Kihasználásról ismét, egy jó kis recept ellene

A múlt heti statisztikából azt látom, hogy a Kihasználás című írásomat olvastátok a legtöbbször.
Tehát gond van ezen a területen.
Gondolom nem mondok újat azzal, hogy amire fókuszáljuk a figyelmünket, magyarán amin sokat jár az agyunk, gyakran van gondolkodásunk homlokterében, vagy mindegy hogyan fogalmazom, azon dologgal kapcsolatban vonzzuk be a hasonló történeteket, mintegy "véletlenül". A rutinos vonzók, akik már tudják, hogy nem nyavalyogni kell, hanem a megoldást keresni, azaz nem a miérten, hanem a hogyanon gondolkodnak, nekik hamarost megjön a megoldás, csak észre kell venni, nyitott szemmel, füllel mászkálni.

Az elmúlt napokban kicsit megint beelegeltem, mert úgy éreztem csak adok, adok, nyújtom a kisujjamat és berántanak az egész karomnál fogva, szóval elmerengtem mit csinálok rosszul, és hogyan változtathatnék.
Azért gondoltam, hogy nem jól bánok az energiáimmal, mert egyre rosszabbul éreztem magam a bőrömben, tehát egyértelmű volt, hogy rossz irányt vettem.
Sajnos, az úgynevezett "szófogadó" típusba tartozom - ezt tegnap hallottam magamról egyébként -, ami azt is magában foglalja, hogy nehezen mondok nemet és ezt elég gyakran ki is használják, ami engem egyre feszültebbé tesz.

Na jó, nem csűröm-csavarom tovább: megoldást kerestem, és találtam is. Nem a saját kútfőmből, és remélem a Forrás nem haragszik meg rám, ha továbbadom ezt a nagyon jó kis receptet, aminek elkészítésekor felszabadul egy csomó energiád, amit eddig szétforgácsoltál, azzal, hogy nem akarsz nemet mondani, mert meg akarsz felelni, mert félsz, hogy mit gondolnak rólad, ha nemet mondasz, félsz, hogy majd nem fognak szeretni, ha nemet mondasz, félsz, hogy ha határokat szabsz, mi lesz majd abból...

Szóval elkezdesz határozottan kiállni magadért, csendben, nyugodtan, nem hepciáskodva és hőbörögve, hanem kedvesen, és mosolyogva, de határozottan. Rengeteg energiád marad magadra, és másokra, azokra, akik fontosak, akiket szeretsz, és akik TÉNYLEG szeretnek téged, tenmagadért, akik emelik a rezgésszintedet, és akiket te is fel tudsz emelni, akiknek érdemes adni, és akiktől érdemes kapni.
Önvédelem, mert az emberek úgy működnek, mint a vámpírok: akiknek nincs, vagy kevés az energiája, önbizalma, önértékelése, bizonytalan, tele van kétellyel, gyenge és elesett, hihetetlen módon képes rácuppanni arra, akinek van energiája, tudása, sugárzik, és szeret.
Szóval egyre több a parazita, mert rettenetesen kimerültek az emberek, és eszeveszetten vágynak a kapaszkodókra.
Ami néhány esetben én vagyok.
Persze, értem én, értem, tudom, hogy ez a dolgom ebben az életemben, de tényleg kell egy határt húzni, mert néha olyan, mintha szétcincálnának.
És ha darabokban leszek, senkinek sem válok hasznára, nem tudom teljesíteni ezen életbeli kötelességemet, tehát muszáj magam egyben tartani a magam és azok számára, akiknek VALÓBAN szükségük van a segítségemre.
A módszer tehát a következő: írj egy listát MINDEN emberről, akit ismersz. Ez nagyjából százötven fő, ennyit tud az agyunk kezelni. Mindenkit: rokon, barát, szomszéd, a sarki zöldséges, bárki, akit ismersz.
Ha végeztél, írd a neveik mellé 1 ezredmillimétertől húszezer kilométerig, hogy milyen távolságban vannak tőled. Nem földrajzilag persze, hanem képzeletben: mennyire engeded közel, vagy mennyire tartod távol magadtól. Szép kis feladat lesz, viszont megéri, mert krízishelyzetben nem érhet meglepetés. Tudod, kit hol kezelj, kinek hol a helye, ki az, akit beengedsz a személyes szférádba, aurádba, nevezd, ahogy akarod, idődet, energiádat nem sajnálod rá, és ki az, akire csak tíz perced jut a buszmegállóban, mondjuk.
Annak aki ezen írás olvasása közben a másik oldalon érzi magát, azaz nem az enerigadús, hanem a megcsappantabbak között, nos, annak elnézését kérem. Az ő számára talán gondolatébresztő lesz, és elmereng azon, hogy előbb-utóbb mindenki lerázza magáról a szipkázót, és nem marad senki körülötte.
Az emberek, ha kevéssé spirituálisak is, érzik a másikon, hogy mikor elég.
Elég a panaszáradatból, a szerencsétlenkedésből, az örökös elégedetlenkedésből, a szenvelgés hallgatásából. Lassan elmaradnak a barátok, és már a családnak is nyűg, mert már szánalom, sajnálat sincs, csak vállrángatás.
Egyre többször elhangzik a "szedd már össze magad" felszólító mondat.
Ha nem kezdünk el ugyanis segíteni magunkon, nem csak a Jóisten nem segít, hanem azok is elfordulnak, akik eddig mellettünk álltak.
És tényleg ez a megoldás egyébként: szedd már össze széthullott darabjaidat, énedet, lelkedet, gondolataidat, rakd egybe magad, és ne kívülről keresd a megoldást, megváltást, hogy mondjon már valaki valami okosat - amit persze úgysem hallgatsz meg, mert ugyebár a te eseted más, neked valami külön megoldás kellene -, hanem figyelj befelé.
MINDEN megoldás ott van benned, csak halld már meg.
Ha pedig eléd dob a Sors valakit, aki számodra hiteles, és elfogadod, akkor hallgass rá.
Úgysem mondja meg, hogy mit csinálj, mert az a te dolgod. Csak mondjuk elindít benned egy gondolatfolyamatot, mutat néhány kiutat, felpiszkálja azokat az érzéseket, amiket elnyomsz magadban, amire azt mondod, éreztem én, hogy így van, DE..., és ennyi.
Ha úgy érzed kevés amit kaptál, keress mást.
Ha úgy érzed megtaláltad, mondd: Heuréka, és fogadd el, hogy most fenéken billentettek egy kicsit, hogy kaptál egy löketet, hogy legyen erőd a következő lépés megtételéhez.
Aki viszont hajlandó tenni magáért valamit, annak egyre többet adnak Fentről is, és itt a Földön is egyre többen állnak mellé segítő szándékkal.
És amikor már majd nagyon sok energiája lesz, osztogassa csak nyugodtan, de úgy, hogy maradjon önmagának is.
Ennek egyik módja, ha megírja listáját, és mindenkit megtanul a saját helyén kezelni. Mindenki úgysem szerethet.
De akit közel engedsz magadhoz, engedd, hogy szeressen, és te is szeresd, mert ahol igazi szeretet van, ott nincs kihasználás.