Akarat

A múlt héten az egyik ismeretterjesztő csatornára kapcsoltam, nem tudom melyikre, azt sem tudom mi volt a dokumentumfilm címe. Nem is érdekes, ami a lényeg, hogy egy emberről szólt, nevezzük Bennek. Ben gyermekparalízist kapott páréves korában, járógépben járt, majd felnőve TUDATOSAN úgy döntött, ő bizony járni fog, gép és bot nélkül. Sikerült ezt elérnie, sőt a Sziklás-hegységben teljesít mentőszolgálatot, és hivatásos prémvadász. Egy hideg téli napon elindult a quadjával, szokásos menetfelszerelésével együtt, mindenre felkészülve: 4 liter víz, kávé, több napra elegendő élelmiszer, balta, kés, síp, és mindenféle, ami a csapdázáshoz kell, és ami a túléléshez. A Sziklás-hegység erdeiben járt, szedegette a szegény kis halott hódokat, bár megmagyarázta, hogy azért van erre szükség, hogy nehogy túlszaporodjanak, mindegy, ezzel nem értek teljesen egyet, de nem is fontos ez most. Szóval tepert a quaddal, 80-100 km-es sebességgel a hegyi utakon. Egyszerre valami belement a szemébe, a quad kormányát elengedte, hogy megdörzsölje a szemét. Egy kő kifordította a kormányt a kezéből, felborult, és megállíthatatlanul gurulni kezdtek lefelé a hegyen, elöl ő, a quad utána. Amikor leért egy útra, a 450 kg-os, megrakott quad rázuhant úgy, hogy az egyik sárhányó a hátába állt, az egyik hátsó kerék pedig a keresztben lévő lábaira. A paralízises lába, amely 5 cm átmérőjű volt, lévén csak csont és bőr alulra került, erre az egészséges, amelyre pedig a quad. Ben, a túlélés mestere, életek megmentője deréktól lefelé mozgásképtelenül feküdt a nulla fok körüli hőmérsékletben a földön. A baltáját elérte, annak nyelével próbálta felnyomni magáról a quadot, a balta nyele eltört, így csak a feje maradt a kezében. Tíz óra alatt kimerítette összes tudását, és rájött, hogy ha nem találják meg, nincs menekvés. 800 m-re tőle volt egy ház, egy farmer lakott benne. Ráesteledvén a szél feltámadt, és a hőmérséklet mínusz húsz fok alá süllyedt. A hódokat elérte, megnyúzta, és a bundájukat maga alá gyömöszölte, hogy melegítsék. Fújta a sípját, a farmer kutyái ezt meg is hallották, de a farmer a süvítő szél miatt nem. Iszonyatosan fázott, és tudta, ha abbahagyja a reszketést, vagy elalszik, vége. Direkt reszkettette magát. Szomjas volt, és pokoli kínjai voltak a lábai miatt. Megérte az első nap reggelét. Belekóstolt a hódokba, de kihányta, még több vizet veszítve ezzel. A kövekről nyalta fel a reggeli párát. A második nap éjszakáján prérifarkasok jöttek. Először csak kettő, három. Zajt csapott a fejszenyéllel a quadra szerelt fémdobozon, amelyben az életet adó élelmiszer, víz volt, de mégsem juthatott hozzá. A harmadik nap éjszakáján a prérifarkasok újból megjelentek, már falkában. Sötét volt, a háta mögött voltak. Arra gondolt, hogy nem halhat meg, mert mit szólna a családja, a felesége, a lánya, az unokái, ha őt így a quad alatt, szétmarcangolva találnák meg. Egész éjjel ordított, és zajt csapott, hogy ne merjék a prérifarkasok megközelíteni. Tette ezt úgy, hogy harom napja nem evett, nem ivott, nem ürített, és nem aludt egy szemernyit sem, mert tudta, ha elalszik megfagy, vagy felfalják a vadállatok. Semmi más nem tartotta életben, mint a saját akarata, az, hogy még táncolni akart az