Útkeresés
Amikor az embert meglegyinti a spiritualitás szele, az első reakció szinte kivétel nélkül a tagadás.
Gyerekkorunk óta kondicionált elménk nehezen fogadja el az úgynevezett természetfeletti erők létezését, működését.
Már maga a szó sem jó kifejezés: természetfeletti, hiszen éppen arról van szó, hogy elveszítettük a kapcsolatot a külső, belső természettel, és azt gondoljuk természetesnek, amit tudományosan meg tudunk magyarázni, látunk, hallunk, érintünk.
A spiritualitás nem természetfeletti. Éppen hogy visszatérés önmagunkba, és a bennünket körülvevő világba, és itt nem a média Való Világára gondolok, aminek köze sincs a valósághoz, vagy a technikától fuldokló modern világra.
Nincs ember, aki nem tapasztalta volna meg a "véletleneket", a csodaszámba menő megérzéseket, előrejelző álmokat, és még sorolhatnám. De a realitásokhoz szoktatott tudat menekül a megmagyarázhatatlan dolgok elől, az embert legyintésre késztetve, és nem gondolva tovább.
A delphoi jósda falán lévő feliratot gyakran hallom idézni, de csak az első mondatot: Ember, ismerd meg Önmagad! Az egész idézet így szól azonban: "Ember, ismerd meg önmagad, és minden kérdésedre választ, minden problémádra megoldást találsz. Kérdéseidre választ nem önmagadon kívül kell keresned, hanem önmagadban. Ha önmagad megismered, az egész Univerzumot megismered, mert annak a mintájára jöttél létre." Krisztus előtt 1500 körüli a felirat.
Tehát az önmegismerés fontossága a spiritualitásban nem új keletű divat, vagy unatkozó, ráérő emberek hóbortja, ahogy egyesek ezt ma hiszik.
Ha tehát nem hagy nyugodni a gondolat, ha eljutunk odáig, hogy a velünk történtek miértjét kutassuk, az út elején a legtöbben könyvek, cd-k, vagy előadások útján kerülünk közel a spiritualitáshoz.
Ekkor kap el a megrettenés.
Mert zsigerből megérzi az ember, hogy olyan út áll előtte, ami bizony magányos, még akkor is, ha mások is járnak rajta. Ebben az időszakban még intellektusunkkal, az elménkkel próbáljuk megérteni, és befogadni a friss tudást. A spiritualitásban nincs logika, és nincs is helye benne. Ezt nehezen fogadja el az egó.
Mert amiben nincs logika, az létezhetetlen. Ha olyan emberrel találkozunk, aki már előttünk jár, mérlegre tesszük, hogy vajon mennyire hiteles, amit mond?
Mennyire tanult?
Mennyire művelt?
Van-e a neve előtt dr.?
Mit tud felmutatni?
Mennyien követik?
És főleg kik követik?
Ismert-e a médiában?
Adott-e már ki könyvet?
Ha mindennek a kritériumnak megfelel, talán kielégíti az egónk igényeit, azaz "megfelel" nekünk.
Értékítéletet alkotunk.
Ha ennek a mércének megfelel, hitelesnek minősítjük.
Tanulgatunk tőle.
Aztán egyszerre rádöbbenünk, hogy az Igazság, amit keresünk, a válaszok a miértjeinkre még mindig nem bukkantak fel. Újabb tanító után nézünk, de mindeközben megtapasztaljuk, hogy egyre inkább hallgatunk a megérzéseinkre, a belső sugallatainkra, hogy merre tovább.
Ennek az ösztönös tudatszint emelkedésnek birtokában egyre erősebb a vágy, hogy kifinomultabb tudásra tegyünk szert.
Kinőttük a tanítót.
Ez a "tanító" lehet akár vallás is, vagy bármilyen spirituális irányzat.
És nem hűtlenség, ha továbbállunk, ha még magasabbra törünk.
Ahogy az ember egyre inkább átlényegül, kemény buktatókon kell átjutnia.
Az első a környezetünk nemtetszése. A többség nem szereti, ha más akarsz lenni, mint ők. Ha nem bégetsz együtt a nyájjal. Ha az eddigiektől eltérően már nem elégítenek ki a felszínes szórakozások, felszínes beszélgetések, felszínes emberekkel. Ha többiekétől gyökeresen eltérő véleményed van. Pótcselekvéseiddel egyre inkább felhagysz, tévébambulás helyett olvasol, és többre értékeled a csendes magányt, elmélkedést, mint hogy folyamatosan nyüzsögjön valaki körülötted. Elkezdesz felhagyni az állandó "csinálással".
Szavaidat mintha nem értenék azok, akikkel eddig kiválóan megvoltál, legyenek azok rokonok, vagy barátok, munkatársak.
Elkezded magad másnak érezni, és ez feszélyez.
