Ébredés
Az utóbbi időben már nem is kapkodom a fejem, túlnőve ezen, csak figyelek, és néha felugrik a szemöldököm a fejem tetejéig.
Tudom én, hogy mi van, meg milyen energiák működnek, érzem, és tapasztalom mind ébrenlétemben, mind álmaimban, hogy VALAMI TÖRTÉNIK, de más az, ha az ember lánya magán tapasztalja meg, és más, ha napi szinten szembejönnek vele Ébredezők.
Például azt is tapasztalom, hogy mennyire figyelni kell a gondolataimra, mert a teremtés folyamata elképesztően begyorsult.
Kigondolod, és puff máris ott van.
Nem úgy értem, hogy kocsit akarok, és mire kimegyek a ház előtt áll, nem, de ez is csak azért nem, mert nem hiszem el, hogy megtörténhet.
Ami csak úgy felbukkan a fejemben, hogy de jó volna, ha felhívna, idejönne, szólna, látnám, megtenné, elérném, satöbbi, aztán tovább eszembe sem jut, az biza úgy lészen, de igen gyorsan. És nem csak pozitív dolgokról beszélek, hanem a kis gonoszkodásokról is. Szóval fokozottan kell figyelni a gondolatokra, mert azt kapom, amit kérek.
A rosszat is.
És mások elbeszéléséből tudom, hogy nem csak én vagyok így ezzel.
Aztán az is van, hogy olyanok kezdenek el az okkult, spirituális, szellemi dolgok felé fordulni, vonzódni, akikről tényleg, még én sem tételeztem volna fel, hogy valaha eljutnak idáig.
A másik: ahogy nő a beteg emberek száma - mit ne mondjak rohamosan -, úgy fordulnak egyre többen felénk.
A felénk jelen esetben a spirituális embereket, illetve a természetes életmóddal, táplálkozással, gyógymódokkal foglalkozókat jelenti. Van egy barátném - én aztán tényleg tudok ám vonzani, nem is kicsit: annyi értékes ember van már körülöttem, hogy nem győzök hálálkodni az Égieknek, akik hozzám vezérelték őket, vagy engem hozzájuk, tök mindegy. Nem elfelejtendő, hogy a másik mindig tükröt tart elénk, hát tényleg mindjárt el is szállok, hogy milyen kegyelmi állapotban leledzem, ha ilyen fantasztikus emberek vesznek körül. Le is pattantak rólam jó néhányan az elmúlt hónapokban, nyilván ez sem véletlen. Az eltérő rezgésszintek nem igen viselik el egymás közelségét. Na jó, elég az öntömjénezésből, Gollam hizlalása tilos.
Szóval a lényegre visszatérve, volt nekem egy barátném, Krisztina, aki néhány hónapja sikeresen megvédte diplomáját, így már hivatalosan is a természetes élet-, és gyógymódok szakértőjévé lett. Mondjuk eddig is az volt, a diploma csak a világnak kellett, amely nem ért, csak a papírok nyelvén, sajna. És mint eddig is, csak óvatosan, tapogatózva, na most aztán belevetettük magunkat a "vállvetve mentsük meg a hozzánk fordulókat" tevékenységbe. Ő testi, én lelki, mindketten pedig szellemi szinten próbálunk segíteni. És hangsúlyozom a "hozzánk fordulók"-at, mert ő, és én is beleestünk anno abba a hibába, hogy mindenkit meg akartunk menteni, mert ugye mi már tudtuk, láttuk, hogy rossz az irány, ő még nem, és azt gondoltuk, nekünk kutya kötelességünk megmenteni a tévelyedettet, ha beledöglik szegény, akkor is.
No, szépen lecsendesedtünk, sikerült annyi maflást begyűjteni a belőlünk nem kérőktől, hogy már nem sértjük meg az egyik alapvető Törvényt: kizárólag annak segítünk, aki kéri.