unokájával a karácsonyfa alatt. Tudta, hogy az egészséges lábának is vége, és valószínűleg a belső szervei is károsodtak az éhezés, a vízhiány, és a hideg miatt. A negyedik nap reggelén úgy érezte, elfáradt. Feljött a Nap, és ő azt gondolta, pihen egy kicsit. Feladta. A következő kép egy kocsijában vígan fütyörésző férfit mutatott, a kutyájával haladtak az úton. Közben ő maga mesélte el, hogy még sosem állt meg azon a helyen, ahol akkor. Nem is oda akart menni. De valamiért megállt, és kiszálltak a kutyájával. Jobbra indult, de valamiért megint meggondolta magát, és balra fordult, azt mondta, nem tudja miért, mert arra még sosem járt, és nem is akart. Tovább ment, és egy útelágazásnál tanakodott kicsit, majd nem tudja miért, de elindult az egyiken. Ekkor vette észre a quadot, majd az alatta fekvő mozdulatlan embert. Innentől kezdve pozitív fordulat, Ben megmenekült, de egészséges lábát sajnos le kellett vágni, mert elhalt a quad súlyától, ami négy napig nehezedett rá. Az utolsó kép, amint ismét bot nélkül jár, az öt cm átmérőjű paralízises lábával, és a másik, műlábával. Ugyanazt csinálja, mint előtte. Nagyon megérintett ez a történet, napok óta elmélkedem rajta. Folyton eszembe jut, amikor éhes vagyok, vagy szomjas, vagy megfájdul valamim, vagy fázom. Mi ez ahhoz képest, amit ez az ember végigélt? Ahhoz a félelemhez, a fájdalomhoz, éhséghez, szomjúsághoz, hideghez képest?! És ez az akaraterő, amivel Ben rendelkezett mindannyiunk rendelkezésére áll. Mindenkiben ott van, csak ráhúztuk a nyavalygás, a tespedés, a kényelmes, könnyű élet maya-fátylát. A férfi, aki megtalálta őt szemernyit sem volt spirituális, egyszerű vidéki amerikai srác volt, és amikor maga mesélte a történetet, látszott rajta, hogy fogalma sincs milyen erő vezette oda a quad alá szorult emberhez. Spirituális szempontból érthető, Bennek nem most jött még el az ideje, és az utolsó pillanatban segítői hozzávezették a megmentőt. Azon elmélkedtem még, hogy vajon miért kapta ezt az egészet? Hiszen már számtalanszor bebizonyította akaraterejét, életrevalóságát. Első gondolatom az volt, hogy biztos a hódok bosszúja, de elhessegettem, elég morbidnak tűnt. Valamiért szüksége volt erre a borzalmas kalandra, hogy megtapasztaljon valamit a fejlődéséhez. De nem is ezt akarom kihámozni a történetből, inkább azt, hogy jusson eszünkbe mindig ennek az embernek a története, ha valamin elkezdünk nyavalyogni, sopánkodni, ha úgy érezzük nem jön be az élet éppen, ha magunknak kreált problémákon rágódunk, aminek a világon semmi értelme. Ahogy néztem a filmet, szokásomhoz híven elkezdtem magam BELEÉLNI a helyzetébe. Rettenetes volt. Nem leírható szavakkal. Nem tudom, én képes lettem volna-e túlélni az iszonyatos hideget, félelmet, fájdalmat, szomjúságot, kiszolgáltatottságot. Amikor visszajöttem a képzelgésből, és körbenéztem, elöntött a hála meleg érzete, a köszönet mindazért, amim van, ismét megértettem, milyen szerencsés ember vagyok, hogy meleg szobában, a kislányommal összebújva tévézgethetek. Hogy semmi sem igazán fontos, csak legyen a fejed fölött tető, legyen ételed, italod, meleg szobád a hidegben, és legyen melletted az, akit szeretsz, és aki téged is szeret. Semmi, a világon semmi nem fontosabb ennél.