Fájdalom

Sírj nyugodtan.
Légy gyenge, elkeseredett, haragos, dühös, és nyugodtan kérdezd égre emelt tekintettel: MIÉRT?! Mit tettem, hogy ez történt, mit csinálok rosszul?! Sírj, és tombold ki magad.
Ha kell, gyújts rá, igyál meg egy-két pohár bort.
Szenvedj, és sajnáld magad.
Ess kétségbe, és lásd lelki szemeid előtt a véget, az összeomlást.
Sírj csak.
Ne várj addig, amíg senki sem lát, tedd meg azok előtt, akiket szeretsz, akik körülötted vannak, akik szeretnek, sőt telefonálj, hívd azt, akiben a legjobban megbízol.
Beszéld ki neki a fájdalmadat, a veszteség miatti félelmeidet.
Aki tud kifelé sírni, aki tud dühös, haragos lenni életben marad.
Ha hagyod, hogy a félelmed, fájdalmad kitörjön belőled, mint vulkán, akkor nem feszít tovább, mint gennyes kelés.
Ha mégsem teszed, mert te aztán nem, és különben is, erős vagyok, összeszorítom a fogaimat, rajtam aztán ne nevessen senki, na nehogymár gyengének lássanak, ezt is megteheted.

Gyűjtögesd csak magadban, savazd tovább a testedet belülről, had emésszen tovább a félelem, a fájdalom, ami lassan szenvedéssé fokozódik. A folyamatos szenvedés pedig betegség képében manifesztálódik. Egyenes út ez a halál felé.

De ha tombolsz, sírsz, és dühöngsz, az Élet felé haladsz!
Aki fájdalmát képes kidühöngeni, az tud szeretni is, aki oldja a feszültséget, az képes cselekedni, tovább tud menni.
A szenvedés felemészt, blokkol, gátol, és végül belehalsz.

A fájdalom benne van a Tervben, a szenvedés nincs.
A fájdalom jelzés, hogy cselekedj.
A szenvedés rombol, lassít, visszafog, gátol, beteggé tesz, végül megöl.
A fájdalom ösztönöz, hogy elengedd, ami sosem volt a tiéd, ne sírj hát, hogy vége.
A bölcs tesz, vagy nem tesz, de nem szenved.
Figyeld a fájdalmadat, éld meg, add ki magadból, és többet ne gondolj vele.