Egyébként erről még annyit, hogy nem csak azért nem lehet erőltetni a segítséget, mert erőszakolásnak hat, hanem mert így nem is működik a dolog, és máris ott a kudarc, ami a delikvensben erősíti a hitetlenséget, mi pedig feleslegesen pazaroltuk energiánkat. Ahhoz, hogy valaki gyógyulni tudjon, bármely síkon, szükséges a megnyílás. És ez nem az, amit gyakran hallunk, hogy: én meg akarok gyógyulni, én jobban akarok lenni, de.... A "de", ilyen esetben azt jelenti, hogy semmit ne kelljen változtatnom, tennem azért, hogy jobban legyek, adjatok valami bogyót, amitől reggel úgy ébredek, csak egy rossz álom volt a fájdalom, a félelem, a keserv, a bajok...
Hát ilyen nincs.
És tudom, hogy te, aki ezt olvasod most, tudod is azt, hogy nincs ilyen, mégis el kellene gondolkodni: TE hajlandó volnál-e bajod meggyógyításáért MINDENT megtenni, amit kell? Valóban meg akarsz-e szabadulni tőle, vagy lelked egy része igenis ragaszkodik a betegséghez, hiszen valljuk be: lehet róla beszélni, ki lehet vívni vele mások figyelmét, szánakozását, de leginkább a figyelmet, amiből annyira kevés van manapság... Akarsz-e valóban sugárzóan EGÉSZ lenni, mint hajdanán? (Voltál-e valaha sugárzó? De még ez sem kizáró ok: ugyanis lehetsz, csak rajtad múlik.)
Hajlandó vagy-e a rossz sztereotípiákat letenni, hamis hitrendszereken változtatni, mint például, hogy bizonyos korok után szinte kötelező betegségek vannak? Hajlandó vagy-e szemléletet is váltani a gyógyulásodért?
Ha már elmélkedsz a kérdéseken, és válaszod is van rá, akkor jó úton jársz.
No, e kis kitérő után vissza az eredeti gondolatmenethez, amiért ezen írásba kezdtem.
Elképesztő iramban felgyorsultak az események. Tavaly írtam blogot 2012-ről, és az akkori tudásomnak megfelelően taglaltam a témát. Azt írtam, hogy nem tudom valójában mi fog történni, és nem is akarok jóslásokba bocsátkozni, csak arról írtam, amit nálam jóval tudósabb emberektől tanultam. Azt írtam, a változás elkezdődött. Most azt írom: már túl vagyunk ezen a fázison, immár a következő, a teremtés, teremtődés fázisában vagyunk, nyakig benne a közepében. Egyrészről - bocsánat a kifejezésért, de - hullanak az emberek, kortól, nemtől, és lakhelytől függetlenül -, egyik betegség a másikat követi, egyik mutáns vírus támad a másik után, egyre fiatalabb korban emészt a rák, baleset követ balesetet, eddig ismeretlen kórságok ütik fel fejüket. A másik oldalon viszont: mintha az ember néha egy nagy kutya szájába kerülne, megráznak bennünket, mint Krisztus a vargát: hahó, ébresztő, nézz körül! Hová vezet, ha így élsz tovább: cigi, pia, szar kaják, eszetlen rohanás, őrült stressz, aggodalmaskodás...
Mondtam az előbb: tükör a külvilág, vedd észre, mivé válsz, ha nem szállsz ki ebből a mókuskerékből. Erre tényleg kénytelen vagy reagálni, tényleg lehullik a szemed elől a hályog, tényleg meglátsz olyan dolgokat, amiket eddig nem tudtál, vagy nem akartál. Legyenek azok emberi kapcsolataid, vagy a téged körülvevő természet, környezeted. Tömegesen jönnek az "aha"-élmények, legalábbis annak szokták nevezni, amikor apró megvilágosodások történnek. Olyan ütemben zajlik a szemléletváltás, mint jövendölte azt tavaly Mesterem: 2011-ben már választanod kell. Vagy felfelé, vagy lefelé haladsz. Nincs középút, megszűnt a horizontális haladás, csak vertikálisan működünk.
És tényleg.
