellátom friss oxigénnel. És itt most ne menjünk bele a levegő tisztaságának taglalásába, mert azzal kell gazdálkodnunk, ami van, tehát magamban azt mantrázom légzés közben: minden, ami hasznos, maradjon bent, ami nem kell, távozzon.
Ezzel ismét adok munkát az elmémnek: nem ér rá a mantrázás miatt értelmetlen gondolatokkal zaklatni engem, és mozgósítja az immunrendszeremet, ami pedig kitakarítja belőlem a szennyet. Ilyen egyszerű ez az egész légzés-dolog és az, hogy TUDATOSAN gyógyítsd magad testileg, lelkileg.
Hétvégén voltunk egy előadáson, ahol az asztrológia és a szabad akarat volt a téma. Nagyon sok olyan dolgot hallottunk, amit már olvashattam Tőled is. Többek között itt van ez a légzés téma is :-) Egy nénike a végén megkérdezte, hogy lehet-e tudni előre, ki mikor hal meg. Timi mondta, hogy meg lehet nézni, de nem etikus megmondani, így ő sem teszi soha! A nénike csak erősködött, hogy de mi van, ha ő tudni szeretné? Akkor se. És elmagyarázta, hogy mik az okai. Többet is említett, végül ezt a légzést hozta fel példának. Hogy tulajdonképpen az, hogy meddig élünk, rajtunk (is) múlik...
VálaszTörlésTapasztalatom szerint addig érdekel valakit a halála időpontja, amíg retteg tőle. Amint rájössz, hogy nincs mitől félned a túloldallal kapcsolatban, már nem számít a halál időpontja. Onnantól felkészül az ember arra, hogy minél szebb túlvilágot teremtsen magának. Timinek igaza van, nem szabad halálról beszélni az átlagembernek, mert ezzel programozod az elméjét. A haláltól való félelmet kell megszüntetni, nem az időpontját firtatni.
VálaszTörlésVolt szó a Szaturnuszról is, ugye a 7 évenkénti periódusról. Ha jól rémlik, 4x7 év után tér oda vissza, ahol a születésünkkor volt. Azt mondta, nagyon ideális esetben ez az a kor, amikorra az embernek "tisztába kellene jönnie" önmagával, hogy ki is Ő, milyen dolga van, stb. Életünk második periódusában (második 28 év) kellene élni, tevékenykedni, és a harmadik periódusában pedig - szépen fogalmazva - lelkileg készülni a "halálra". Persze ez alatt nem azt érti, hogy várni kell a halált, hanem azt, hogy az embernek akkor már magára és befelé kell figyelnie, meg minden egyéb olyan dolog, amiről már Te is írtál itt...
VálaszTörlésIgen, 28 éves a szaturnuszi ciklus. 21-28 év között van az ember életében a legmélyebb pont, amíg meg nem találja magát. 28 éves kortól kell az ego feletti hatalmat gyakorolni. Nem gondolnám, hogy 56 éves kortól kellene "készülni" a halálra, inkább ADDIGRA már olyan spirituális fejlettséget kellene elérnünk, amikor már egyáltalán nem számít, hogy mikor jön el a halál, meglepetést nem tud okozni. Egyébként 46 éves korig kellene eljutni a megvilágosodásig, de Mesterem szerint ezt kitolták 63-ig, tekintve a mai ember szellemi nívóját... ez a hátha mégis sikerül, ha adunk nekik még egy esélyt.... :))))
VálaszTörlésTimi is az "optimális" esetet taglalta, de Ő is hozzátette, hogy persze ez manapság már eléggé el(ki)tolódott... És a készülést nem úgy értette, hogy várni kell a halált, hanem pont úgy, ahogy írod. Csak én nem tudom olyan jól megfogalmazni, ahogy Ő, de értettem, mit akart mondani :-)
VálaszTörlés