Kihasználás
Ha úgy érzed, hogy kihasználnak, úgy is van.
Ezen nincs is mit gondolkodni.
Ki tud kihasználni?
Akinek hagyod, bárki.
Több okból is megengedhetjük embertársainknak, hogy kihasználjanak, a leggyakoribb ok a félelem attól, hogy elveszítjük a szeretetüket.
Gondolj csak bele: azért hagyod a párodnak, gyerekeidnek, munkatársaidnak, barátaidnak, de még a kutyádnak, macskádnak is, hogy a fejedre nőjön, mert attól félsz, hogy ha nemet mondasz, elveszíted a szeretetüket.
Fordítsuk meg: ha kihasználnak, az azt jelenti, hogy akkor is megteszel nekik valamit, amikor semmi kedved, mert fáradt, beteg, ideges vagy, vagy egyszerűen csak tele a hócipőd mindenkivel, mégis mész, mert megkért, és megcsinálod neki. Ki az önző? Szerintem inkább az, aki nem figyel arra, hogy a másik éppen milyen állapotban van. Hidegen hagyja a fáradtságod, kedvetlenséged, nem gondol bele, hogy mit okoz a követelőzésével. És ennek már semmi köze a szeretethez, ez a "azt szeretem benned, hogy olyan rendes vagy..."
De nem téged szeret. Ha már nem leszel "rendes", és nem ugrasz, akkor nem fog szeretni? Nem bizony. És ennek éppen, hogy örülnöd kéne, mert eggyel kevesebb, aki érdekből van veled.
De vissza a kihasználtság-érzésre: magadban persze puffogsz, mert tényleg semmi kedved a dologhoz, de felmentést adsz, mondván, szeretem, ezért meg KELL tennem, amit kér. Hmmmm... biztos, hogy igaz ez? Nem azért teszed meg, mert attól félsz inkább, hogy ha azt mondod, ne haragudj, most nem, mert fáradt vagyok; most nem, mert ideges vagyok; most nem, mert más dolgom van, megorrol rád, netán önzőnek nevez, és elveszíted a szeretetét? Nyugodtan valld be, legalább magadnak, hogy bizony ez van a háttérben. Ezért nem mondasz nemet.
gen ám, csakhogy minél többször történik ez meg, annál több sértettség gyülemlik fel benned, amiért nem méltányolják fáradozásaidat. A lovaknál is azt ütik, amelyik húz, szerencsétlent. Aki ló létére öntörvényű - személyesen ismertem ilyet, imádtuk is! -, azt viszont úgy tisztelik, hogy nocsak, hét faluban híre volt a mi Sári lovunknak. A másik szegényke meg ott áll az istállóban lógó fejjel, és még csak simogatást se nagyon kap, hiszen minek pazarolnának rá energiát, megy az magától is.
Érted, ugye?
Addig-addig mehet ez, amíg ki nem borulsz, és a körülötted élőknek pedig fogalma sem lesz róla, hogy mi a fene bajod van?!
Egyet ne felejts: a mártírokat a régi Rómában az oroszlánok elé vetették, és ma sincs ez másként, ma is csak az oroszlánok szeretik őket, senki más!
Ellenben, ha TUDATOSAN felvállalod, hogy eddig hagyom magam, eztán nem, és nem érdekel, hogy ez kinek tetszik, kinek nem, a saját lelkiállapotod is helyre kerül, és a környezeted is rájön, meddig mehet el veled.
Ne félj attól, hogy majd nem szeretnek.
Dehogynem.
Sőt, tisztelni is megtanulnak, mert tartásod lesz.
Saját családomban is van erre példa: egész életében a családja cselédje volt, most nagyon beteg, mert közel hatvan évesen, már képtelen úgy teljesíteni a háznál, mint ifjan. A család rémült: mi lesz velünk nélküle?! a kétségbeesés tárgya. Nem az, hogy mi lesz VELE, és hogyan segíthetnénk NEKI, hogy jobban érezze magát....
Én például sokáig méltatlankodtam azért, hogy beleestem a "jó-a-háznál-egy-ingyen-asztrológia-értő", meg "ingyen-kártyajós" szerepébe.
