Karma

Érdekes, hogy erről még nem írtam az elmúlt két évben, pedig a vízcsapból is ez folyik. De lehet, tán éppen ezért.

A karma.

Főként ezoterikus emberek kapaszkodnak ebbe a szóba, használják gyakran, és félremagyarázva, vagy nem érthetően magyarázva. Leginkább a karmaoldásoktól kapok sikítófrászt, és most ne taglaljuk,hogy nem is úgy gondolják, hanem másként, mert egy spiritualitással is foglalkozó, nem csak ezotériát használó embernek tudnia kell, hogy a nem tudatos, vagy kevésbé "szakértő" embereket ezzel úgy meg lehet vezetni, hogy még akár a pszhichiátrián is kiköthetnek. Viszont jó sok pénzt le lehet szedni a hívőktől, mindenféle hókuszpókuszokkal "feloldva" a karmájukat.
Azt azért jó tudni, hogy karmaoldás, mint olyan, nem létezik. A karma azért karma, mert azt meg kell élni, kikerülni nem lehet, és amint megéljük, feldolgozzuk, megértjük, továbbenged. Nincs karmaoldó szertartás, nincs hétvégi tanfolyam, és nincs az a pénz, amivel a karmát meg lehet kerülni. Aki ellenkezőt állít, az hazug szemfényvesztő, és ez nem ítélkezés, sem nem címkézés, vagy minősítés, hanem ténymegállapítás volt.

Gyakran kérdezik tőlem párkapcsolatuk kutatói: van közös karmánk ezzel a nővel, vagy férfival?

Van bizony. Különben nem akadtatok volna össze.

Szóval tisztázandó a karma fogalmát most maradjunk a párkapcsolati kérdéseknél, mert az emberek 99 %-át a pénz mellett úgyis ez foglalkoztatja elsősorban. Megjegyzem: sajnos, mert inkább önmagunk kellene, hogy foglalkoztasson elsősorban, aztán minden más külső dolog, de úgyis ide lyukadok majd ki lejjebb.

Tehát karma, a párkapcsolatban.

Minden találkozás karmikus.
Hogy milyen karmikus dolgotok van egymással, attól függ, hogy egy másik, előző életbeli alkalommal mit tettetek egymással, milyen kapcsolatban voltatok, de főként, hogyan zártátok azt le. A kapcsolat itt nem csak párkapcsolatot jelent viszont! Lehettünk egymásnak szülei, gyerekei, barátai, testvére, és persze párjai is.

Ha ezen életetekben férfi-nő kapcsolatba keveredtek egymással, annak is számos oka lehet. Lehet, hogy erre az életre csak annyi dolgotok van egymással még, hogy találkozzatok, szerelmezzetek egy kicsit, pár napot, pár hetet, hónapot, aztán szépen, békében elváljatok. Fontos a szépen, békében! Mert az biztos, hogy ha gyűlölködve, haraggal váltok el, sértettség, meg nem bocsátás van, akkor addig ismételitek ezt a műsorszámot a következő életeitekben, amíg el nem juttok arra a tudatossági, fejlett szellemiségű szintre, hogy köpködés és utálkozás nélkül békében el tudtok válni. (Jelzem: ezért érdemes volna minden elmúlt kapcsolatodat, ha már verbálisan nem is, de önmagadban lerendezni, azaz megbocsátani és elengedni. A saját érdekedben!)
Lehet, hogy azt a karmát hoztátok, hogy naaagy szerelemben éltetek, mígnem az egyikőtök hirtelen meghalt, a másik pedig magára maradt fájdalomban, képtelenül arra, hogy elengedje szerelmét. Ez is lezáratlan karma, amelyet ebben az életedben kell megoldani.
Az is lehet, hogy életek hosszú sora óta háborúztok egymással, és ezen életetekben ismét lehetőséget kaptok, hogy végre normalizáljátok a kapcsolatotokat a szeretet jegyében.
Az is lehet, hogy egyikőtök szerelmes, a másik viszont nem, valami tartozást kiegyenlítendő.
Valaki valamikor szenvedést okozott a másiknak, amelyet most nem törleszteni kell, hanem el kell jutni a megbocsátásig. Mindig, minden út a szeretetbe, a megbocsátásba, a harmonizálásba kell eljusson. Kivétel nélkül. Ha nem ezen élet alatt, akkor a következőben, vagy azt követően, vagy ezer életek alatt, de előbb-utóbb meg kell történnie.

Így talán már érthető, hogy annak a kérdésnek, van-e közös karmátok, sok értelme nincsen, hiszen a válasz mindenképpen igen.
Az asztrológia abban segítség, hogy a két ember képletének összevetésekor meg lehet állapítani, mi dolguk van egymással a szerelmeseknek. Ez a dolog pedig mindenképpen tanítás. Megtanítani egymást türelemre, elfogadásra, őszinteségre, stb.,stb.. számos dologra.
Azon is felesleges elmélkedni, hogy milyen kapcsolatban lehettünk egymással előzőleg, hiszen nagyrészt tudni lehet abból, hogy most milyen a viszonyunk. Ahol a legjobban fáj, ott van a munka, a tennivaló. Neki is, neked is. Ahol a legjobb, az a kegyelmi állapot, azt kell erősíteni, őrizni, védeni, táplálni, használni az előre jutásban.

