Hangulatingadozás

Ma olyan kis szomorkás hangulatban voltam, nem értettem miért. Aztán eszembe jutott egy mondat, amit a múltkorában hallottam Mesteremtől: az emberek attól szenvednek, hogy azonosulnak a mulandóval. Arra már régen rájöttem, hogy olyan nincs, hogy sz..r hangulatban vagy, de nem tudod mitől. De tudod, csak meg kellene kérdezni magadtól, és nem elnyomni a választ, sőt, elhallgattatni a belső halk hangot, amely pontosan jelzi, hogy mi a baj. De ahelyett, hogy megkérdeznénk, elnyomjuk zenével, fecsegéssel, alkohollal, tévével, társasággal, zenével, hogy úgymond jókedvre derítsük magunkat. Ez rossz út, mert minden betegít, amit elnyomunk: besűrűsödik a léleküstben, aztán telítődik, és kirobban, vagy megbetegít. Nem biztos, hogy valami nagy dologról van szó, ha éppen rossz a hangulatod, egy nő például attól is képes átmeneti mélydepibe esni, ha mondjuk a szoknyát, vagy nadrágot nehezebben tudja begombolni, mint a múlt héten. Vagy reggel a tükörből nem a mosolygós arca nézett vissza rá, hanem a "hú, b...meg"-fajta. Ez utóbbi áll a férfiakra is. :) Bár náluk ez nem okoz egész napos önértékelési zavart, mint nálunk, nőknél. Tulajdonképpen bármilyen hülye gondolat okozhat mélabút, amely gondolat aztán ahogy jött, úgy el is megy, csak éppen elhinti benned a magvát, amiből pillanatok alatt szárba szökken a pocsék hangulat, ami egyre több negatív gondolatot gerjeszt, a végén pedig ott vagy, hogy fogalmad sincs, mi bajod van, amikor nincs is semmi okod rá. Én ma akkor kezdtem gyanakodni, amikor a szokásosnál sokkal jobban irritáltak a kollégáim. Irritáltak, nem úgy, mint máskor, amikor a türelemgyakorlás buddhista álarcát húzom magamra, azt képzelem, hogy egy pudzsa-teremben ülök, kopaszra borotvált fejjel, bordó-barna-narancssárgába tekergetve, füstölőkkel körbevéve, és lehunyt szemmel zengem: OMMMMM... Mélységesen elégedett szoktam lenni a teljesítményemmel, ami a teljes elfogadást illeti. Ma viszont még a fogaimat is össze kellett szorítanom, hogy ne szólaljak meg, illetőleg ne pattanjak fel, és ugyanazzal a lendülettel ne borítsam fel az asztalt monitorostul-klaviatúrástul-asztali lámpástul-nyomtatóstul, amúgy vidékikocsmában-szokásosan. Szóval ez lett gyanús, és elmélyedtem magamban, hogy vajon mi a fene bajom van, miért e világfájdalom. A gyerekem a múlt héten ráállt a fürdőszoba mérlegre, és ezzel ki is végezte, soha többet nem lehetett használni, pedig ő csak 45 kg. Tehát az esetleges testsúlyváltozás nem befolyásolhatta a hangulatomat, lévén nem tudom magam felzaklatni méricskéléssel. Kicsit dagadtak voltak ugyan a szemeim a tegnapi egész napos horoszkópozástól, tanulástól, számítógépezéstől, de ez elmúlt, mire végeztem a reggeli szépítkezéssel. Hó vége van, és még mindig van valamennyi pénz a tárcámban, munkám is van folyamatosan, tehát az anyagiak sem aggasztanak. Mivel azonosultam hát, ami mulandó, és szenvedést okoz? Kutakodtam, azaz elkezdtem elemezni a hangulati zavarom okát, atomjaira boncolgattam az általam feltételezett problémát és a valóság talajára hoztam gondolati síkról, ezáltal kiderült, hogy a jelenben a világon semmi problémám nincs. Ami tegnap volt, az már elmúlt, ami holnap lesz, arról meg azért nem kell gondolkodnom, mert úgyis tudom. Ha pedig "véletlenül" mégsem úgy történne, ahogy én azt elképzelem, akkor vagy kellemesen meglepődöm, vagy kezelem a helyzetet a legjobb tudásom szerint. Ezeken elmélkedve megcsörrent a telefonom, és egy jós-barátném ajánlásának köszönhetően munka állt a házhoz, amitől örömömben menten vigyorba szaladt az orcám, és úgy is maradt. Hiszen azt csinálhatom, amit szeretek, és még pénzt is kereshetek vele. Olybá vettem, hogy mivel én megtettem az első lépéseket afelé, hogy kihozzam magam a negatív spirálból, az Égiek is mellém álltak, és tettek rá egy lapáttal, hogy valóban ismét megvidámuljak. Hála és köszönet érte! Időnként nem csodálom, hogy az átlagemberek hangulatingadozósnak minősítenek, mert külső szemlélő számára tényleg úgy nézhet ki. Azt persze senki sem tudja, hogy valójában emögött kemény munka folyik önmagammal. Legalábbis eddig nem tudta, mert immár publikussá tettem, okulás végett: a recept egyszerű, kezdd el a problémádat addig boncolgatni képzeletben, amíg a végén valóban nem marad belőle semmi. Ezzel felemeled a rezgésszintedet, amivel pedig egyre jobb történéseket vonzol be. De vedd észre, és örülj minden apróságnak. Az örömöd lesz az, ami kihúz a csávából.