Mi tart vissza?
A félelmek és a kételyek.
Még ha el is indulsz az úton, mert valamiért vonz amit hallasz, amit látsz, érzed, hogy fú, ez aztán nekem is kell!
De olyan messze van a túlpart, annyira gyors a folyó sodrása, mi van, ha nincs is ott semmi.
Különben is olyan jó ami van.
Igaz, hogy félek, szorongok, tele vagyok bizonytalansággal, néha kifejezetten azt érzem, hogy eltévelyedtem, sőt egyik betegségből a másikba esem, de legalábbis itt fáj, ott fáj, miért is, pedig még csak huszon, harmincon vagyok, á, mindegy, hagyjuk, lehet, hogy nem is igaz, már elolvastam egy könyvet ezzel kapcsolatban, meg beszélgettem egy-két spiris ismerősömmel, de valahogy nem érzek semmit, nem változott semmi... különben is, persze, hogy nem jó úgy, ahogy most van, de ezt legalább ismerem... nem gondolod, hogy ezt a hülyeséget elhiszem...ne mond már nekem, hogy csak annyi az egész, hogy megfordítom a gondolkodásom, persze, könnyű azt mondani. Hogyan, amikor nem látok ki a gondokból. Na persze. Pont arra van időm, hogy odafigyeljek a gondolataimra. Inkább hallgatom az MP3-at, vagy tévézek, vagy kocsmázom és beszélgetek, dehogy maradok csendben.
Meg is őrülnék.
És különben is ebben nőttem fel. Ezt láttam, ezt hallottam. Anyám is így élt. Apámtól örököltem a betegséget.
A rohadt pénzért csak véres verejtékkel lehet megdolgozni, és így is csak a gazdagokhoz megy.
Nekem már sosem lesz párom.
És egyébként is a másik se lenne jobb, minek változtassak?
Jó ez így, ahogy van.
Hogy boldogtalan vagyok? Mér, ki boldog?!?!? Boldogság... hagyjuk már...
Ilyen gondolatok keringenek a fejedben, igaz?
Én azért csak azt mondom: csak próbáld meg egy hétig mondjuk.
Ne hidd már tovább azt, hogy évezredek mesterei hazudnak, és hülyét akarnak csinálni belőled.
Ne hidd már tovább azt, hogy azért születtél a Földre, hogy boldogtalanul szenvedj, és vergődj.
Hívd csak fel azt az ismerősödet, aki a múltkor jött neked valami hülye ezoterikus dumával az univerzumról, meg angyalokról, meg önismeretről, meg vonzás törvényéről. Lapozz bele még egyszer abba a könyvbe, amit a sarokba dobtál, mondván, túl sok ez neked, nem is érted.
Csak kezd el.
A többi jön magától, meglásd.
Az nem baj, ha kételyeid vannak.
De ne félj.
Nincs mitől.
Csak láss hozzá.
Ne várj sokat, ne várj csodát.
Csak próbáld meg.
Még ha el is indulsz az úton, mert valamiért vonz amit hallasz, amit látsz, érzed, hogy fú, ez aztán nekem is kell!
De olyan messze van a túlpart, annyira gyors a folyó sodrása, mi van, ha nincs is ott semmi.
Különben is olyan jó ami van.
Igaz, hogy félek, szorongok, tele vagyok bizonytalansággal, néha kifejezetten azt érzem, hogy eltévelyedtem, sőt egyik betegségből a másikba esem, de legalábbis itt fáj, ott fáj, miért is, pedig még csak huszon, harmincon vagyok, á, mindegy, hagyjuk, lehet, hogy nem is igaz, már elolvastam egy könyvet ezzel kapcsolatban, meg beszélgettem egy-két spiris ismerősömmel, de valahogy nem érzek semmit, nem változott semmi... különben is, persze, hogy nem jó úgy, ahogy most van, de ezt legalább ismerem... nem gondolod, hogy ezt a hülyeséget elhiszem...ne mond már nekem, hogy csak annyi az egész, hogy megfordítom a gondolkodásom, persze, könnyű azt mondani. Hogyan, amikor nem látok ki a gondokból. Na persze. Pont arra van időm, hogy odafigyeljek a gondolataimra. Inkább hallgatom az MP3-at, vagy tévézek, vagy kocsmázom és beszélgetek, dehogy maradok csendben.
Meg is őrülnék.
És különben is ebben nőttem fel. Ezt láttam, ezt hallottam. Anyám is így élt. Apámtól örököltem a betegséget.
A rohadt pénzért csak véres verejtékkel lehet megdolgozni, és így is csak a gazdagokhoz megy.
Nekem már sosem lesz párom.
És egyébként is a másik se lenne jobb, minek változtassak?
Jó ez így, ahogy van.
Hogy boldogtalan vagyok? Mér, ki boldog?!?!? Boldogság... hagyjuk már...
Ilyen gondolatok keringenek a fejedben, igaz?
Én azért csak azt mondom: csak próbáld meg egy hétig mondjuk.
Ne hidd már tovább azt, hogy évezredek mesterei hazudnak, és hülyét akarnak csinálni belőled.
Ne hidd már tovább azt, hogy azért születtél a Földre, hogy boldogtalanul szenvedj, és vergődj.
Hívd csak fel azt az ismerősödet, aki a múltkor jött neked valami hülye ezoterikus dumával az univerzumról, meg angyalokról, meg önismeretről, meg vonzás törvényéről. Lapozz bele még egyszer abba a könyvbe, amit a sarokba dobtál, mondván, túl sok ez neked, nem is érted.
Csak kezd el.
A többi jön magától, meglásd.
Az nem baj, ha kételyeid vannak.
De ne félj.
Nincs mitől.
Csak láss hozzá.
Ne várj sokat, ne várj csodát.
Csak próbáld meg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése