Egyszerűség

Hallottam már, hogy "elszállt" vagyok, meg "bolond nő", meg "kicsit furcsa", meg "nem százas", és ezek, gondolom a finomított változatok.
Kis falumban nincs is mit csodálkozni rajta.
Jókat mosolygok a véleményformálókon.
Valóban, ma bolond, furcsa, és tuti nem százas az, aki egyszerűen él, van, teszi a dolgát, sokat mosolyog, egyszerű dolgokat mond, és úgy mer kinézni, ahogy jólesik neki. Nem állok be a nyavalygók, jajongók, problémázók, depressziósok táborába.
Pontosabban már kiálltam közülük. Egyszerű hasonlattal élve: nem bégetek együtt a nyájjal. Inkább ülök egy fa alatt egy fűszállal a számban, és szeretettel nézem, ahogy hömpölyög a nyáj...na jó, nem bántok senkit, dehogy, az aztán tényleg távol áll tőlem.
Csak arra akarok kilyukadni, hogy az élet végtelenül egyszerű.
Egyre kevesebbszer kombinálok már az elmémmel, igyekszem nem gondolkodni felesleges dolgokon, mint múlt és jövő, tudatosan törekszem rá, hogy a jelen pillanatát éljem, és ilyenkor azon kaptam magam, hogy itt állok a realitás talaján.
Sosem ennyire, mint most!
Mert az a realitás, a valóság, amit most élsz. Minden egyéb: múlt, és jövő egész egyszerűen nem létezik.
Na most akkor ki a hülye?
Aki itt, most van, vagy aki a múltban, jövőben ténfereg félőrülten?
Anno én is két véglet között ingadoztam: mi történt, és mi fog történni. Szó szerint ingadoztam, hiszen a valóság Itt és Most Van, ez az Itt és Most a realitás, minden egyéb illúzió: már megtörtént, majd meg fog történni. Mióta elkaptam ezt a pillanatot, Ezt, Itt, Most, rájöttem, hogy semmi a világon nem olyan egyszerű, mint maga az Élet.
És valami hihetetlenül szépséges, és végtelenül könnyű.
Csak lenni kell benne, mint egy kád finom meleg vízben.