Mária Magdolna írásai

Utolsó napját éljük ennek az évnek. Néhányan fogadalmakra készülnek, gondolván, hogy holnaptól képesek lesznek megtenni azt, amit tegnap, tegnapelőtt, vagy az egész elmúlt évben nem. A helyzet az, hogy holnap is tök ugyanolyan nap lesz, mint a mai, vagy az elmúlt egy évben minden nap, csak a mi viszonyulásunktól függ, hogyan éljük meg. Ha ma nincs kedved kötelezően jól érezni magad, ne tedd, mert nem lesz jó visszaemlékezni rá milyen pocsékul érezted magad Szilveszterkor. Ha fergeteges bulira készülődsz, valóban pörgesd fel magad, de ha lehet, ne alkohollal kezd a délelőttöt, mert annak a vége tuti az lesz, hogy délután négyre kinyírod magad, és nélküled zajlik majd az óév búcsúztató. Hallgass jó zenéket, főzd meg a lencsefőzeléket, korhelylevest, hogy végigaludhasd a holnap délelőttöt, és a másnapos gyomornak is kiválóak ezek az ételek. Énekelj, táncolj főzés közben, ez kellően felpörget, megadja a kezdő hangulatot az estéhez. Egyet ne tégy: ne fogadkozz, hogy holnaptól min fogsz vált

Azt mondják, Isten azt a báránykáját teszi próbára leginkább, amelyik fontos számára. Szerintem viszont ezt valami szerencsétlen sorsú tanítvány találhatta ki, aki valamivel magyarázni próbálta azt, hogy miért mér rá a Sors annyi kínlódást az életében. Meg van egy olyan történet is, amikor a szegény ember halálakor Isten színe elé kerül, és visszanézve élete útját, látja a saját lábnyomait, azok mellett az Isten lábnyomait is, ám a legnehezebb időkben csak egy pár lábnyomot lát. "Istenem, Istenem, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, akkor hagytál el engem?" kérdi. Isten válasza: "Ej, fiam, dehogy. Akkor az ölemben vittelek." Szóval azzal vigasztalom magam, hogy biztosan engem is az ölében hurcol unos-untalan szegény Jóisten, vagy csak túllihegem a nem is létező bajaimat. Múltkorában, amikor kabbalista kollégámmal találkoztam és öt órán keresztül beszélgettünk egy pláza halljában - tán még most is ott ülnénk, ha nem szólítottak volna mindkettőnket egyéb föl

A bölcsesség felé vezető úton vannak állomások, ahol el kell dönteni, hogy továbbhaladsz-e, vagy neked elég ennyi, itt megállsz. Nincs jó döntés, vagy rossz döntés, csak döntés van, de ha a megállást választod, a megrekedés biztosított, úgy néz ki majd a történet, hogy kaptál egy aranyrögöt a kezedbe, de nem tudsz vele mit kezdeni. Az egyik ilyen állomás a spirituális úton az elkülönültség érzése. Ha ebbe beleragadsz, megmaradsz a gőgös okkultista szintjén, ismerek ilyeneket sajnos, nem is egyet, inkább több ilyet, mint ezt meghaladót. Minden szellemi úton járó ember eljut ide, ami nem baj, hiszen ez is a fejlődés része, és Jézus azt mondta, hogy aki nem tapasztalja meg a poklot, nem érdemli meg a mennyországot, szóval át kell esni ezen a gyermekbetegségen, de nagyon fontos, hogy túllépjünk rajta. Arról az érzésről beszélek, amikor a szellemi dolgokkal foglalkozó ember úgy érzi, felette áll az egyszerű, materializmus csapdájában vergődő embertársainak. Én úgy fogalmaztam ezt megtapaszt

