Párkapcsolatról ismét
Mostanában egymásnak adják a kilincset (és telefonvonalamat)a krízisben lévő párok. Többségüknél azonos a probléma: lényegében elég volt egymásból.
Aki ismeri a múltamat, tudja, hogy én is kijártam az iskolát párkapcsolatból, mára viszont konszolidálódni látszik a helyzet, mi több boldognak érzem magam, és ezért végtelenül hálás vagyok.
Az Égieknek, a tapasztalataimnak, a volt szerelmeimnek, akik mellett kupálódtam, valamint magamnak, a felsőbb énemnek, hogy vezetett végig az úton a TUDATOSSÁG felé.
Ennyit rólam, bevezetőként az alábbiakhoz.
Szóval azt látom, hogy keményen megy az egóból való küzdelem. (Én is ilyen voltam.) Azaz majd, ha ő változik, változom én is, ha majd ő így, meg úgy, na akkor talán majd én is, én miért tenném meg, ha ő sem, és így tovább. Na ez az, amivel szépen lassan haladhatunk a kapcsolat halála felé, a rettegett egyedüllét felé.
Házasságot kötünk, vagy összekötjük az életünket egy másik emberrel, gyerekeink születnek. A házasságkötéskor mindkettőnek ELVÁRÁSAI vannak, ami már eleve rossz kezdet.
Nem tudom vajon hány férfi és nő gondol arra az összebútorozáskor: hogyan tudok olyan lenni, hogy egyre jobban érezze magát velem? Hogyan tudnék mindig kívánatos, izgalmas maradni a számára?
Főként a nők hajlamosak arra, hogy szépen lassan elengedjék magukat: tisztelet a kivételnek, de sokan lomposakká, ápolatlanokká, igénytelenekké válnak, magukra és a környezetükre.
Ha ez utóbbira nem is, de magukra mindenképpen.
Mondván, ha szeret, így is szeressen.
Ez igaz.
Ha beteg vagy, és elesett.
De a mindennapokban kutya kötelességed nőnek lenni, hiszen azért vett el a párod, mert nőt akart maga mellé, nem az anyját, vagy egy bejárónőt.
És ez ugyanígy érvényes a férfiakra is: irtó kiábrándító, amikor lottyadt alsógatyában, mosdatlanul, borotválatlanul, izzadságszagúan, fésületlenül jönnek-mennek körülöttünk.
A fenének van kedve szexelni ilyen pasival.
A másik hiba mindkét fél részéről: a mindent benyelek a családi béke kedvéért.
A benyelésből előbb-utóbb robbanás lesz, ott és akkor fog kifakadni a gennyes fekély, amikor és ahol a legkevésbé számítasz rá. Talán lesznek előjelei, de nem vagy hajlandó tudomásul venni, hiszen mindent benyelsz, szőnyeg alá sepersz.
És még egy negatívum, hogy azt HISZIK a felek, hogy ami az együtt járáskor nem működött tökéletesen, vagy legalább nagyon ígéretesen, az majd, szép lassan menni fog, jobb lesz. Gondolok itt a szexre, konkrétan. Minden problémás szexualitású házasfelet el kell keserítsek: nem lesz jobb, ami az elején se működött. Ez tuti! Mi több, rosszabb lesz, ami aztán törvényszerűen egy harmadik fél karjaiba sodorja az erősebb vágyakkal rendelkező partnert, párját ezzel halálosan megbántva, bár nem értem miért.
Nőknél egyértelmű jele a nem kielégítő szexnek az állandó hólyaghurut, az ún. felfázás, valamint az állandó nőgyógyászati problémák, és a vese. Férfiaknál inkább csak a vese, illetve a prosztata problémák mutatják, ha már nagy gáz van ezen a téren. A jó hír viszont az, hogy addig, amíg érzelmek vannak a kapcsolatban mindkét fél részéről - és itt nem az "elvagyunk", meg az "én szeretem, DE..." logikus megközelítésről beszélek, hanem érzelemről, arról, hogy ha nem volnának gyerekeink, házunk, vagyonunk, én akkor is ezzel a nővel/férfivel akarnék élni -, szóval amíg ilyen van, addig menthető a dolog. Egy óriás félreértés van ugyanis az egész szexualitás körül.
