Mária Magdolna írásai

A bűvös 40. Negyedik X. Középkor. Riasztó, félelmetes, mert már nem harmincegynéhány éves vagy, hanem NEGYVEN! Emlékszel, húszévesen még csókolommal köszöntél a negyveneseknek. Ma kikéred magadnak, ha magáznak, vagy csókolomoznak. Tegezz! Hiszen akkor abban hitben ringathatom magam, hogy én is olyan fiatal vagyok mint te, ugyanmár, nem vagyok még olyan öreg, hogy csókolomozz! Ez persze csak az egód játszmája, az elméd próbálja elhitetni veled, hogy az idő feletted nem száll el, csak mások felett. Ha azt mondom, az emberi lét 120 évre van kallibrálva, nem hiszed el ugye? Pedig de! Ehhez képest mi a 40? Az első harmada az életednek! Nem a fele, vagy a kétharmada. Persze tudom én, hogy a mai világban miről is beszélek, 120 év?! Én mégis azt mondom ne sóvárogj a fiatalság után. Köszöntsd magad, légy büszke, ha elérted a negyvenet. Innentől, ha odafigyelsz, kinyílik a világ. Érzed te ezt, mert érzed a zizegést, hogy nem jó az úgy, ahogy eddig volt, van, más kéne, változtatni kéne, mást csin

Tudod-e, hogy amíg a fejedben a miértek villognak hatalmas vörös neonfényben, óriási kérdőjellel, addig egyre mélyebbre ásod magad a tehetetlenség mocsarában? Miért vagyok ilyen szerencsétlen, miért vagyok ilyen kövér, miért nem tudok több pénzhez jutni, miért nincs egy rendes pasi/nő a környékemen, miért nem bírok a gyerekemmel, miért nem találok végre egy jó állást,stb., stb., na ez pont az, ahonnan nincs kiút. Tedd fel a kérdéseket az alábbi módon: hogyan tudnék boldogabb lenni, hogyan tudnék lefogyni, hogyan tudnék több pénzhez jutni, hogyan szakítsak egy borzalmas kapcsolattal, vagy hogyan találhatnám végre életem párját, hogyan találhatom meg álmaim állását? Érted a különbséget? A miértek a múltba vezetnek, a hogyanok a jövőbe. A miértekkel a múlt csontjait rágcsálod, ami nem hogy nem visz el a megoldás felé, de folyvást a múltban tart, mintha beleragadtál volna egy nagy adag tehénlepénybe. A hogyanokkal indítod el a teremtő energiáidat. Elsőként a sajátodat, aztán a környezeted

A félelmek és a kételyek. Még ha el is indulsz az úton, mert valamiért vonz amit hallasz, amit látsz, érzed, hogy fú, ez aztán nekem is kell! De olyan messze van a túlpart, annyira gyors a folyó sodrása, mi van, ha nincs is ott semmi. Különben is olyan jó ami van. Igaz, hogy félek, szorongok, tele vagyok bizonytalansággal, néha kifejezetten azt érzem, hogy eltévelyedtem, sőt egyik betegségből a másikba esem, de legalábbis itt fáj, ott fáj, miért is, pedig még csak huszon, harmincon vagyok, á, mindegy, hagyjuk, lehet, hogy nem is igaz, már elolvastam egy könyvet ezzel kapcsolatban, meg beszélgettem egy-két spiris ismerősömmel, de valahogy nem érzek semmit, nem változott semmi... különben is, persze, hogy nem jó úgy, ahogy most van, de ezt legalább ismerem... nem gondolod, hogy ezt a hülyeséget elhiszem...ne mond már nekem, hogy csak annyi az egész, hogy megfordítom a gondolkodásom, persze, könnyű azt mondani. Hogyan, amikor nem látok ki a gondokból. Na persze. Pont arra van időm, hogy o