Barátságra hivatkozva kértek és kaptak, én is így gondoltam helyénvalónak. Hirtelen elég sok "barátom" lett. Csakhogy az évek alatt rájöttem, hogy semennyire sem becsülik a segítségemet, amelyet kaptak éjjel-nappal, bármikor, bárhol. A "becsülik" kifejezést nem úgy értem, hogy az egom követelte a megbecsülést, nem. Hanem úgy, hogy egyik fülükön be, a másikon ki, amit mondtam. Én meg dolgoztam, adtam minden tudásomat, tettem ezt háttérbe szorítva saját érdekeimet is akár, aztán gyakran el is lett intézve egy kézlegyintéssel.
Sőt olyan is volt, aki miután elolvasta a róla írottakat, és nagyon nem tetszett neki, elhíresztelte, hogy kókler vagyok, és az mind marhaság, amit írtam róla.
Szép lassan meg is szűnt a barátságunk, az energiák úgy működtek, ahogy szoktak ilyen esetekben: előbb-utóbb a lefojtott harag, düh, féltékenység, irigység felböfög, elég egy rossz mondat, és a tudattalan mélyén várakozó démonok kitörnek, elvégzik romboló szakító munkájukat, ahogy az elme és egó csapdájában vergődő ember behódol nekik.
De hosszú ideig, amíg még tartott a kapcsolatunk fájt bennem a bántás. Tényleg. Puffogtam, hogy én aztán többet sosem.
Egészen a következő alkalomig. Teréz anya-mártír győzött bennem, és persze, hogy segítettem. Ma is így vagyok ezzel, csak már meghúzom a határt, mert nagyon jól tudom, hogy az átlagember csak azt becsüli meg, amiért pénzt ad, és itt máris az ellentmondás, hogy a spirituális tudást nem szabad pénzért árulni.
Nem, valóban, csakhogy az emberek 99 %-a úgy van vele, hogy amiért nem ad ki pénzt, azt egész egyszerűen semmire sem becsüli. Nem egyszer fordul elő, hogy ismerőseim, miután én megcsinálom képleteiket, vagy kártyázunk, még egy-két másik asztrológushoz, kártyajóshoz elmennek, akiktől ugyanazt hallják, csak más megfogalmazásban, viszont fizetnek érte, ennél fogva annak hitelességét nem kérdőjelezik meg.
Így van ez. Ami nem baj, mert nekem jó a visszajelzés egyrészről, másrészről kiváló ego-leépítő tapasztalat számomra, mert el kell fogadnom, hogy az emberek már csak ilyenek, barátság ide-oda, az igazán hiteles ember mindig az idegen, akinek fizetnek.
Változatlanul előfordul, hogy szeretnek "használni", de már én döntöm el, hogy adok-e, vagy sem, teher-e ez nekem, vagy sem. És mivel a kezembe vettem az életem ezen részének irányítását is, nem érzem, hogy kihasználnának, ha kérnek, és én adok, az saját döntésem. És ebben is megérzéseimre hallgatok.
Vagy nem. Amikor nem, akkor pedig pontosan úgy járok, ahogy megjósoltam magamnak is. :) De ezért nem okolhatok senkit, csak saját magamat.
Amúgy sem lehet jósolni mondjuk úgy, hogy az ember a háta közepére kívánja az egészet, mert akkor aztán jönnek olyan információk, amik nem a pozitív oldalt képviselik. Ráadásul se több, se kevesebb nem leszek azáltal, hogy ki mit gondol ezért rólam. Már nem kaparok az elismerésért, megbecsülésért, mert TUDOM, hogy amit adok a legmélyebb önvalómból ered, azaz nem lehet téves. Nem, nem vagyok tévedhetetlen, mert nem én vagyok a Mindenható, de az biztos, hogy a legjobbra törekszem, és azt mondom, amit látok. És annak, aki hozzám kerül, akkor, abban a pillanatban arra van szüksége, amit tőlem hallania kell.
Ui: Az összes látogatást és olvasást figyelembe véve erre az írásomra kattintottak a legtöbben. Azért lett Kihasználás 1. a címe, mert van egy 2. is. Ha idáig eljutott a kedves Olvasóm, érdemes azt is elolvasni, mert abban jó kis receptet adok arra nézvést, hogyan lehet elkerülni, illetve kisebbíteni a kihasználtság érzést. A decemberi írások között található.
