Mária Magdolna írásai

A bűvös 40. Negyedik X. Középkor. Riasztó, félelmetes, mert már nem harmincegynéhány éves vagy, hanem NEGYVEN! Emlékszel, húszévesen még csókolommal köszöntél a negyveneseknek. Ma kikéred magadnak, ha magáznak, vagy csókolomoznak. Tegezz! Hiszen akkor abban hitben ringathatom magam, hogy én is olyan fiatal vagyok mint te, ugyanmár, nem vagyok még olyan öreg, hogy csókolomozz! Ez persze csak az egód játszmája, az elméd próbálja elhitetni veled, hogy az idő feletted nem száll el, csak mások felett. Ha azt mondom, az emberi lét 120 évre van kallibrálva, nem hiszed el ugye? Pedig de! Ehhez képest mi a 40? Az első harmada az életednek! Nem a fele, vagy a kétharmada. Persze tudom én, hogy a mai világban miről is beszélek, 120 év?! Én mégis azt mondom ne sóvárogj a fiatalság után. Köszöntsd magad, légy büszke, ha elérted a negyvenet. Innentől, ha odafigyelsz, kinyílik a világ. Érzed te ezt, mert érzed a zizegést, hogy nem jó az úgy, ahogy eddig volt, van, más kéne, változtatni kéne, mást csin...

Tudod-e, hogy amíg a fejedben a miértek villognak hatalmas vörös neonfényben, óriási kérdőjellel, addig egyre mélyebbre ásod magad a tehetetlenség mocsarában? Miért vagyok ilyen szerencsétlen, miért vagyok ilyen kövér, miért nem tudok több pénzhez jutni, miért nincs egy rendes pasi/nő a környékemen, miért nem bírok a gyerekemmel, miért nem találok végre egy jó állást,stb., stb., na ez pont az, ahonnan nincs kiút. Tedd fel a kérdéseket az alábbi módon: hogyan tudnék boldogabb lenni, hogyan tudnék lefogyni, hogyan tudnék több pénzhez jutni, hogyan szakítsak egy borzalmas kapcsolattal, vagy hogyan találhatnám végre életem párját, hogyan találhatom meg álmaim állását? Érted a különbséget? A miértek a múltba vezetnek, a hogyanok a jövőbe. A miértekkel a múlt csontjait rágcsálod, ami nem hogy nem visz el a megoldás felé, de folyvást a múltban tart, mintha beleragadtál volna egy nagy adag tehénlepénybe. A hogyanokkal indítod el a teremtő energiáidat. Elsőként a sajátodat, aztán a környezeted ...

A félelmek és a kételyek. Még ha el is indulsz az úton, mert valamiért vonz amit hallasz, amit látsz, érzed, hogy fú, ez aztán nekem is kell! De olyan messze van a túlpart, annyira gyors a folyó sodrása, mi van, ha nincs is ott semmi. Különben is olyan jó ami van. Igaz, hogy félek, szorongok, tele vagyok bizonytalansággal, néha kifejezetten azt érzem, hogy eltévelyedtem, sőt egyik betegségből a másikba esem, de legalábbis itt fáj, ott fáj, miért is, pedig még csak huszon, harmincon vagyok, á, mindegy, hagyjuk, lehet, hogy nem is igaz, már elolvastam egy könyvet ezzel kapcsolatban, meg beszélgettem egy-két spiris ismerősömmel, de valahogy nem érzek semmit, nem változott semmi... különben is, persze, hogy nem jó úgy, ahogy most van, de ezt legalább ismerem... nem gondolod, hogy ezt a hülyeséget elhiszem...ne mond már nekem, hogy csak annyi az egész, hogy megfordítom a gondolkodásom, persze, könnyű azt mondani. Hogyan, amikor nem látok ki a gondokból. Na persze. Pont arra van időm, hogy o...