Megint vettem egy Berente Ági könyvet. Lassan megvan az összes, kivéve a babaápolásról szólót, mert az már nem aktuális az életemben, hiába nevezem kamaszlánykámat "Kisbabám"-nak, bár már magasabb, mint én. De erről meg az jut eszembe, hogy talán mégis meg kellene vennem: leányom horoszkópját ismerve, erős a gyanúm, hogy röpke tíz év múlva meglesz az első unokám. Akkor viszont meg már lehet, hogy nem lehet kapni Berente Ági Babaápolás című könyvét, márpedig a többi művét ismerve százszor inkább neki hiszek, mint a sok agyontanult gyermek-tudornak. Bocsánat, ha valamely Olvasóm érintett, de tapasztalataim alapján vontam le ezt a következtetést. Persze ez nem meggyőződés, bármikor meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről, ha találkozom ilyennel, kalapot előtte. Szóval Berente Ági írt egy könyvet a Keleti gyógymódokról, amelyben többek között Gyógyító környezet cím alatt, a kövekről, kristályokról, ásványokról ír. Mint minden rendes spirituális embernek nekem is vannak itthon ilyene

Kissé felkavarodtam, amikor megírtam az "Elvált szülők gyereke" című bejegyzést. Úgy látszik lelkem üstjének fala nem teljesen sima, vannak benne gidrek-gödrök, mint a vastagbélben, ahol megbújik a szemét, és ha nem tökéletes a tisztítás-tisztulás, a lerakódott méreg alattomosan szivárogva mérgezi a testet. Arra viszont jó volt az újra átélése gyerekkoromnak, hogy rájöttem a megoldásra, tisztára magamtól. De aztán arra is rájöttem, hogy milyen hülye vagyok, hát előbb is megtehettem volna, hiszen hallottam már ezerszer, mit kell ilyenkor tenni. Jobb későn, mint soha, és ez a lényeg. Ölembe vettem tehát kislánykori önmagamat, és dajkáltam, öleltem, simogattam hosszú, göndör, barna haját, letöröltem a könnyeit, és dúdolva ringattam. Érdekes érzés volt. Nem emlékszem ilyesmire, már ami a dajkálást illeti, de így, felnőttként nagyon tudtam szeretni kislány-önmagamat. Ha tehát visszanyúlsz a múltba, és átéled a veled történteket, mindeközben átalakítva azt, megváltoztathatod a jele

A tévézésnek hódolván rendszerint ismeretterjesztő csatornák között kapcsolgatok. És ma jutottam el odáig, hogy rájöttem mi zavar már ezekben a műsorokban is. Lassan úgyis kezd bekrepálni a tévém, addig-addig utálkozom, amíg már nem lesz min szörfözgetnem, kritizálnom, de ez nem baj, a véleményezés, címkézés úgyis negatív karmát teremt, ráadásul ego-növelő, úgyhogy nem kár, ha ez is kivonódik az életemből. Szóval az zavar, hogy minden vadállatokról készült filmben úgy beszélnek róluk, mint túlélőkről . Szegény bálna, mit kell szenvednie, hogy túlélje az óceánokat, azt, hogy innen oda úszkál, egyik helyre elúszik szülni, mert az évezredek alatt rájött, hogy ott melegebb a víz, aztán vissza a bébivel oda, ahol sok az ennivaló, szintén generációs tapasztalatok alapján. Nem azt kell túlélnie, hogy mindeközben bálnavadászok leselkednek rá például, nem, hanem, hogy hányezer km-t "kénytelen úszni a túlélésért". A tigrisnek az őserdőt kell túlélnie. Azért csíkos, hogy túléljen, nem a