Ezen nincs is mit gondolkodni.
Ki tud kihasználni?
Akinek hagyod, bárki.
Több okból is megengedhetjük embertársainknak, hogy kihasználjanak, a leggyakoribb ok a félelem attól, hogy elveszítjük a szeretetüket.
Gondolj csak bele: azért hagyod a párodnak, gyerekeidnek, munkatársaidnak, barátaidnak, de még a kutyádnak, macskádnak is, hogy a fejedre nőjön, mert attól félsz, hogy ha nemet mondasz, elveszíted a szeretetüket.
Fordítsuk meg: ha kihasználnak, az azt jelenti, hogy akkor is megteszel nekik valamit, amikor semmi kedved, mert fáradt, beteg, ideges vagy, vagy egyszerűen csak tele a hócipőd mindenkivel, mégis mész, mert megkért, és megcsinálod neki. Ki az önző? Szerintem inkább az, aki nem figyel arra, hogy a másik éppen milyen állapotban van. Hidegen hagyja a fáradtságod, kedvetlenséged, nem gondol bele, hogy mit okoz a követelőzésével. És ennek már semmi köze a szeretethez, ez a "azt szeretem benned, hogy olyan rendes vagy..."
De nem téged szeret. Ha már nem leszel "rendes", és nem ugrasz, akkor nem fog szeretni? Nem bizony. És ennek éppen, hogy örülnöd kéne, mert eggyel kevesebb, aki érdekből van veled.
De vissza a kihasználtság-érzésre: magadban persze puffogsz, mert tényleg semmi kedved a dologhoz, de felmentést adsz, mondván, szeretem, ezért meg KELL tennem, amit kér. Hmmmm... biztos, hogy igaz ez? Nem azért teszed meg, mert attól félsz inkább, hogy ha azt mondod, ne haragudj, most nem, mert fáradt vagyok; most nem, mert ideges vagyok; most nem, mert más dolgom van, megorrol rád, netán önzőnek nevez, és elveszíted a szeretetét? Nyugodtan valld be, legalább magadnak, hogy bizony ez van a háttérben. Ezért nem mondasz nemet.
gen ám, csakhogy minél többször történik ez meg, annál több sértettség gyülemlik fel benned, amiért nem méltányolják fáradozásaidat. A lovaknál is azt ütik, amelyik húz, szerencsétlent. Aki ló létére öntörvényű - személyesen ismertem ilyet, imádtuk is! -, azt viszont úgy tisztelik, hogy nocsak, hét faluban híre volt a mi Sári lovunknak. A másik szegényke meg ott áll az istállóban lógó fejjel, és még csak simogatást se nagyon kap, hiszen minek pazarolnának rá energiát, megy az magától is.
Érted, ugye?
Addig-addig mehet ez, amíg ki nem borulsz, és a körülötted élőknek pedig fogalma sem lesz róla, hogy mi a fene bajod van?!
Egyet ne felejts: a mártírokat a régi Rómában az oroszlánok elé vetették, és ma sincs ez másként, ma is csak az oroszlánok szeretik őket, senki más!
Ellenben, ha TUDATOSAN felvállalod, hogy eddig hagyom magam, eztán nem, és nem érdekel, hogy ez kinek tetszik, kinek nem, a saját lelkiállapotod is helyre kerül, és a környezeted is rájön, meddig mehet el veled.
Ne félj attól, hogy majd nem szeretnek.
Dehogynem.
Sőt, tisztelni is megtanulnak, mert tartásod lesz.
Saját családomban is van erre példa: egész életében a családja cselédje volt, most nagyon beteg, mert közel hatvan évesen, már képtelen úgy teljesíteni a háznál, mint ifjan. A család rémült: mi lesz velünk nélküle?! a kétségbeesés tárgya. Nem az, hogy mi lesz VELE, és hogyan segíthetnénk NEKI, hogy jobban érezze magát....
Én például sokáig méltatlankodtam azért, hogy beleestem a "jó-a-háznál-egy-ingyen-asztrológia-értő", meg "ingyen-kártyajós" szerepébe.
Barátságra hivatkozva kértek és kaptak, én is így gondoltam helyénvalónak. Hirtelen elég sok "barátom" lett. Csakhogy az évek alatt rájöttem, hogy semennyire sem becsülik a segítségemet, amelyet kaptak éjjel-nappal, bármikor, bárhol. A "becsülik" kifejezést nem úgy értem, hogy az egom követelte a megbecsülést, nem. Hanem úgy, hogy egyik fülükön be, a másikon ki, amit mondtam. Én meg dolgoztam, adtam minden tudásomat, tettem ezt háttérbe szorítva saját érdekeimet is akár, aztán gyakran el is lett intézve egy kézlegyintéssel.
Sőt olyan is volt, aki miután elolvasta a róla írottakat, és nagyon nem tetszett neki, elhíresztelte, hogy kókler vagyok, és az mind marhaság, amit írtam róla.
Szép lassan meg is szűnt a barátságunk, az energiák úgy működtek, ahogy szoktak ilyen esetekben: előbb-utóbb a lefojtott harag, düh, féltékenység, irigység felböfög, elég egy rossz mondat, és a tudattalan mélyén várakozó démonok kitörnek, elvégzik romboló szakító munkájukat, ahogy az elme és egó csapdájában vergődő ember behódol nekik.
De hosszú ideig, amíg még tartott a kapcsolatunk fájt bennem a bántás. Tényleg. Puffogtam, hogy én aztán többet sosem.
Egészen a következő alkalomig. Teréz anya-mártír győzött bennem, és persze, hogy segítettem. Ma is így vagyok ezzel, csak már meghúzom a határt, mert nagyon jól tudom, hogy az átlagember csak azt becsüli meg, amiért pénzt ad, és itt máris az ellentmondás, hogy a spirituális tudást nem szabad pénzért árulni.
Nem, valóban, csakhogy az emberek 99 %-a úgy van vele, hogy amiért nem ad ki pénzt, azt egész egyszerűen semmire sem becsüli. Nem egyszer fordul elő, hogy ismerőseim, miután én megcsinálom képleteiket, vagy kártyázunk, még egy-két másik asztrológushoz, kártyajóshoz elmennek, akiktől ugyanazt hallják, csak más megfogalmazásban, viszont fizetnek érte, ennél fogva annak hitelességét nem kérdőjelezik meg.
Így van ez. Ami nem baj, mert nekem jó a visszajelzés egyrészről, másrészről kiváló ego-leépítő tapasztalat számomra, mert el kell fogadnom, hogy az emberek már csak ilyenek, barátság ide-oda, az igazán hiteles ember mindig az idegen, akinek fizetnek.
Változatlanul előfordul, hogy szeretnek "használni", de már én döntöm el, hogy adok-e, vagy sem, teher-e ez nekem, vagy sem. És mivel a kezembe vettem az életem ezen részének irányítását is, nem érzem, hogy kihasználnának, ha kérnek, és én adok, az saját döntésem. És ebben is megérzéseimre hallgatok.
Vagy nem. Amikor nem, akkor pedig pontosan úgy járok, ahogy megjósoltam magamnak is. :) De ezért nem okolhatok senkit, csak saját magamat.
Amúgy sem lehet jósolni mondjuk úgy, hogy az ember a háta közepére kívánja az egészet, mert akkor aztán jönnek olyan információk, amik nem a pozitív oldalt képviselik. Ráadásul se több, se kevesebb nem leszek azáltal, hogy ki mit gondol ezért rólam. Már nem kaparok az elismerésért, megbecsülésért, mert TUDOM, hogy amit adok a legmélyebb önvalómból ered, azaz nem lehet téves. Nem, nem vagyok tévedhetetlen, mert nem én vagyok a Mindenható, de az biztos, hogy a legjobbra törekszem, és azt mondom, amit látok. És annak, aki hozzám kerül, akkor, abban a pillanatban arra van szüksége, amit tőlem hallania kell.
Ui: Az összes látogatást és olvasást figyelembe véve erre az írásomra kattintottak a legtöbben. Azért lett Kihasználás 1. a címe, mert van egy 2. is. Ha idáig eljutott a kedves Olvasóm, érdemes azt is elolvasni, mert abban jó kis receptet adok arra nézvést, hogyan lehet elkerülni, illetve kisebbíteni a kihasználtság érzést. A decemberi írások között található.