Azt hiszed, már olyan vagy mint egy hatalmas kőoszlop, amely képes kiállni minden vihart, mi több tornádót, hurrikánt, aztán jön egy szellő... és nem, hogy kibillensz, hanem atomjaidra hullasz. De nem baj, mert már vagy annyira TUDATOS, hogy nem is tart ez már sokáig, reggelre összeszedem a darabjaimat, és ismét rendíthetetlen kőoszloppá válok... aztán reggel úgy ébredsz, mint akit agyonvágtak, csak ülsz az ágyban a forró kávéddal, és fogalmad sincs hogyan fogod kibírni a mai napot, meg úgy egyáltalán, hogyan is élsz tovább magaddal így, ebben a testben, egy ilyen porrá zúzott lélekkel... No de semmi vész, délutánra jobban leszel...aztán nem, sőt estére sem, sőt az azt követő napokban pedig egyre romosabb lelked magához vonz még több sz...rt, és már azt sem tudod ki is vagy valójában, lehet, hogy csak egy kártyavár voltál, kőoszlop?! Szóval újra és újra orrodra koppintanak: van még mit tanulnod magadról, ennek sosincs vége, bizony jócskán van még a lelkeden rés, amit tömködni, foltozga...

Kártyavető praxisomnak köszönhetően napi rendszerességgel jósolok embereknek. Túlnyomó többségüknél ugyanaz a probléma: nincs meg a saját magába vetett hite. Nem hiszi, hogy boldog lehet még valaha valaki oldalán, úgy gondolja neki nem jár a boldogság. Nem hiszi, hogy egy új munkahelyen képes megállni a helyét, ezért inkább utálkozva bár, de szenved tovább a régin, ahol sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülést nem kap, amitől is még jobban elmegy az önbizalma. Nem mer párkapcsolatot váltani, mert képtelen elhinni, hogy egy másik kapcsolatban még lehet boldog. Nem mer ellentmondani a gyerekének, főnökének, családnak, mert fél, hogy akkor kevésbé fogják szeretni. És közben betegek, nagyon-nagyon betegek az emberek, nem csak a lelkük, hanem már a fizikai testük is. Nem mer, nem hisz, fél, ezt hallom mindenkitől. Mi történt a világunkkal? Mire nevelték az elmúlt évtizedekben az embereket? Mire nevelik a mai fiatalok a gyerekeiket? Egyik oldaltól azt hallom a pénz az úr, a hatalom, ezért törte...

Számos könyv és internetes oldal szól a Vonzás Törvényéről. Amit volt szerencsém olvasni, mindegyik állítja, nagyon egyszerű, és könnyű dologról van szó. Na persze. Ez is pontosan olyan, mint pl. a vezetés: amikor először próbálod bénázol, és kizártnak tartod, hogy ennyi mindenre egyszerre képes legyél figyelni, de néhány év után már félálomban is tudsz autót vezetni, gond nélkül, sőt már beszélgetni, rádiót hallgatni, ne adj Isten telefonálni, cigarettázni, gyerek orrát törölgetni, mi több, sminkelni is képes vagy vezetés közben. Mindezt akár egyszerre is. No nem biztatok senkit arra, hogy kipróbálja ezeket, csak durva hasonlatként hoztam fel. Nem, nem egyszerű az agyadat más üzemmódba kapcsolni. Ha tegnap még a totális depresszió ült rajtad, nem voltak színek, minden sötét volt, halmozódnak a sárga csekkek, a férjed alkoholista lesz lassan a gondok súlya alatt, kamasz gyereked idegenként jön-megy körülötted a lakásban, betegségtünetek teszik elviselhetetlenné napjaidat, a munkahelyed...

