Kibillenés
Azt hiszed, már olyan vagy mint egy hatalmas kőoszlop, amely képes kiállni minden vihart, mi több tornádót, hurrikánt, aztán jön egy szellő... és nem, hogy kibillensz, hanem atomjaidra hullasz.
De nem baj, mert már vagy annyira TUDATOS, hogy nem is tart ez már sokáig, reggelre összeszedem a darabjaimat, és ismét rendíthetetlen kőoszloppá válok... aztán reggel úgy ébredsz, mint akit agyonvágtak, csak ülsz az ágyban a forró kávéddal, és fogalmad sincs hogyan fogod kibírni a mai napot, meg úgy egyáltalán, hogyan is élsz tovább magaddal így, ebben a testben, egy ilyen porrá zúzott lélekkel...
No de semmi vész, délutánra jobban leszel...aztán nem, sőt estére sem, sőt az azt követő napokban pedig egyre romosabb lelked magához vonz még több sz...rt, és már azt sem tudod ki is vagy valójában, lehet, hogy csak egy kártyavár voltál, kőoszlop?!
Szóval újra és újra orrodra koppintanak: van még mit tanulnod magadról, ennek sosincs vége, bizony jócskán van még a lelkeden rés, amit tömködni, foltozgatni kell, megerősíteni.
És mindeközben figyelni, hogy ne kérget növessz rá, hanem csak erősítsd...
Istenem, mennyire TUDATOSnak kell lenni, hogy a kettő között, azt a pici, vékony határt ne lépd át. Ne fogadd meg,hogy te aztán soha többet nem engedsz három lépésnél közelebb magadhoz senkit, baráttalanul éled majd az életed, és inkább elvonulsz remetének, hátha akkor nem ér el a világ gyűlölködése, irigysége, féltékenysége, intrikája, kétszínűsége, stb.stb... Aztán egy másik barátod egy egyszerű mondattal: "ha valaki mondta már életedben, hogy gyere, aludj a karjaimban, akkor már nem éltél hiába", ráébreszt, hogy milyen csodás is az életed, és mennyi gyönyörűség van benne, és már hat életre való szép pillanatot kaptál emberektől. Te meg most az egyik miatt kerültél a padló alá?
Ugyan...
Ennyi dolgotok volt, nem több, engedd el, és ne ríjj a múlton tovább.
De nem baj, mert már vagy annyira TUDATOS, hogy nem is tart ez már sokáig, reggelre összeszedem a darabjaimat, és ismét rendíthetetlen kőoszloppá válok... aztán reggel úgy ébredsz, mint akit agyonvágtak, csak ülsz az ágyban a forró kávéddal, és fogalmad sincs hogyan fogod kibírni a mai napot, meg úgy egyáltalán, hogyan is élsz tovább magaddal így, ebben a testben, egy ilyen porrá zúzott lélekkel...
No de semmi vész, délutánra jobban leszel...aztán nem, sőt estére sem, sőt az azt követő napokban pedig egyre romosabb lelked magához vonz még több sz...rt, és már azt sem tudod ki is vagy valójában, lehet, hogy csak egy kártyavár voltál, kőoszlop?!
Szóval újra és újra orrodra koppintanak: van még mit tanulnod magadról, ennek sosincs vége, bizony jócskán van még a lelkeden rés, amit tömködni, foltozgatni kell, megerősíteni.
És mindeközben figyelni, hogy ne kérget növessz rá, hanem csak erősítsd...
Istenem, mennyire TUDATOSnak kell lenni, hogy a kettő között, azt a pici, vékony határt ne lépd át. Ne fogadd meg,hogy te aztán soha többet nem engedsz három lépésnél közelebb magadhoz senkit, baráttalanul éled majd az életed, és inkább elvonulsz remetének, hátha akkor nem ér el a világ gyűlölködése, irigysége, féltékenysége, intrikája, kétszínűsége, stb.stb... Aztán egy másik barátod egy egyszerű mondattal: "ha valaki mondta már életedben, hogy gyere, aludj a karjaimban, akkor már nem éltél hiába", ráébreszt, hogy milyen csodás is az életed, és mennyi gyönyörűség van benne, és már hat életre való szép pillanatot kaptál emberektől. Te meg most az egyik miatt kerültél a padló alá?
Ugyan...
Ennyi dolgotok volt, nem több, engedd el, és ne ríjj a múlton tovább.
:D Szuper írás, s mennyire igaz... Zsuzsa
VálaszTörlés