No, ezzel az írásoddal nem teljesen értek egyet. Persze van az a fajta "megteszem, amit kér" is, amiről Te beszélsz, amikor az ember attól fél, hogy nehogy ne szeressék, vagy legközelebb nehogy ne akarják a társaságát, stb. DE: szerintem igenis van egy másfajta "megteszem, amit kér" dolog is. Az ember az életben nem csinálhatja mindig CSAK azt, amihez éppen kedve van. Az ember, ha szeret valakit, megtesz olyan dolgokat is, amihez éppen nincs kedve. Azért, mert szereti a másik embert és tudja, hogy az neki jól fog esni, tudja, hogy a másik ennek örülni fog. És JÓ érzés adni. Pl. hazaérek fáradtan és legszívesebben elnyúlnék a kanapén, és nem csinálnék semmit, de tudom, hogy jön haza a Párom és tudom, mennyire szereti pl. az X kaját, és tudom, hogy Ő is fáradt lesz, mikor hazajön, és milyen jólesne Neki, ha elé tenném a kedvenc ételét és mondjuk jól megmasszíroznám. És akkor felkelek és megfőzöm a kedvenc ételét. Azért, hogy örömet szerezzek Neki, nem pedig azért, mert félek, ha nem teszem, akkor nem fog szeretni. És egy csomó ilyen dolgot tudnék említeni család (férj, gyerekek) szintjén, de akár barátság szintjén is. Szerintem el kell jutnia az embernek egy szintre a kapcsolataiban, amikor TUDJA, hogy kivel hányadán áll. Vannak kapcsolatok, amikről TUDJA az ember, hogy nem ilyenen múlik dolog. Itt inkább ez a lényeg. Akiben bizonytalanok vagyunk, akivel nem tudjuk, hányadán állunk, ott lehetünk hajlamosak bármit megtenni - félelemből. De azért nem általánosítanék...
VálaszTörlésEbben az írásomban KONKRÉTAN a kihasználásról szóltam. Amiről te írsz, az nem kihasználás, hanem teljesen egyértelműen odaadás annak, akit szeretünk, mert jó adni. Kihasználtság-érzés és odaadás között ég és föld a különbség... :)
VálaszTörlésEgyébként meg szerintem - mint minden más is - ez is agyban dől el. Hogy az illető minek érzi. Az önzetlenséget és a mártírságot is csak egy hajszál választja el egymástól. Igazából annyi, hogy az ember miként éli meg. Tehernek vagy valami jó dolognak. Én is puffoghatok, hogy persze, már megint én, és már megint nekem kell csinálni és kihasználnak és jaj, de rossz nekem (=mártírkodhatok), de ha tudatosa vagyok, felfoghatom úgy is, hogy nekem "ez a feladatom" és máris más színben látom a dolgokat és nem mártírként élem meg. Persze ez csak saját példám volt :-)
VálaszTörlésAbszolút így van, fejben dől el. Az volt a cél ezzel az írással, hogy megértessem, itt is TUDATOSAN el kell dönteni, hogyan éled meg. De tényleg, mert az kevés, hogy csak azt mondogatjuk magunknak: feladatom, én választottam, ha közben szépen lassan megbetegszünk, mint ahogy az írásban említett családtagom teszi. Ekkor derül ki, hogy valójában a lelke mélyén sérült, és fáj neki, hogy így kell élnie. A testünk sosem hazudik ugyanis, hiába is tesszük azt mi magunk.
VálaszTörlésengem már kihasználtak érzelmileg+pénzileg stb de tanultam a leckékből :P :D és nem fogom mégegyszer kihasználni magam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ugyhogy erről ennyit a dologrol
VálaszTörlésEn szemely szerint azert sarkallodtam az iromanyodra, mert jelenleg kihasznaltnak erzem magam kapcsolatomba es most ugy erzem erot adtal nekem, kicsit a talpamra fogok alni es ami nem fog tetszeni abbol nem engedek, eddig csak kedves vootam, elneztem, meg akartam felelni, de a parom keptelen volt viszonozni ezt nekem sok esetben es ez mar nagyon bantott... Feltem ha nemet mondok akkor tamadni fog es inkabb bele egyeztem mindenre mig arra nem folyamodott, hogy kihasznalt engem a sajat erdekeben... Koszonom a lelek doppingot, 5csillagot adok es koszonom :-)
VálaszTörlés