Megint lovas álom... a hegyről lassan, nagyon lassan, mint a vulkánból a hegy lábaihoz ért láva, megállíthatatlanul, csillogóan hömpölygött lefelé a fekete sár. A sötétlő erdő mélyéről, a fák közül előtört egy lovas, láthatóan küzdött a fekete csődörrel, amely szügyig merült a sárba. Ló és lovas egyaránt a túlélésért küzdött, valószínűtlen volt a kontraszt a lassan ömlő, fényesfekete sártenger nyugalma, és a ló-lovas páros vergődése között. A ló mellső lábai elsüllyedtek, oldalra dőlt, mintha feladná, lovasa leugrott róla, és a kantárnál fogva próbálta húzni lova fejét, mielőtt az elmerült volna. A következő pillanatban a ló hatalmasat ugrott, szinte szállt a sártenger felett oda, ahol szilárdan, biztonságosan zöldellt a fű. A mozi folytatódott, újabb képsorral: a hajóból valamiért ki kellett ugrálni a folyóba, ami tiszta volt, és nyugodt sodrású. Azt játszottuk, hogy át kell úszni a túlpartra, majd onnan egy ingatag hídon vissza a hajóba, ahol laktunk. Egyedül voltam, ugyanúgy, mint ...

Van az úgy, hogy a párod nem a barátod. Nem a lelki, szellemi társad. A párod a párod, szerelemben, a mindennapokban, a játékban, a szerelmeskedésben, a gyermeknevelésben, a társasági életben, a főzésben, a mosásban, a takarításban, a villanyszerelésben, a házépítésben, a jövő tervezésében. Ha szerencséd van, stílusérzéke, ízlése jó, tehát őszintén segít a ruha-, smink-, hajstílus választásban. Beszélgethetsz vele barátokról, ismerősökről, filmekről, zenéről, tévéről, sportról. De mi van, ha nem a lelki társad? Ha azt, hogy mi van a lelked mélyén, mit álmodtál, és hogyan értékeled ezt, mint a lelked üzenetét, milyen megvilágosodásaid vannak napi szinten, milyen összefüggésekre jössz rá, de főként a halálról lehet, nem tudsz vele beszélgetni, mert megriasztod. A haláltól félnek a férfiak. Persze, a nők is, meg mindenki fél a haláltól, nehéz a zsigeri kódolást kiiktatni, pedig ahogy mesterem mondja a halál nem más, mint az egyik helyiségből átmenni egy másikba. De ezt úgyis csak akkor hi...

Most beszélgettem éppen egy barátnémmal arról, hogy érdekes módon mennyire azonos dolgokat tapasztaltunk meg, attól függetlenül, mennyire különbözőek vagyunk. A meg nem értettségről beszélek. Ez nem az a fajta meg nem értettség, amikor az ember ezt tapasztalván fogja magát, és bevonul egy sarokba, hátatfordítva és megsértődve, amiért nem értik meg, hanem arról, amikor az ember fejlődik, halad, tanul, tudatosan figyeli a környezetét, tanulságokat von le, kombinál, keres, kutat, talál (vagy nem), szóval szellemileg fejleszti magát, majd a világ elé tárván tapasztalatait, ezt mások egész egyszerűen totál félreértik, félreértelmezik, saját maguk elleni sértésnek veszik. Nem nem értik, és legyintenek, lehülyéznek, vagy ilyesmi, hanem kokrétan személyes támadásnak veszik az általunk előadottakat. Tulajdonképpen ezért is fogtam blogírásba. Néhány hete lelkitársam-barátnőm oly mértékben megharagudott rám, hogy szó nélkül faképnél hagyott, és még csak egy e-mailt sem írt, hogy elküldjön a franc...

Hát ez a meditáció-dolog számomra sokáig csak olyan keletről átvett dolognak tűnt, ami a nyugati, mit nyugati, MAGYAR ember számára kivitelezhetetlen, mert zsigerileg nem így vagyunk kódolva. Aztán buddhista-koromban átértékeltem, függetlenül attól, hogy a gondolatszünetek meghosszabbítása komoly kihívásnak számított akkoriban is. Aztán ahogy elsodort az élet, no meg az, hogy nekem ez úgysem megy, hagytam a dolgot annyiban. Midőn eljutottam arra az elhatározásra, hogy spirituális utamon a reiki-mesteri fokozat elérése elengedhetetlen, és ide csak egy Valódi Mester irányításával juthatok el, az ő ösztönzésére ismét nekiálltam a meditáció gyakorlásának. Kételyekkel persze, mert ugyebár ez nekem úgysem megy. Különben is, én olyan jóban vagyok az Égiekkel, hogy igazán miért is volna erre szükségem?! Dehát mi bajom lehet, majd lesz valahogy. És nekiálltam. Leültem. Belégzés, kilégzés. Hasba, persze, nem ám úgy nőiesen, hogy a cicik emelkedjenek, hogy nehogy nagyobbnak látszódjon a hasam, ne...

