Ő és én
- Itt vagy? - Itt. Mindig itt vagyok. - Segítesz megírni? - Miben nem segítettem eddig? - Hát…. tudnék néhány példát hozni. - Rajta. - Csak a legutóbbi fájdalomra emlékszem. De biztos volt több is. Amikor megharapott a macska, és a traumatológia műtőjében feküdtem vagy fél órát, az orvosra várva, kiterítve, mint egy kísérleti béka… Volt időm elmélkedni, ahogy bámultam a plafont. És fohászkodtam én mindenkihez, és mindenhez, ami csak eszembe jutott, mert tudtam, hogy ébren fognak boncolni, és tudtam, hogy fájni fog. És megjött az orvos, és szúrt, és már vágott is. Iszonyú volt. Most, hogy írom ezt, pont annyira, mint amikor szültem és akkor is csak szúrt, és már vágott is. Az is rettenetes volt. Nem voltál ott. - Nem? - Miért igen? Ha ott voltál, miért nem segítettél? És most ne mondd, hogy ott voltál, csak én távolodtam el tőled, mert menten sikoltozni kezdek ettől spiri maszlagtól. Én nem hiszem, hogy így van a magamfajtánál. De nem csak a magamfajtánál, egyáltalán nem