Hat éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Tudtommal apámnak három éves korom óta szeretője volt. Az én apám neve onnantól, hogy elköltözött tőlünk, jelenlétemben "Azarohadtapád" volt. Amikor valami konfliktus volt anyám, bátyám és köztem, ami pedig elég gyakori volt, lévén nem kívánt gyermek voltam, az első, amit a fejemhez vágtak: olyan vagy, mint "Azarohadtapád"! Más alkalmakkor, ha nehezményeztem, hogy miért csak egy-két ruhadarabom van - ellentétben a bátyámmal, aki mindent megkapott, lévén nem az én "rohadtapám" volt az ő apja -, vagy pénzt kértem radírra, a válasz az volt, hogy azért nincs pénzünk, mert itt hagyott bennünket "Azarohadtapád". Láthatáskor anyám úgy borult rám zokogva, mintha akkor látna utoljára. Páréves gyerekként komoly lelkiismeret-furdalást okozott ez az érzelmi zsarolás, hogy apámmal kell lennem két hetente hétvégenként, és ez mennyire fáj anyámnak. Apámból azt éreztem, hogy valójában azért visz magával néhány órára, h

Van egy férfi, aki közel áll a lelkemhez...:)) és amint már írtam a "Valóság"-ban, az egyetlen, akivel évek óta szót értek. Legutóbb hosszasan elemeztük őt asztrológiailag, és kabbalisztikailag is, meg úgy általában, mert sajnos elég rossz felé vette az irányt. Azon két százalékába tartozik az emberiségnek, aki felismeri a hibáit, és nem fél szembesülni a lelke mélységeivel, sőt ezért hajlandó is tenni. Ám amikor sikerül nagyon mélyre merülnie magában, olyannyira megrémül attól, amit talál, hogy izibe' oldania kell a feszültséget, kicsit elmenekülni a valóságtól. Ezt a menekülést sikerült az utóbbi években kissé túlzásba vinnie. Próbálom kezelni a helyzetet, elvégre Mária Magdolna vagyok, vagy mi a fene, és ebbéli minőségemben időnként kutya kötelességemnek érzem a nálam gyengébb férfiaknak támaszt nyújtani. Nomen es't omen, akár a Máriát, akár a Magdolnát tekintjük, még külön-külön is, nemhogy egyben... :)) Néhány hete apró megvilágosodásom volt, miszerint ezt csak b

A hétvégén egy teljes napot szenteltünk a halálnak. Nagyon szeretek a halállal foglalkozni, és ez nem azt jelenti, hogy sík hülye vagyok, vagy nem szeretek élni. Nem, nincs halálvágyam, már nincs. A depressziós korszakomban volt, nem mondom, de felsőbb énem vigyázott rám, azóta pedig rájöttem, és tapasztalom, hogy az élet gyönyörű! Nem kín és szenvedés, hanem feladatok, és ajándékok sokasága. Aki pedig ismer, az tudja, hogy én aztán nagyon tudom élvezni az élet minden örömét, ráadásul kb. 90 évre kalibráltam magam, mert sok dolog van még itt a Földön, amit ezen életemben meg akarok valósítani, tapasztalni, tanulni, és alaposan kiélvezni. Ahol születés van, ott halál is, és a legnagyobb szenvedést az ember életében a haláltól való félelem okozza. Minden türelmetlenségünk, rettegésünk hátterében a zsigermélyen húzódó halálfélelem áll. Erre még rá is tett egy lapáttal a bűnben születéses pokol-elmélet, de mindegy, ezt hagyjuk, bár annyit még hozzátennék, hogy inkább a természeti népek hal

Lassan itt van Karácsony, és kezdenek csöpögni a szeretet-üzenetek az interneten, meg lógnak a szeretet-lampionok szerte-szana mindenfelé, meg szívhez szóló karácsonyi dalok zengedeznek, és mindenhol a szeretet ünnepéről beszélnek, mondhatom, lassan a gyomrom forog tőle. Mintha tényleg erről szólna a történet. Ehhez képest egyre őrültebbek az emberek, egyre idegesebbek, gyűlölködőbbek, haragosabbak, rémisztő mi folyik körülöttünk. Én inkább azt látom, gőzerővel tombol a Sátán, szakítja a kapcsolatokat, szerelmeket, házasságokat, családokat, de ha egyben maradnak, akkor vagy dúl a társas magány, vagy ölik egymást csendben, vagy hangosan, szóval minden van, de szeretet alig. Mostanság gyakran járok Budapestre, hát a csilli-villi reklámokon kívül nem nagyon érzékelem, hogy valóban készülnénk a szeretet ünnepére. Örülten "hajráznak" az emberek - de minek?! -, mintha az év vége közeledtével vége lenne a világnak is. Mindenki mindent egyszerre, most akar befejezni, megcsinálni, meg