Mi baj van veled? kérdezik, "Nem voltál te ilyen, nagyon megváltoztál!" elbizonytalanodsz magad is: tényleg valami baj van velem? Ha ezen átlendülsz, és nem hagyod, hogy okoskodó tudatod visszarántson az amúgy tök sivár, és céltalan, és szürke, vagy ugyan meglehetősen rendben lévő, de valahogy mégis üresnek érzett, viszont ismert és ezért megbízható, jól megszokott életedbe, egyre erősödik a vágyad a megismerésre.
Egy idő után már nem érzed ingoványosnak a talajt a lábad alatt, nem álmodsz horrorokat a szorongástól, és megerősödik a bizalmad, mert megtapasztalsz egy csomó energiát, ami eddig is ott volt veled, de már képes leszel tudatosan használni.
Kezedbe veheted életed irányítását.
És hidd el, ez bőven kárpótol az elmaradt barátokért, a furcsálló tekintetekért, vagy a rosszmájú megjegyzésekért. Van aki ilyenkor feladja. Szerencsére ez általában ritka, ha mégis előfordul, akkor sem végleges az elfordulás, többnyire előbb-utóbb újra elé dob a Sors valamit, vagy valakit, ami által újra rátalál az ösvényre.
Az általam nagyon tisztelt német asztrológus, Bernd A. Mertz így ír erről: "Soha nem ér célba, aki félúton megáll, s ezzel belső, lelki öngyilkosságot követ el. Túl korán jut el határaihoz anélkül, hogy mindent kihasznált volna. És még valami: aki fél a sötétségtől, az éjszakától, az soha nem fogja lelkének csakis az éjszakában megújulni képes mélységét megtapasztalni. Visszariad, mert újra kell járnia a megismerés útját. Természetesen minden út a sötétség felé is tart. Át kell azonban jutnunk rajta, nem ijedhetünk meg a sötétségtől. Elszáll félelmünk, ha elegendő önuralommal és önismerettel rendelkezünk. Ennek megszerzése igen nehéz feladat, hiszen egyértelműen megmutatja korlátainkat."
Mindazonáltal a keresés kezdetén tapasztalt spirituális rezgések olyan erőteljesek, hogy mindenképpen életünk részévé válnak, kinek-kinek saját tempójában, lassabban, vagy gyorsabban, de az átlényegülés megtörténik.
Gyerekkorunk óta kondicionált elménk nehezen fogadja el az úgynevezett természetfeletti erők létezését, működését.
Már maga a szó sem jó kifejezés: természetfeletti, hiszen éppen arról van szó, hogy elveszítettük a kapcsolatot a külső, belső természettel, és azt gondoljuk természetesnek, amit tudományosan meg tudunk magyarázni, látunk, hallunk, érintünk.
A spiritualitás nem természetfeletti. Éppen hogy visszatérés önmagunkba, és a bennünket körülvevő világba, és itt nem a média Való Világára gondolok, aminek köze sincs a valósághoz, vagy a technikától fuldokló modern világra.
Nincs ember, aki nem tapasztalta volna meg a "véletleneket", a csodaszámba menő megérzéseket, előrejelző álmokat, és még sorolhatnám. De a realitásokhoz szoktatott tudat menekül a megmagyarázhatatlan dolgok elől, az embert legyintésre késztetve, és nem gondolva tovább.
A delphoi jósda falán lévő feliratot gyakran hallom idézni, de csak az első mondatot: Ember, ismerd meg Önmagad! Az egész idézet így szól azonban: "Ember, ismerd meg önmagad, és minden kérdésedre választ, minden problémádra megoldást találsz. Kérdéseidre választ nem önmagadon kívül kell keresned, hanem önmagadban. Ha önmagad megismered, az egész Univerzumot megismered, mert annak a mintájára jöttél létre." Krisztus előtt 1500 körüli a felirat.
Tehát az önmegismerés fontossága a spiritualitásban nem új keletű divat, vagy unatkozó, ráérő emberek hóbortja, ahogy egyesek ezt ma hiszik.
Ha tehát nem hagy nyugodni a gondolat, ha eljutunk odáig, hogy a velünk történtek miértjét kutassuk, az út elején a legtöbben könyvek, cd-k, vagy előadások útján kerülünk közel a spiritualitáshoz.
Ekkor kap el a megrettenés.
Mert zsigerből megérzi az ember, hogy olyan út áll előtte, ami bizony magányos, még akkor is, ha mások is járnak rajta. Ebben az időszakban még intellektusunkkal, az elménkkel próbáljuk megérteni, és befogadni a friss tudást. A spiritualitásban nincs logika, és nincs is helye benne. Ezt nehezen fogadja el az egó.
Mert amiben nincs logika, az létezhetetlen. Ha olyan emberrel találkozunk, aki már előttünk jár, mérlegre tesszük, hogy vajon mennyire hiteles, amit mond?
Mennyire tanult?
Mennyire művelt?
Van-e a neve előtt dr.?
Mit tud felmutatni?
Mennyien követik?
És főleg kik követik?
Ismert-e a médiában?
Adott-e már ki könyvet?
Ha mindennek a kritériumnak megfelel, talán kielégíti az egónk igényeit, azaz "megfelel" nekünk.
Értékítéletet alkotunk.
Ha ennek a mércének megfelel, hitelesnek minősítjük.
Tanulgatunk tőle.
Aztán egyszerre rádöbbenünk, hogy az Igazság, amit keresünk, a válaszok a miértjeinkre még mindig nem bukkantak fel. Újabb tanító után nézünk, de mindeközben megtapasztaljuk, hogy egyre inkább hallgatunk a megérzéseinkre, a belső sugallatainkra, hogy merre tovább.
Ennek az ösztönös tudatszint emelkedésnek birtokában egyre erősebb a vágy, hogy kifinomultabb tudásra tegyünk szert.
Kinőttük a tanítót.
Ez a "tanító" lehet akár vallás is, vagy bármilyen spirituális irányzat.
És nem hűtlenség, ha továbbállunk, ha még magasabbra törünk.
Ahogy az ember egyre inkább átlényegül, kemény buktatókon kell átjutnia.
Az első a környezetünk nemtetszése. A többség nem szereti, ha más akarsz lenni, mint ők. Ha nem bégetsz együtt a nyájjal. Ha az eddigiektől eltérően már nem elégítenek ki a felszínes szórakozások, felszínes beszélgetések, felszínes emberekkel. Ha többiekétől gyökeresen eltérő véleményed van. Pótcselekvéseiddel egyre inkább felhagysz, tévébambulás helyett olvasol, és többre értékeled a csendes magányt, elmélkedést, mint hogy folyamatosan nyüzsögjön valaki körülötted. Elkezdesz felhagyni az állandó "csinálással".
Szavaidat mintha nem értenék azok, akikkel eddig kiválóan megvoltál, legyenek azok rokonok, vagy barátok, munkatársak.
Elkezded magad másnak érezni, és ez feszélyez.
Mi baj van veled? kérdezik, "Nem voltál te ilyen, nagyon megváltoztál!" elbizonytalanodsz magad is: tényleg valami baj van velem? Ha ezen átlendülsz, és nem hagyod, hogy okoskodó tudatod visszarántson az amúgy tök sivár, és céltalan, és szürke, vagy ugyan meglehetősen rendben lévő, de valahogy mégis üresnek érzett, viszont ismert és ezért megbízható, jól megszokott életedbe, egyre erősödik a vágyad a megismerésre.
Egy idő után már nem érzed ingoványosnak a talajt a lábad alatt, nem álmodsz horrorokat a szorongástól, és megerősödik a bizalmad, mert megtapasztalsz egy csomó energiát, ami eddig is ott volt veled, de már képes leszel tudatosan használni.
Kezedbe veheted életed irányítását.
És hidd el, ez bőven kárpótol az elmaradt barátokért, a furcsálló tekintetekért, vagy a rosszmájú megjegyzésekért. Van aki ilyenkor feladja. Szerencsére ez általában ritka, ha mégis előfordul, akkor sem végleges az elfordulás, többnyire előbb-utóbb újra elé dob a Sors valamit, vagy valakit, ami által újra rátalál az ösvényre.
Az általam nagyon tisztelt német asztrológus, Bernd A. Mertz így ír erről: "Soha nem ér célba, aki félúton megáll, s ezzel belső, lelki öngyilkosságot követ el. Túl korán jut el határaihoz anélkül, hogy mindent kihasznált volna. És még valami: aki fél a sötétségtől, az éjszakától, az soha nem fogja lelkének csakis az éjszakában megújulni képes mélységét megtapasztalni. Visszariad, mert újra kell járnia a megismerés útját. Természetesen minden út a sötétség felé is tart. Át kell azonban jutnunk rajta, nem ijedhetünk meg a sötétségtől. Elszáll félelmünk, ha elegendő önuralommal és önismerettel rendelkezünk. Ennek megszerzése igen nehéz feladat, hiszen egyértelműen megmutatja korlátainkat."
Mindazonáltal a keresés kezdetén tapasztalt spirituális rezgések olyan erőteljesek, hogy mindenképpen életünk részévé válnak, kinek-kinek saját tempójában, lassabban, vagy gyorsabban, de az átlényegülés megtörténik.
Erről a blogbejegyzésről az a véleményem, hogy spiritualitás alapvetően szemléleti forma, világnézet, mely felfogás szerint Világunk több, mint amit a szemünk lát, fülünk hall. A spirituális alapokon gondolkodó ember azt vallja, hogy a világnak van egy láthatatlan, az érzékszervi megismerések felett álló, rejtett aspektusa, amely azonban ugyanolyan erős hatással van életünkre, mint a látható része. Ez a szemnek láthatatlan erő nyilvánul meg minden embernek, amikor életét kész tágabb keretek között értelmezni, és saját létezéséről a rendeltetés, a sors, a végzet, vagy az isteni akarat fogalmain keresztül gondolkodni. De alapvetően egyetértek veled.
VálaszTörlésKöszönöm a hozzászólásodat! Azt hiszem ugyanarról beszélünk, csak te tömörebben, szebben fogalmaztad meg, mintha egy lexikonban olvasnám a spiritualitás definícióját. Köszönöm!
VálaszTörlés