Valami tartozás, törlesztés mindenképpen van. Valami tanulási folyamaton mindkettőnek keresztül kell menni. Valamit a kapcsolatban mindenképpen meg kell tanulni.
Amennyiben nem történik ez meg, addig kapjuk ugyanazokat a típusú karmikus kapcsolatokat, amíg el nem jut a tudatig, hogy mi a dolog párkapcsolati fronton.

Az érthetőség kedvéért lássunk egy példát.
Tegyük fel, van egy nő, aki olyan karmát hozott, olyan családba született, ahol neki mindig alá kell rendelődni a férfiak akaratának. Szigorú, kemény apa, meghunyászkodó anya az elsődleges tapasztalata az életből. Párkapcsolataiban szigorú, rajta uralkodó férfiak a jellemzők, és mivel nem látott mást, mint anyja példáját, így ezt az állapotot elfogadja. (Viszi tovább a családi karmát.) Ha nem fogadja el, fellázad és kilép a kapcsolatból, hogy aztán meglepetve tapasztalja, a következő párja mintegy hasonmása az előzőnek.
Életünk első felében, de az első negyedében mindenképpen, a múlt inkarnációban megtapasztaltak szerint élünk. A fejlődés éppen arra hivatott, hogy felismerjük, no ezt így tovább nem, viszont mit igen? Az ismételődések addig vannak, amíg rá nem döbbenünk: önmagunkon kell változtatnunk, hogy végre azt a társat vonzzuk be, aki mellett azok lehetünk, akik valójában vagyunk, lenni akarunk. Ha a felismerés megtörténik, jelesül, hogy köszönöm, elég volt a durva, szigorú férfiakból, megjön a célkitűzés is, azaz: kedves, figyelmes, szerető, gyengéd férfit akarok, és alkunak a továbbiakban nincs helye, mármint, hogy "hát Istenem, már megint ilyen agresszív barom jutott nekem, mit tehetnék, vonzom őket", ha tehát ezt nem, viszont következetesen választja a párját a továbbiakban, és nem aszerint, hogy ki akad a hálóba, akkor, de csak akkor van esély a karmikus feladatot megoldani, és túllépni rajta.
Tehát ismét ott tartunk, ahol a legelején: önmagunkat kell meghaladnunk. Önmagunk hozott karmáját kell megélni, és ezáltal feloldani úgy, hogy rájövünk, mi a dolgunk az életünkben, miért jöttünk erre a világra, mit akar a lelkünk megtapasztalni, mi a feladat?
Enélkül teljesen felesleges várni az "igazira", aki egyébként nincsen.
Olyan van, aki megmutatja nekünk, hogy éppen hol tartunk fejlettségi szintünkön. Megaláznak, eltipornak, semmibe vesznek, hazudnak neked? Akkor itt tartasz, ennyire becsülöd, tartod saját magadat. Még mindig, mint a múltban már annyiszor.
Ez a feladat, hogy ebből az ördögi körből, vagy ha úgy tetszik karmából kigyere, megéld, megold és ezzel túllépj rajta. Hogy megértsd: igen, eddig ezt kaptam, köszönöm, megtapasztaltam, de tovább nem kérem! Hanem tudom, hogy boldogságra születtem, önbecsülésem a helyére kerül, tudom, hogy szerethető vagyok, tisztelem magam, így tisztelhetővé válok, én nem hazudok senkinek, így nekem sem hazudnak, de ha mégis, én akkor sem!
Ha képessé válunk felmérni, hogy mi a problémánk lényege, akkor indulunk el a karmafelismerés, megélés, megoldás útján.
Ellenkező esetben szépen eljön az idő, amikor a lélek nagyon elkezd háborogni, mert még mindig nem történt semmi előremozdulás, amiért a Földre kéredzkedett, hogy tapasztalhasson, még mindig a múlt inkarnációban toporog. Elkezd testi tünetekkel üzenni, hogy nagyon nem jó így, ahogy van. Itt fáj, ott fáj, itt reked meg, ott feszül, nőgyógyászati problémák, csontpuhulás, és még sorolhatnám, amit az elfojtások, a túlterhelés, kihasználás, elnyomás okoz.

Ne azt kérdezzük hát, van-e karmánk az illetővel. Azt lássuk meg, hogy mit látunk az arcában, ha ránézünk. Szerelmet, szeretetet, figyelmet, ragyogást, őszinteséget? Akkor nagyon rendben vagyunk, jól haladunk saját ösvényünkön, ahol esetleg már nem egyedül kell kódorognunk, hanem néha fogja valaki a kezünket, felsegít, ha orra bukunk, megvigasztal, ha összeomlunk kicsit.
Ha nem ezt, akkor nagyon nincs rend. Ott még van mit csiszolni önmagunkon. Ez a karma. A küszöbőr, aki nem enged tovább, nem nyújtja tálcán a boldogságot, csak, ha dolgozunk önmagunkon, ha egyre jobbá és jobbá válunk, ha örömünket leljük önmagunkban és másokban, hogy valaki bennünk is örömét lelhesse.