A múlt heti statisztikából azt látom, hogy a Kihasználás című írásomat olvastátok a legtöbbször. Tehát gond van ezen a területen. Gondolom nem mondok újat azzal, hogy amire fókuszáljuk a figyelmünket, magyarán amin sokat jár az agyunk, gyakran van gondolkodásunk homlokterében, vagy mindegy hogyan fogalmazom, azon dologgal kapcsolatban vonzzuk be a hasonló történeteket, mintegy "véletlenül". A rutinos vonzók, akik már tudják, hogy nem nyavalyogni kell, hanem a megoldást keresni, azaz nem a miérten, hanem a hogyanon gondolkodnak, nekik hamarost megjön a megoldás, csak észre kell venni, nyitott szemmel, füllel mászkálni. Az elmúlt napokban kicsit megint beelegeltem, mert úgy éreztem csak adok, adok, nyújtom a kisujjamat és berántanak az egész karomnál fogva, szóval elmerengtem mit csinálok rosszul, és hogyan változtathatnék. Azért gondoltam, hogy nem jól bánok az energiáimmal, mert egyre rosszabbul éreztem magam a bőrömben, tehát egyértelmű volt, hogy rossz irányt vettem. Sajnos

Tapasztalatom szerint, amikor valaki végre valahára eljut odáig, hogy elkezd érdeklődni, miért is van itt a Földön, valami rettenetes nagy spirituális választ vár, valami fennköltet, magasztosat, valami i g a z á n k o m o l y dolgot. A horoszkópból teljesen egyértelműen kiderül, miért jöttünk ezen életünkben ide, és a megvalósításhoz szükséges minden képesség is ott rejlik. Megrögzött életfeladat-kutatók jóstól jósig, asztrológustól asztrológusig mászkálnak, az ezotéria minden ágában tevékenykedő specialistától - vagy kevésbé attól - keresnek választ arra, mi a fenét keresnek itt a Földön. A helyzet az, hogy valójában az emberiség elenyésző hányada jön a Földre tényleg nagy dolgokra hivatottan. Ez alatt azt értem, hogy mondjuk az a dolga, hogy tömegek előtt bármilyen módon megnyilvánulva, jelentős hatást gyakoroljon mások életére, váljon ismertté, népszerűvé, mint a nagy tanítók, világítók, mint Teréz anya, Jézus, Buddha, Osho, vagy hírhedtté, mint a celebek, vagy diktátorok, akik

Mostanság annyira jó útra tértem, hogy magam sem értem magam... :)))) Mióta a spiri útján járok, állandósult bennem az érzés, hogy bort iszom, s vizet prédikálok, pedig eleinte még nem is nagyon beszélgettem senkivel ezekről a dolgokról. De az a kis hang belülről mindig súgott, hogy nem jó ez így, ellentmondás van a bensőmben zajló folyamatok és aközött, amit az egóm, elmém irányítása alatt teszek. Az ember érzi, tudja, hogy rossz úton jár, ehhez a tanhoz nem illik a bódulás, hallja is a hangot belülről, de úgy érzi, nem elég erős, hogy ellenálljon a szenvedélyeknek, mint cigi, pia, vagy fű. Mert olyan jó, ahogy végigárad a testemben a nyugalom, igaz ugyan, hogy mesterségesen előidézett, de mindegy, oldódik a feszültség, és ez a lényeg. Lazul az állkapocs szorítása, oldódik a görcs az öklödben, gyomrodban, karjaidban, vállaidban, hátadban, szóval olyan jóóóó... És mindezzel valójában nem is volna baj, ha megállna az ember azon a ponton, amikor valóban hasznos módon és formában feloldó