Spirituális gőg

Minden erőmet és TUDATOSSÁG-omat összeszedem, hogy ez az írás ne váljon dühödt kirohanássá, mert nem az a célom. Csak szomorúságomnak adnék hangot, ami bizonyos "kollégák" megnyilvánulásai miatt van.

Az elmúlt egy napon belül kétszer is szembesültem a ténnyel, mely szerint magukat asztrológusnak nevező emberek olyan kinyilatkoztatásokat tesznek, amellyel a hozzájuk forduló segítségkérőket a lehető legnagyobb bizonytalanságba, kétségbeesésbe, félelembe taszították.
Én meg tegyem helyre, amit ők elrontottak... :(((
Ami persze az én szempontomból nem baj, hiszen mindenből és minden által csak az én tudásom lesz gazdagabb, de a hozzám fordulók szempontjából igenis baj.
Egyrészt, mert nem segítséget kaptak, hanem még rosszabbul érzik magukat, másrészt hitelét veszti szemükben a legősibb tudomány, az asztrológia. Ami viszont már igenis nagyon nagy baj, és vétek, tekintve azt, hogy hiába is éli újra virágkorát manapság, a napilapoknak és a habos-babos-csajos újságokban írottaknak köszönhetően ugyanannyira szemétté lesz, és hiteltelen az egész.
Elképzelem a tisztelt kollégát, ahogy ott ül a gép előtt, és unalmában nézegeti a barátai, ismerősei képleteit, és kutakodik a tranzitokban, solarokban, majd, ha végre felfedez valamit, kapja a telefont és felhívja az amúgy is hipochondriától szenvedő ismerősét, hogy vészmadárként elhuhoghassa neki: vigyázz, mert most 16. és 25. között félre fognak diagnosztizálni!
Vagy a másik, aki állítólag harminc éves asztrológiai gyakorlattal végítéletet hirdet egy párkapcsolat jövőjét illetően, mert néhány év múlva lát egy negatív bolygóállást a párkészletben.
Persze az én naivitásomat tükrözi, hogy azt gondolom, aki beleveti magát az asztrológia tudományába kellően felkészült pszichológiai szempontból, vagy legalább ráérez, kellő empátiával rendelkezik ahhoz, hogy kinek mit és hogyan kell, lehet tálalni.
Miért is várnám el, hogy képesek volnának egójukat csendre inteni, és nem fitogtatni háromszor hat órában szerzett sekélyes asztrológiai tudásukat, kiélve, utat engedve spirituális gőgjüknek, kockára téve ezzel azt, hogy a hozzájuk segítségért forduló embert a földbe döngölik.
A világért sem mondanák ki, ha egy kérdésre nem tudják a választ: NEM TUDOM.
Tévedés azt hinni, hogy aki bármely okkult dologgal foglalkozik, az mindent tud. Mivel emberek csinálják ezt is, fennáll a tévedés lehetősége.

Az asztrológia olyan tudomány, amit életvégig kell tanulni, és itt hangsúlyozom a tanulás szót!
És nem a tévedés lehetősége a lényeg, hanem, hogy ha valamiben nem vagyunk biztosak, arról ne beszéljünk, ne állítsuk tényként, és száz százalékos biztonsággal. Nagyon fontos ez, mert az emberek többsége nem elég TUDATOS, nem tudja, hogy milyen módon lehet manipulálni, programozni őt.
Tulajdonképpen szerencsésnek is érezhetem magam, amiért mások hibáját nekem kell helyrehozni, mert végtelenül sokat tanulok belőle, de mondom, ez önös szempont.

Van a szomszéd faluban egy ember, története szájról szájra terjed.
10 évvel ezelőtt egy orvos megmondta neki, hogy egy hónapja van hátra. Emberünk eladta a házát, felszámolta mindenét, egy hónap alatt gyakorlatilag felélte és elosztogatta a vagyonát, mondván minek őrizgesse ugyebár.
Azóta albérletben nyomorog, napjai nagy részét a kocsmában tölti, mások szánalmából él, illetve megtapasztalta milyen másokat segíteni, a Vöröskeresztnek dolgozik.
És tíz éve várja a halált.
Szóval azt akarom ezzel kinyögni, hogy minden szakmában elkaphatja az embert a gőg, nem csak a spiriben, de úgy gondolnám én, naivan, hogy aki spirituális beállítottságú, annak az embert, mint olyat, egészben kellene figyelembe venni, önmagát, egóját, gőgjét az évek elteltével egyre inkább háttérbe szorítva valódi segítséget nyújtani, és csak akkor, ha kérik!

"A bölcs arról ismerszik meg, hogy hallgat."

Az egyre több tudásnak egyre nagyobb szerénységgel és bölcsességgel kellene együtt járnia, azaz meg kéne tanulni hallgatni, illetve nagyon megválogatni a szavainkat. Én nem mondom azt, hogy egy idő után nem fejlődik ki az emberben a megérzés képessége. Én is gyakran ÉRZEM, hogy mi lesz emberekkel, kapcsolatokkal. Sőt néha magam is megijedek attól, amit "látok", néha nyomasztó a jövőbe látni, majd megtapasztalni, hogy igazam van. Néha azt gondolom, bár ne volnának ilyen jók a megérzéseim, mind a magam, mind mások életével kapcsolatban, ám mégis van bennem egy nagyon erős hálaérzet azért az ösztönös tudásért, amit kaptam az Égiektől.
Nekem már csak annyi a dolgom, hogy mások és a magam hasznára fordítsam, illetve gyarapítsam a tudást, amennyire csak képes vagyok rá.
És persze annyi, hogy megtanultam hallgatni is, vagy legalábbis időben szólni, akkor is keveset, pont annyit, amennyit még elbír a másik.