Olvasóim 2.
Küzdök, keményen az egóm, a büszkeségem ellen... :))))
Mióta aktívan elkezdtem blogolni, azaz szeptember közepe óta közel hatszázötvenszer olvasták az írásaimat.
Elég nehezen állom meg, hogy ne dagadozzak egyre nagyobbra a büszkeségtől, de átneveztem az érzést: egyszerűen nagyon-nagyon örülök, hogy ennyien kíváncsiak a gondolataimra, az írásaimra.
Végre nincs olyan érzésem, mintha a falnak beszélnék, vagy csak a pusztába kiáltanám a szavakat. Ennél már csak az okozna nagyobb örömet, ha reakciókat, kommenteket, megjegyzéseket is láthatnék... A statisztikából látom, hogy legtöbben szeretett hazámból olvasnak, de Németországból, Svájcból, USA-ból és Kanadából is vannak rendszeres olvasóim.
Szeretném tudni kik ők, mit gondolnak, hogyan élnek.
Angliából, Ausztriából és Ukrajnából is eltaláltak hozzám egyszer-egyszer.
Tegnap azt mondta egy kedves barátnőm, hogy talán azért nem írnak megjegyzéseket a bejegyzéseimhez, mert túlságosan határozott vagyok, erőt sugárzóak az írásaim, olyan mintha nem tűrnék ellentmondást.
De ez nem így van!
Már ami a nem tűrést illeti.
Az erő, és határozottság rendben van, végül is a cél az, hogy erőt, hitet, tudást adjak tovább a sajátomból.
De barátném kijelentése elgondolkodtatott, és arra ösztönzött, hogy ismét kérjem Olvasóimat: szeretném, ha írnátok nekem!
Az én gondolataim az enyémek, az én igazságom az enyém, viszont ahányan vagyunk, annyiféle arca van az igazságnak.
Írásaim mindig saját tapasztalat alapján születnek, mint ezt már tudjátok is, vagy ha nem, azt jelzem, akkor azok az írások arról szólnak, amit tanulok.
Kérdezzetek, vitatkozzunk, beszélgessünk!
Ezáltal tanulok én is, ez visz előbbre engem is.
Nagyon köszönöm Mindannyiótoknak, Mindnyájuknak, akik olvasnak engem, ez még inkább erőt, hitet, lendületet ad a folytatáshoz.
Tehát: várom a hozzáfűznivalókat, mert írásaimat továbbgondolásra szánom, és akkor tudom, hogy elindítottam valamit az Olvasóimban, ha kapok visszajelzést, kérdést, megjegyzést.
Gondolataim közlése nem kinyilatkoztatás.
Azt hiszem már írtam valamelyik bejegyzésben, hogy Mesterem azt mondta, a tudás teherré válik, ha nem használod.
Tovább kell adni, mert különben belénk rohad.
Hát belém aztán nem fog, az biztos, úgyhogy írok én írok, és most már, hogy látom van is közönségem inkább vissza kell fogni magam, hogy ne zúdítsam rátok napi szinten a gondolataimat.
Hagyok időt átgondolni nektek és magamnak is.
Várom tehát az észrevételeket, legyenek azok pozitívak, vagy negatívak!
Köszönöm még egyszer, hogy olvastok, és köszönöm előre is, ha írtok nekem!
Mióta aktívan elkezdtem blogolni, azaz szeptember közepe óta közel hatszázötvenszer olvasták az írásaimat.
Elég nehezen állom meg, hogy ne dagadozzak egyre nagyobbra a büszkeségtől, de átneveztem az érzést: egyszerűen nagyon-nagyon örülök, hogy ennyien kíváncsiak a gondolataimra, az írásaimra.
Végre nincs olyan érzésem, mintha a falnak beszélnék, vagy csak a pusztába kiáltanám a szavakat. Ennél már csak az okozna nagyobb örömet, ha reakciókat, kommenteket, megjegyzéseket is láthatnék... A statisztikából látom, hogy legtöbben szeretett hazámból olvasnak, de Németországból, Svájcból, USA-ból és Kanadából is vannak rendszeres olvasóim.
Szeretném tudni kik ők, mit gondolnak, hogyan élnek.
Angliából, Ausztriából és Ukrajnából is eltaláltak hozzám egyszer-egyszer.
Tegnap azt mondta egy kedves barátnőm, hogy talán azért nem írnak megjegyzéseket a bejegyzéseimhez, mert túlságosan határozott vagyok, erőt sugárzóak az írásaim, olyan mintha nem tűrnék ellentmondást.
De ez nem így van!
Már ami a nem tűrést illeti.
Az erő, és határozottság rendben van, végül is a cél az, hogy erőt, hitet, tudást adjak tovább a sajátomból.
De barátném kijelentése elgondolkodtatott, és arra ösztönzött, hogy ismét kérjem Olvasóimat: szeretném, ha írnátok nekem!
Az én gondolataim az enyémek, az én igazságom az enyém, viszont ahányan vagyunk, annyiféle arca van az igazságnak.