Hatalmas vörös sziklafalon zuhant a ló lefelé a csendesen hullámzó tengerbe, amely áttetsző volt, csillogóan tiszta. Ahogy dobálta lefelé saját testének súlya, a hátán lévő nyereg oldalra csúszott, a pej ló teste egyre vörösebb lett a sziklák porától. A félrecsúszott nyergen, a kengyelek ide-oda dobálóztak, a ló amorf formát vett fel, lábai az ég felé kalimpáltak, nyaka, feje valószínűtlenül kitekeredett. Lassan csúszott egyre lejjebb, de nem csobbant, még mielőtt a vízbe ért volna, eltűnt. Lehasaltam, és utána nyúltam, mintha visszatarthatnám ezzel, de éreztem, hogy alattam is porlik a szikla, kezem, hasam vöröslött a porától. "Anya, ne!" kiáltott a lányom, és hallottam a sírást a hangjából. Mire eltűnt a ló, én már a szikla pereme alatt álltam egy ingatag sziklatömbön, és lenéztem a puhán hullámzó vízre. Próbáltam megkapaszkodni, de tudtam, hogy nem tudok visszamászni. A sziklákból római oszlopok lettek, amelyek az idő vasfoga nyomán omladoztak a súlyom alatt. Az oszlop, am...

Ha elhagy a barátod, ne bánd. Tudd, hogy életednek abban a szakaszában, amíg a barátságotok tartott, a kezdettől, a végéig, neked éppen akkor, abban az időben, adott fejlődési szakaszodban arra volt szükséged, hogy őt legyen melletted. Hogy támogasson, inspiráljon, és hinni tudd egy picit, hogy megtaláltad az IGAZ barátságot, megnyugtassa szédült elmédet, hogy ez mostmár mindig így marad, és ebben a megnyugvásban, lecsendesült elméd nyugalmában pontosan azokat a megoldásokat találd meg a segítségével a problémáidra, amire neked, akkor, ott szükséged volt. Az mindegy, hogy évekig, hónapokig, vagy csak néhány hétig tartott a barátságotok. A találkozások sosem véletlenek, minden kapcsolatot a karma szálai szőnek át. Ha fájdalmas volt az elválás, mert megbántott, vagy megbántottad, kérj tőle bocsánatot, és hidd el, hogy ő is ezt teszi, kimondva, vagy kimondatlanul. Mert ha haraggal váltatok is el, a lelke és a te lelked is pontosan tudja, hogy akármennyi fájdalmat, bántást okoztatok is egy...

Napról napra szembesülök a tudatosság fontosságával. Nem csak, hogy napról napra, hanem óráról órára, sőt percről percre. Amikor elkezdtem a spiritualitás útján járni (reiki, buddhizmus, Vonzás Törvénye, asztrológia, kártyavetés) egyáltalán nem ismertem még magát ezt a szót sem. De tényleg. Ez húsz éve volt, akkor voltam 24 éves. Éltem az életemet, mint minden huszonéves, csak úgy bele a vakvilágba, bár éreztem, hogy valami hiányzik. Aztán jöttek egymás után ezek a dolgok, de egy csomó minden előtt értetlenül álltam, és azt hittem, hogy minden majd jön magától, igazán nem is kell semmit tennem, elég, ha elolvasok ezt azt, megtanulok ezt azt, aztán a dolgok maguktól működnek. Aztán jött a mélyrepülés, amikoris nem értettem, hogy mi a fene, ami még mindig hiányzik. És bevallom, nem régen tudtam meg, mit jelent a szó TUDATOSSÁG. És aztán megtapasztaltam, hogy milyen baromi nehéz dolog ez, és mennyire fárasztó is. Mint minden, amit az ember nem csinált addig, amíg el nem kezdte, addig, amí...