Részemről úgy látom az életemet, mint egy felfelé menő lépcsősort, amelynek végén ragyog a Fény. Terveim között szerepel, hogy halálom előtt kicsivel már ott üldögéljek, megpihenve az utolsó lépcsőfokon. Az én lépcsőm csak felfelé megy, lefelé nem. Viszont jó sok embert látok, ha visszanézek. A fentről jövő Fény ragyogóvá teszi az arcukat. Mind mosolyog, és csak jönnek, jönnek fölfelé. Neked milyen a lépcsőd?
Van?
Tudom én, hogy mi van, meg milyen energiák működnek, érzem, és tapasztalom mind ébrenlétemben, mind álmaimban, hogy VALAMI TÖRTÉNIK, de más az, ha az ember lánya magán tapasztalja meg, és más, ha napi szinten szembejönnek vele Ébredezők.
Például azt is tapasztalom, hogy mennyire figyelni kell a gondolataimra, mert a teremtés folyamata elképesztően begyorsult.
Kigondolod, és puff máris ott van.
Nem úgy értem, hogy kocsit akarok, és mire kimegyek a ház előtt áll, nem, de ez is csak azért nem, mert nem hiszem el, hogy megtörténhet.
Ami csak úgy felbukkan a fejemben, hogy de jó volna, ha felhívna, idejönne, szólna, látnám, megtenné, elérném, satöbbi, aztán tovább eszembe sem jut, az biza úgy lészen, de igen gyorsan. És nem csak pozitív dolgokról beszélek, hanem a kis gonoszkodásokról is. Szóval fokozottan kell figyelni a gondolatokra, mert azt kapom, amit kérek.
A rosszat is.
És mások elbeszéléséből tudom, hogy nem csak én vagyok így ezzel.
Aztán az is van, hogy olyanok kezdenek el az okkult, spirituális, szellemi dolgok felé fordulni, vonzódni, akikről tényleg, még én sem tételeztem volna fel, hogy valaha eljutnak idáig.
A másik: ahogy nő a beteg emberek száma - mit ne mondjak rohamosan -, úgy fordulnak egyre többen felénk.
A felénk jelen esetben a spirituális embereket, illetve a természetes életmóddal, táplálkozással, gyógymódokkal foglalkozókat jelenti. Van egy barátném - én aztán tényleg tudok ám vonzani, nem is kicsit: annyi értékes ember van már körülöttem, hogy nem győzök hálálkodni az Égieknek, akik hozzám vezérelték őket, vagy engem hozzájuk, tök mindegy. Nem elfelejtendő, hogy a másik mindig tükröt tart elénk, hát tényleg mindjárt el is szállok, hogy milyen kegyelmi állapotban leledzem, ha ilyen fantasztikus emberek vesznek körül. Le is pattantak rólam jó néhányan az elmúlt hónapokban, nyilván ez sem véletlen. Az eltérő rezgésszintek nem igen viselik el egymás közelségét. Na jó, elég az öntömjénezésből, Gollam hizlalása tilos.
Szóval a lényegre visszatérve, volt nekem egy barátném, Krisztina, aki néhány hónapja sikeresen megvédte diplomáját, így már hivatalosan is a természetes élet-, és gyógymódok szakértőjévé lett. Mondjuk eddig is az volt, a diploma csak a világnak kellett, amely nem ért, csak a papírok nyelvén, sajna. És mint eddig is, csak óvatosan, tapogatózva, na most aztán belevetettük magunkat a "vállvetve mentsük meg a hozzánk fordulókat" tevékenységbe. Ő testi, én lelki, mindketten pedig szellemi szinten próbálunk segíteni. És hangsúlyozom a "hozzánk fordulók"-at, mert ő, és én is beleestünk anno abba a hibába, hogy mindenkit meg akartunk menteni, mert ugye mi már tudtuk, láttuk, hogy rossz az irány, ő még nem, és azt gondoltuk, nekünk kutya kötelességünk megmenteni a tévelyedettet, ha beledöglik szegény, akkor is.
No, szépen lecsendesedtünk, sikerült annyi maflást begyűjteni a belőlünk nem kérőktől, hogy már nem sértjük meg az egyik alapvető Törvényt: kizárólag annak segítünk, aki kéri.