Jelesül az, hogy leválasztották a kart a törzsről, és azt várják, hogy önállóan is tegye a dolgát. Érthetőbben: a szexualitást külön kezelik a szerelemtől, szeretettől. Ami pedig torz, degenerált, sőt aberrált dolog. Ugyanis a szexualitás csak a szerelemmel, szeretettel együtt az, ami. Külön csak pornó, ami viszont a legtöbb embernek nem jön be...
Én nem is szoktam szexnek nevezni, mint inkább szerelmeskedésnek. A párommal, a szerelmemmel szerelmeskedem, szeretetemet, szerelmemet fizikai síkra emelve, gyönyört okozva neki és önmagamnak is.
Ha elkezded a szexet külön kezelni, abból muszáj-érzés lesz előbb-utóbb. Ha nem szerelmed fizikai megnyilvánulásaként kezeled, intim, csak kettőtök között történő gyönyörű játéknak, annak nem lesz jó vége.
És a párkapcsolatban hagyd a kapu előtt az EGÓ-t.
Azaz döntsd el, hogy mától másként lesz: ha tudod, hogy a férjed szereti a tisztaságot, rendet, és utálja ennek ellenkezőjét, akkor nosza takaríts ki, tégy rendet, mire hazajön. Főzd meg a kedvenc kajáját. Öltözz át az otthonkából valami nőiesebbe, tegyél egy kis szemspirált, légy illatos. A gyerekek nyugodtan ellesznek addig, hidd el. Ha mondjuk megvan a szerelem, a szeretet, a vágy egymás iránt, és jó a szerelmeskedés, csak mostanában kevés lett valamiért, akkor készülj neki testileg, hangolódj rá érzelmileg: nem ciki kezdeményezni, sőt, a férfiak általában díjazzák, ha olykor-olykor előfordul. Nem mondom, hogy ez így legyen minden áldott nap, de hetente egyszer-kétszer igen!
Ha tudod, hogy a feleséged milyen csokit, kaját, ruhát, virágot szeret, ne restellj hazafelé venni neki valami apróságot! Öleld át, hosszan, amikor hazaérsz, dajkáld egy kicsit a karjaidban. Annál borzasztóbb nincs, mint, amikor látom ezeket a röpke puszikat találkozáskor. Vagy még ezt se, csak egy helló, megjöttem, és már megy is a dolgára. Ha már nincs vágy a szerelmeskedésre, vagy nem volt kielégítő sem minőségileg, sem mennyiségileg, az nagyobb probléma, erre most nem térnék ki, nem vagyok szexológus (hála Istennek).
Tehát, ha kint hagyod az egódat az ajtó előtt, de tényleg, és nem mondod azt, hogy "én aztán nem!" akkor meglásd, megfordul a világ. Ha nem őrizgeted a régi sérelmeket, hanem mától tényleg változtatni akarsz MAGADON, akkor meglásd, változni fog ő is. Nem egyik napról a másikra, de lassanként azon kapod magad, hogy jé, de jóóóóó!
Vagy választhatod a másik variációt: ülsz a saját magad teremtette börtönödben, sértetten, fájdalmakat őrizgetve, és jó sokszor elmondod magadnak: én aztán nem, miért pont én, persze, majd akkor, ha ő is, stb.,stb.
Ez esetben nyugodtan szenvedtesd magad.
Tök jó lesz neked, nem maradsz egyedül, ne félj, ketten maradtok életed végéig: te és az Egód!
Majd utólag, mire öregasszony/öregember leszel, talán rájössz, hogy akár jóvá is tehetted volna a kapcsolatodat, ha magadat akartad volna megváltoztatni, és nem mindenáron a másikat "megtörni". Ezt senki emberfia nem viseli el sokáig. Itt is, mint minden más téren az életben: te döntesz, megfelelő TUDATOSSÁGGAL.