Írásaim mindig saját tapasztalat alapján születnek, mint ezt már tudjátok is, vagy ha nem, azt jelzem, akkor azok az írások arról szólnak, amit tanulok.
Kérdezzetek, vitatkozzunk, beszélgessünk!
Ezáltal tanulok én is, ez visz előbbre engem is.
Nagyon köszönöm Mindannyiótoknak, Mindnyájuknak, akik olvasnak engem, ez még inkább erőt, hitet, lendületet ad a folytatáshoz.
Tehát: várom a hozzáfűznivalókat, mert írásaimat továbbgondolásra szánom, és akkor tudom, hogy elindítottam valamit az Olvasóimban, ha kapok visszajelzést, kérdést, megjegyzést.
Gondolataim közlése nem kinyilatkoztatás.
Azt hiszem már írtam valamelyik bejegyzésben, hogy Mesterem azt mondta, a tudás teherré válik, ha nem használod.
Tovább kell adni, mert különben belénk rohad.
Hát belém aztán nem fog, az biztos, úgyhogy írok én írok, és most már, hogy látom van is közönségem inkább vissza kell fogni magam, hogy ne zúdítsam rátok napi szinten a gondolataimat.
Hagyok időt átgondolni nektek és magamnak is.
Várom tehát az észrevételeket, legyenek azok pozitívak, vagy negatívak!
Köszönöm még egyszer, hogy olvastok, és köszönöm előre is, ha írtok nekem!
Kicsit bonyolult ide kommentet írni. Lehet, hogy másokat is ez tart vissza? Vagy csak én vagyok ilyen béna?!
VálaszTörlésSikerült, ez a lényeg! Nem hiszem, hogy te vagy a béna, sokkal jobban értesz az internethez, mint én... :) Talán megtörted a jeget, várom a hozzászólásokat!!!!!
VálaszTörlésKedveském!
VálaszTörlésNemrégiben (két napja) bukkantam erre a kis ....blogodra. Meglepett. És örömmel töltött el. Jó néhány éve már, hogy láttalak..., akkor összezavart, kissé kóválygó, az útját kereső nőként álltál a világ előtt. És most örülök a változásnak! Igazán. Szívből.
Az írásaid...könyv és elméletszagúak sokszor, kevés, amin érzem az átjárattatottságot; inkább azok tetszenek, amikben személyes (átélt-átérzett) dolgokról beszélsz. És kevésbé vagy "olyanmarhalaza". DE!!!!! Most nem érezlek kóválygónak! Én ugyan sok mindennel nem értek itt egyet veled, de hál'isten rátaláltál egy útra, ami (nagyon fontos: ) önreflexivitásra sarkall! Így tovább! Tovább! Tovább!
Pál
Kedves Pál, bár te "kedveském"-nek nevezel engem, nekem fogalmam sincs ki vagy. Köszönöm a kritikát, tudod én tudásom egy részét könyvekből szerzem, mint általában mindenki. Te nem? Egy részét Mestereimtől (aki azt mondta, a tudást tovább kell adni, különben belénk rohad), és jórészt saját megéléseimből. "olyanmarhalaza"... :))) hát nem tudom, azt hiszem sosem voltam még ennyire könnyed és laza, mint manapság, régen (valóban nagyon régen) tényleg inkább jellemző volt rám az összezavartság, kóválygás, útkeresés, ami viszont egyáltalán nem lazaságra vall... Szerencsére nem is az a cél, hogy bárki is egyetértsen velem, ahányan vagyunk, annyiféle az igazság. Az "önreflexivitás" szót kerestem a Google Idegen Szavak Online-ban, mert nem terjed ki az intellektusom a magyarosított idegen szavakra, de ott sem ismernek ilyet. A reflexivitás önmagában visszahatást jelent, de így sem tudom értékelni az "önvisszahatás"-t, fogalmam sincs ez mit jelent. Nem olvasok elég könyvet ezek szerint mégsem... :))) Még mielőtt kifúrná az oldalamat a kíváncsiság, hogy ki lehetsz, ki így fentről rám dörrentettél, bemutatkoznál? Köszönöm előre is!
VálaszTörlésKedves mariamagdolna!
VálaszTörlésNe haragudj! Mintha neheztelnél, pedig egyáltalán nem volt célom, rossz érzéseket kelteni benned! Sőt! Inkább, ha nem is dicsérni (mert ki vagyok én - tényleg, ki vagyok? -, hogy dicsérgessek), de elismerni akartam a megtett utadat! A "Kedveském" is kedveskedés volt (mint régen, bár most sem talált célba - mint régen:( ). És ezek után nem magyarázom az önreflexivitást (bár hidd el,létezik ez a fogalom), mert félek, nehogy abból is dörgedelmet érezz! Inkább többet nem kommentálom az írásaidat. És feltételezem, olvasóként sincs szükséged többet rám. Pál
Ami neheztelés van bennem, az azért van, mert bár másodszor teszel utalást valamiféle közös múltra, még mindig nem tudom ki vagy, valamiért úgy látszik, nem mered felvállalni magad. Sajnálom. Van néhány ismeretlen Olvasóm, akikkel levelezek, ezért nem is nehezményezem, ha nem mutatkoznak be. Ha tényleg ismerjük egymást, akkor nem értem miért nem feded fel a kilétedet, így nem tartom fair-nek az utalásokat, légyen az elismerés, vagy kritika.