Egyébként erről még annyit, hogy nem csak azért nem lehet erőltetni a segítséget, mert erőszakolásnak hat, hanem mert így nem is működik a dolog, és máris ott a kudarc, ami a delikvensben erősíti a hitetlenséget, mi pedig feleslegesen pazaroltuk energiánkat. Ahhoz, hogy valaki gyógyulni tudjon, bármely síkon, szükséges a megnyílás. És ez nem az, amit gyakran hallunk, hogy: én meg akarok gyógyulni, én jobban akarok lenni, de.... A "de", ilyen esetben azt jelenti, hogy semmit ne kelljen változtatnom, tennem azért, hogy jobban legyek, adjatok valami bogyót, amitől reggel úgy ébredek, csak egy rossz álom volt a fájdalom, a félelem, a keserv, a bajok...
Hát ilyen nincs.
És tudom, hogy te, aki ezt olvasod most, tudod is azt, hogy nincs ilyen, mégis el kellene gondolkodni: TE hajlandó volnál-e bajod meggyógyításáért MINDENT megtenni, amit kell? Valóban meg akarsz-e szabadulni tőle, vagy lelked egy része igenis ragaszkodik a betegséghez, hiszen valljuk be: lehet róla beszélni, ki lehet vívni vele mások figyelmét, szánakozását, de leginkább a figyelmet, amiből annyira kevés van manapság... Akarsz-e valóban sugárzóan EGÉSZ lenni, mint hajdanán? (Voltál-e valaha sugárzó? De még ez sem kizáró ok: ugyanis lehetsz, csak rajtad múlik.)
Hajlandó vagy-e a rossz sztereotípiákat letenni, hamis hitrendszereken változtatni, mint például, hogy bizonyos korok után szinte kötelező betegségek vannak? Hajlandó vagy-e szemléletet is váltani a gyógyulásodért?
Ha már elmélkedsz a kérdéseken, és válaszod is van rá, akkor jó úton jársz.
No, e kis kitérő után vissza az eredeti gondolatmenethez, amiért ezen írásba kezdtem.
Elképesztő iramban felgyorsultak az események. Tavaly írtam blogot 2012-ről, és az akkori tudásomnak megfelelően taglaltam a témát. Azt írtam, hogy nem tudom valójában mi fog történni, és nem is akarok jóslásokba bocsátkozni, csak arról írtam, amit nálam jóval tudósabb emberektől tanultam. Azt írtam, a változás elkezdődött. Most azt írom: már túl vagyunk ezen a fázison, immár a következő, a teremtés, teremtődés fázisában vagyunk, nyakig benne a közepében. Egyrészről - bocsánat a kifejezésért, de - hullanak az emberek, kortól, nemtől, és lakhelytől függetlenül -, egyik betegség a másikat követi, egyik mutáns vírus támad a másik után, egyre fiatalabb korban emészt a rák, baleset követ balesetet, eddig ismeretlen kórságok ütik fel fejüket. A másik oldalon viszont: mintha az ember néha egy nagy kutya szájába kerülne, megráznak bennünket, mint Krisztus a vargát: hahó, ébresztő, nézz körül! Hová vezet, ha így élsz tovább: cigi, pia, szar kaják, eszetlen rohanás, őrült stressz, aggodalmaskodás...
Mondtam az előbb: tükör a külvilág, vedd észre, mivé válsz, ha nem szállsz ki ebből a mókuskerékből. Erre tényleg kénytelen vagy reagálni, tényleg lehullik a szemed elől a hályog, tényleg meglátsz olyan dolgokat, amiket eddig nem tudtál, vagy nem akartál. Legyenek azok emberi kapcsolataid, vagy a téged körülvevő természet, környezeted. Tömegesen jönnek az "aha"-élmények, legalábbis annak szokták nevezni, amikor apró megvilágosodások történnek. Olyan ütemben zajlik a szemléletváltás, mint jövendölte azt tavaly Mesterem: 2011-ben már választanod kell. Vagy felfelé, vagy lefelé haladsz. Nincs középút, megszűnt a horizontális haladás, csak vertikálisan működünk.