Aki ismeri a múltamat, tudja, hogy én is kijártam az iskolát párkapcsolatból, mára viszont konszolidálódni látszik a helyzet, mi több boldognak érzem magam, és ezért végtelenül hálás vagyok.
Az Égieknek, a tapasztalataimnak, a volt szerelmeimnek, akik mellett kupálódtam, valamint magamnak, a felsőbb énemnek, hogy vezetett végig az úton a TUDATOSSÁG felé.
Ennyit rólam, bevezetőként az alábbiakhoz.
Szóval azt látom, hogy keményen megy az egóból való küzdelem. (Én is ilyen voltam.) Azaz majd, ha ő változik, változom én is, ha majd ő így, meg úgy, na akkor talán majd én is, én miért tenném meg, ha ő sem, és így tovább. Na ez az, amivel szépen lassan haladhatunk a kapcsolat halála felé, a rettegett egyedüllét felé.
Házasságot kötünk, vagy összekötjük az életünket egy másik emberrel, gyerekeink születnek. A házasságkötéskor mindkettőnek ELVÁRÁSAI vannak, ami már eleve rossz kezdet.
Nem tudom vajon hány férfi és nő gondol arra az összebútorozáskor: hogyan tudok olyan lenni, hogy egyre jobban érezze magát velem? Hogyan tudnék mindig kívánatos, izgalmas maradni a számára?
Főként a nők hajlamosak arra, hogy szépen lassan elengedjék magukat: tisztelet a kivételnek, de sokan lomposakká, ápolatlanokká, igénytelenekké válnak, magukra és a környezetükre.
Ha ez utóbbira nem is, de magukra mindenképpen.
Mondván, ha szeret, így is szeressen.
Ez igaz.
Ha beteg vagy, és elesett.
De a mindennapokban kutya kötelességed nőnek lenni, hiszen azért vett el a párod, mert nőt akart maga mellé, nem az anyját, vagy egy bejárónőt.
És ez ugyanígy érvényes a férfiakra is: irtó kiábrándító, amikor lottyadt alsógatyában, mosdatlanul, borotválatlanul, izzadságszagúan, fésületlenül jönnek-mennek körülöttünk.
A fenének van kedve szexelni ilyen pasival.
A másik hiba mindkét fél részéről: a mindent benyelek a családi béke kedvéért.
A benyelésből előbb-utóbb robbanás lesz, ott és akkor fog kifakadni a gennyes fekély, amikor és ahol a legkevésbé számítasz rá. Talán lesznek előjelei, de nem vagy hajlandó tudomásul venni, hiszen mindent benyelsz, szőnyeg alá sepersz.
És még egy negatívum, hogy azt HISZIK a felek, hogy ami az együtt járáskor nem működött tökéletesen, vagy legalább nagyon ígéretesen, az majd, szép lassan menni fog, jobb lesz. Gondolok itt a szexre, konkrétan. Minden problémás szexualitású házasfelet el kell keserítsek: nem lesz jobb, ami az elején se működött. Ez tuti! Mi több, rosszabb lesz, ami aztán törvényszerűen egy harmadik fél karjaiba sodorja az erősebb vágyakkal rendelkező partnert, párját ezzel halálosan megbántva, bár nem értem miért.
Nőknél egyértelmű jele a nem kielégítő szexnek az állandó hólyaghurut, az ún. felfázás, valamint az állandó nőgyógyászati problémák, és a vese. Férfiaknál inkább csak a vese, illetve a prosztata problémák mutatják, ha már nagy gáz van ezen a téren. A jó hír viszont az, hogy addig, amíg érzelmek vannak a kapcsolatban mindkét fél részéről - és itt nem az "elvagyunk", meg az "én szeretem, DE..." logikus megközelítésről beszélek, hanem érzelemről, arról, hogy ha nem volnának gyerekeink, házunk, vagyonunk, én akkor is ezzel a nővel/férfivel akarnék élni -, szóval amíg ilyen van, addig menthető a dolog. Egy óriás félreértés van ugyanis az egész szexualitás körül.