VálaszTörlésA blogírás, olvasás, és véleményezés szabad dolog. Megtisztelsz, ha továbbra is olvasol, ha nem, az is a te döntésed.
Kedves mariamagdolna!
VálaszTörlésGondolj, kérlek, egy neves emberre. Aki mondjuk létrehoz valamit, ami jelentős vagy kevésbé az - ez most mindegy. A lényeg az, hogy a produktumára jön kritika is és elismerés is, innen is és onnan is. Ha jelentős a produktuma, akkor bizony messze földről, ismeretlen emberek is bírálják (amik persze előrevivők is lehetnem számára). Fontos az a mi jelentős produktumot létrehozó emberünknek, hogy amit írnak róla az újságok (még ha szaklapok is azok), pontosan kitől származó kritikákat tartalmaznak?
Tudod mire lenne ez jó? Hogy kivonja magát a hírességünk az alól, hogy meghallja a kritikát és elgondolkozzon rajta (és akkor még nem állítjuk ezzel, hogy a kritika feltétlenül igazságra tapintott). Hát, ha valami, akkor ez nem TUDATOS dolog. Ez egy jó kis hárító mechanizmus, hiszen a kitalálónk mondhatná: "jaaa, ezt ez a pasas mondja? Nohiszen, éppen ő, aki így meg úgy él, ezt és ezt tette akkor is? stb-stb-stb." Így aztán a kritikus személye talán nem fontos annyira ebben az összefüggésben.
Ha te mindenképpen ebbe kapaszkodva tagadod meg az elgondolkodást, azt hiszem nagyon az elején tartasz a TUDATOSSÁG útjának. De kétségtelen, hogy dicséretes, hogy ráléptél egyáltalán! Hidd el, tudom, milyen nehéz, magam is ezen mendegélek (szintén az elején). Ez így aztán az első hitelességi problémát is felveti-, amiről magad is írtál már egy postot.
A másik hitelességi gond meg az önreflexivitás fogalmának elutasításával van. Aki TUDATOS, az hogy nem ismerheti ezt a szót/fogalmat, amely a TUDATOSSÁG abszolút-abszolút alapja???????
A harmadik hitelességi írmagot a könyvszagú és elméletszagú írások jelentik. Persze mindenki könyvekből tanul (zömmel), ám az is tény, hogy a nagy rendszerezők - l: Newton - nem a "semmiből jöttek", könyvekből tanultak iskolákban, mégis hoztak újat jócskán. Azzal pl. hogy (újra)rendezték, leírták, törvénybe foglalták az előzményeket. A megjegyzésem, mariamagdolna, erre vonatkozott (amikor ezt írtam: nem érzem a szövegeid nagy részén az "átjárattatottságot").
A negyedik hitelességi problémám pedig a fentihez kapcsolódva az, hogy bizony, ha a mondandód stílusán változtatnál, talán több embernek lenne kedve (egy mondatosnál hosszabb) kommentet írni a bejegyzéseidhez. És ezzel sem megsérteni akarlak, távol álljon tőlem!!!!!! Csak arra az általad is felvetett jogos igyényre reagálok, miért nem fűznek több értelmes megjegyzést a postjaidhoz az olvasóid. Lenne ugyanis mihez, hiszen jó dolgokat vetsz fel! Csak talán szívesebben írnának, ha mindezt nem ilyen "én tudom a tutit"-tanácsosztogatós stílusban tennéd. Tudom, hogy nyilván nem tanítani akarod itt a népet (ugye???), mégis úgy hatnak a mondataid. Ha inkább a személyes megtapasztalásaid állnának egy-egy általad felvetett/megküzdött probléma körül, nem pedig a tanácsok osztogatása, lehet, hogy emberibb, közelibb, igazibb, hitelesebb, "kommentelnivalóbb" lenne a sok jó felvetésed!
Lehet, hogy tévedek!
(De ettől még az IGAZSÁG nem relatív, ebben nem értek veled egyet!)
Kérlek, ne sértődj ezen meg! Légy TUDATOS!
Pál
Nem sértődtem meg. Ezen megjegyzésed megvilágosított, köszönöm! A stílusomon nem óhajtok változtatni, ellenben megadom mindenki szabadságát azzal, hogy döntsön: olvas-e engem, vagy sem. Nem akarok, és nem is leszek neves író, nem ez a célom, úgyhogy a hasonlítást nem is veszem magamra. Az általad említett kritikusok általában felvállalják magukat névvel, és nem bújnak a névtelenség álarca mögé. Köszönöm építő jellegű kritikádat, és remélem lelked megnyugvásra talál majd. Parttalannak érzem ezt a levelezést, úgyhogy részemről lezártam.
VálaszTörlés:) :) :)
VálaszTörlésPál