És tényleg.
Részemről úgy látom az életemet, mint egy felfelé menő lépcsősort, amelynek végén ragyog a Fény. Terveim között szerepel, hogy halálom előtt kicsivel már ott üldögéljek, megpihenve az utolsó lépcsőfokon. Az én lépcsőm csak felfelé megy, lefelé nem. Viszont jó sok embert látok, ha visszanézek. A fentről jövő Fény ragyogóvá teszi az arcukat. Mind mosolyog, és csak jönnek, jönnek fölfelé. Neked milyen a lépcsőd?
Van?
Van bizony, és köszönöm neked, hogy viszed előttem a lámpást és megvilágítod az előttem álló utat! Éva
VálaszTörlésÓóóó, hát ez nekem megtiszteltetés! De Drágaságom, Te már kinőtted, hogy fogni kelljen a kezed, és világítani kelljen neked, úgyhogy ne testáld rám, immár Te is lámpacipelővé lettél!!!! :)))))
VálaszTörlésJó-jó, de azért vannak még sötét területek, ahol jól jön egy kis barátnéi pilács :-)) Éva
VálaszTörlésCsodálatos, hogy így csokorba szedve olvashatom az engem is foglalkoztató gondolatokat...
VálaszTörlésKöszönöm Neked!
'92- ben volt egy nap-fény- energia (jó és- rossz, sötétség- és fény)jelenésem, ami azt verte a fejembe szeretetteljesen, hogy ne féljek, nem vagyok egyedül!
Mostanában megfigyelőként vagyok jelen inkább, mintsem tudatos teremtőként, mintha lemaradtam volna a vonatról.
Hiába hallgatózok, csak nem akar velem szóba állni az a bizonyos belső hang...pedig milyen jókat cseverésztünk anno! Nem álmodom, nincsenek kiugró élményeim és bánataim, csak vagyok. Nincsenek lépcsők, nincs előttem, se mögöttem, se alattam, se felettem semmi, csak vagyok.
Remélem, hamarosan kijutok ebből a köztes mezőből és megtalálom a következő lépcsőfokot!
Ezért is örülök, hogy rád találtam, mert soraid melengetik a lelkemet!
Szeretettel, evanyh
Ó, hát ez tök jó! Áldott, kegyelmi állapotban vagy. Ez az egyhegyűség, amiért mások évtizedeket hajtanak.... :) Neked meg megy csuklóból. Hagyd megtörténni, mindig mindennek megvan a maga oka, most ezt kell megtapasztalnod valamiért, élvezd!
VálaszTörlésSzeretettel M.
Nagyon jó dolgokról írsz. Úgy 15 éve elkezdtem azokon a lépcsőfokokon felfelé lépkedni, kiszakadni abból a körből, ami körülvett. Majd jött jó sok esemény, emberek, ami hatására ide-oda ugráltam. Aztán döntöttem. Érdekes, hogy kell tudni nemet mondani, amit ugyancsak meg kell tanulni, tudni kell választani is. Úgy egy éve sok-sok kérdést tettem fel, s kaptam is válaszokat, tudtam, hogy nem vagyok egyedül, s ez ráébresztett az új célokra. Ebben a felállásomban ismertelek meg (s még a számmisztikáról nem is beszéltem Veled), nekem ez egy jel, hogy jó úton haladok, bármilyen messze is vagyunk egymástól. Jól érzem magam nálad :) Szinte minden lépésem előtt megkérdezem magamtól, akarom vagy nem, felfelé visz vagy lefelé, előbbrevisz vagy hátráltat, kész vagyok változni vagy nem, meg akarom tapasztalni vagy nem. Önzőn hangzik? Viszont vannak eredményeim s ettől én jól érzem magam, ami kihat a velem együttélőkre is s rám is jobb hatással van. Szeretettel: Zsuzsa K.
VálaszTörlésKöszönöm a magyarázatot,
VálaszTörlésa vezetést,
a biztató szavakat!
evanyh