Jelesül az, hogy leválasztották a kart a törzsről, és azt várják, hogy önállóan is tegye a dolgát. Érthetőbben: a szexualitást külön kezelik a szerelemtől, szeretettől. Ami pedig torz, degenerált, sőt aberrált dolog. Ugyanis a szexualitás csak a szerelemmel, szeretettel együtt az, ami. Külön csak pornó, ami viszont a legtöbb embernek nem jön be...
Én nem is szoktam szexnek nevezni, mint inkább szerelmeskedésnek. A párommal, a szerelmemmel szerelmeskedem, szeretetemet, szerelmemet fizikai síkra emelve, gyönyört okozva neki és önmagamnak is.
Ha elkezded a szexet külön kezelni, abból muszáj-érzés lesz előbb-utóbb. Ha nem szerelmed fizikai megnyilvánulásaként kezeled, intim, csak kettőtök között történő gyönyörű játéknak, annak nem lesz jó vége.
És a párkapcsolatban hagyd a kapu előtt az EGÓ-t.
Azaz döntsd el, hogy mától másként lesz: ha tudod, hogy a férjed szereti a tisztaságot, rendet, és utálja ennek ellenkezőjét, akkor nosza takaríts ki, tégy rendet, mire hazajön. Főzd meg a kedvenc kajáját. Öltözz át az otthonkából valami nőiesebbe, tegyél egy kis szemspirált, légy illatos. A gyerekek nyugodtan ellesznek addig, hidd el. Ha mondjuk megvan a szerelem, a szeretet, a vágy egymás iránt, és jó a szerelmeskedés, csak mostanában kevés lett valamiért, akkor készülj neki testileg, hangolódj rá érzelmileg: nem ciki kezdeményezni, sőt, a férfiak általában díjazzák, ha olykor-olykor előfordul. Nem mondom, hogy ez így legyen minden áldott nap, de hetente egyszer-kétszer igen!
Ha tudod, hogy a feleséged milyen csokit, kaját, ruhát, virágot szeret, ne restellj hazafelé venni neki valami apróságot! Öleld át, hosszan, amikor hazaérsz, dajkáld egy kicsit a karjaidban. Annál borzasztóbb nincs, mint, amikor látom ezeket a röpke puszikat találkozáskor. Vagy még ezt se, csak egy helló, megjöttem, és már megy is a dolgára. Ha már nincs vágy a szerelmeskedésre, vagy nem volt kielégítő sem minőségileg, sem mennyiségileg, az nagyobb probléma, erre most nem térnék ki, nem vagyok szexológus (hála Istennek).
Tehát, ha kint hagyod az egódat az ajtó előtt, de tényleg, és nem mondod azt, hogy "én aztán nem!" akkor meglásd, megfordul a világ. Ha nem őrizgeted a régi sérelmeket, hanem mától tényleg változtatni akarsz MAGADON, akkor meglásd, változni fog ő is. Nem egyik napról a másikra, de lassanként azon kapod magad, hogy jé, de jóóóóó!
Vagy választhatod a másik variációt: ülsz a saját magad teremtette börtönödben, sértetten, fájdalmakat őrizgetve, és jó sokszor elmondod magadnak: én aztán nem, miért pont én, persze, majd akkor, ha ő is, stb.,stb.
Ez esetben nyugodtan szenvedtesd magad.
Tök jó lesz neked, nem maradsz egyedül, ne félj, ketten maradtok életed végéig: te és az Egód!
Majd utólag, mire öregasszony/öregember leszel, talán rájössz, hogy akár jóvá is tehetted volna a kapcsolatodat, ha magadat akartad volna megváltoztatni, és nem mindenáron a másikat "megtörni". Ezt senki emberfia nem viseli el sokáig. Itt is, mint minden más téren az életben: te döntesz, megfelelő TUDATOSSÁGGAL.
Keresem az egyik írásodat, nem találom, de helyette igen jókat olvasok. :))) Mint pl ez is, összefoglaltad a párkapcsolattal foglalkozó összes könyvet ebben az írásodban. Nagyon egyet tudok érteni ezekkel a gondolatokkal. :) Zsuzsa
VálaszTörlés