Változás
Tapasztalatom szerint az egyik legnagyobb baj velünk, emberekkel, a változtatástól való félelem.
Pedig tudni kell, hogy akár engedünk a változásnak, akár nem, az attól még bekövetkezik.
Vannak persze a pozitív változások, amik örömmel töltenek el, bár tulajdonképpen, ha belegondolok nincs is negatív változás, amiről utólag ne bizonyosodna be, hogy úgy jó, ahogy lett, mert pont arra a változásra volt szükség ahhoz, hogy életutunkon ott tartsunk, ahol most vagyunk.
Mesterem szerint mindig várd a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra is. Mindezt egyszerre, persze. És mint minden, ami mesterek szájából hangzik el, ebben a rövidke mondatban is óriási igazság rejtezik.
Asztrológiai szempontból azok az emberek tudnak a legkevésbé változtatni, vagy elfogadni a változásokat, akiknek túlnyomórészt szilárd jegyekben állnak a bolygói, változó jegyekben nem, vagy alig. Tehát itt sem lehet ítélkezni azokról, akik erősebben ragaszkodnak a dolgokhoz, nehezen engednek el, nem könnyen változtatnak. Ők egyszerűen ilyenek, ám részükről viszont TUDATOSSÁ kell tenni azt, hogy ezen a területen jó sok dolgozni-valójuk van.
Én imádom a változást, a változatosságot, de ehhez szükség volt arra, hogy letegyem az "aggódós-rémeketlátós-izgulós-jövőtőlrettegős énemet" (vö. depresszió), és elővegyem a nyitott "kíváncsi izgalommal várom mit hoz a jövő"-set, mert ugyebár mind a kettő bennem van, mint ahogyan mindannyiunkban.
Mindemögött megint ott a halál. Ismét, és újra a halál. A buddhista szerzetesek irigyelt békéje, és nyugalma abból fakad, hogy napi szinten elmélkednek a halálról, és az élet velejárójaként élik meg. (Itt jegyezném meg: a You Tube-n nézzétek meg a Boddhisattwa a metrón c. videót!) De a jó hír az egészben, hogy erre nem csak ők képesek, hanem BÁRKI, aki foglalkozik ezzel. És még plusz jó hír, hogy nekünk nem kell olyan sokat gyakorolni, mint nekik, mert más a ritmusunk.
Amit ők évekig tanulnak akár, mi képesek vagyunk néhány hét alatt magunkévá tenni.
Általában az tartja vissza az embereket a gyakorlástól, hogy azt hiszik kolostorba kell vonulni, és éveket kell szent szövegek, szertartások szerint élni, hogy eljussanak bizonyos szintre, képtelenség a mindennapok forgatagában ezt az állapotot elérni. Ez a magyar ember esetében nincs így, elképesztően rugalmasak vagyunk, nagyon hamar tanulunk, és ez nem csak észbeli képesség, hanem ősi, zsigeri kódoltság.
Egyébként ezt használják ki a hazánkba újra és újra betelepülő hordák is: a magyar ember tanulékony, alkalmazkodóképes, érzékeny pszichéjű, és a negatív hatásokra ugyanolyan hamar reagál, mint a pozitívakra tenné, tehát hamar haza lehet vágni bennünket, (amint teszi ezt első körben a média, és egészségügy) és lecsökkenteni a létszámot hatmillió körülire, hogy elférjenek mások.
Ha lehántjuk a címkéinket, hitrendszereinket elvetjük - ami azt jelenti, felejtsd el, hogy képtelen vagy bármire is - és figyelmünket a változás felé fordítjuk, döbbenetes gyorsasággal tehetjük magunkévá a tudást, a változtatás képességét.
Mindegy tehát, hogy képesnek tartod-e magad valamire, vagy sem, mindenképpen igazad lesz. Ezt a mondatot nem én találtam ki, de nagyon szeretem alkalmazni, mert igaz.
Saját életemben úgy zajlik a történet, mint bárki máséban is: amivel kapcsolatban nincs ínyemre a változás, változtatás, na azt tuti elveszi tőlem a Sors. Csak, hogy tanuljam meg: valójában semmihez sem szabad ragaszkodni, mert semmi sem az enyém, mindent itt fogok hagyni, ha el kell mennem.
És azzal, hogy képes vagyok változtatni, ha kell TUDATOSAN, ha a Sors kényszerít rá, kényszerűen, de rugalmasan, ezzel mindent megkapok valójában, amire szükségem van, sőt néha még többet is.
Legyen az szerelem, barátság, munka, pénz, de a legapróbb dolgok a mindennapokban, kezdve például azzal, hogy nincs autóm, és ez gyakran kényelmetlenséget okoz.
Változtatnom kell mondjuk napi terveimen, mert nem jutok el időben oda, ahová szeretnék, vagy egyáltalán nincs esélyem mondjuk eljutni valahová autó nélkül. Ha olybá veszem a fejemben, hogy hát Istenem, ez van, vagy kilövöm a vágyrakétámat, mert nagyon-nagyon szeretnék eljutni egy bizonyos helyre, biztos, hogy megoldódik a dolog, gyakorlatilag anélkül, hogy ezért tettem volna valamit.
Néha megélem az egész Szamszárát egy nap alatt, és ez nem vicc...
Ilyenkor azt gondolom, próbatétel megint, hogy mennyire tudok rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz. Ezért valójában nincsenek meghatározott terveim, hogy mikor mit fogok csinálni, csak az TUDOM, hogy mit szeretnék elérni, hová szeretnék eljutni.
Képletemben egyenlő arányban van a ragaszkodás és a változtatás, egyenlő arányban van az introvertáltság és az extrovertáltság, tehát TUDATOSAN kell foglalkoznom a kérdéssel, mert amennyire képes vagyok változtatni, annyira képes vagyok ragaszkodni is.
Amint azon kapom magam, hogy felmerülnek a fejemben olyan gondolatok, hogy "de jó lenne, ha ez mindig így maradna", egy picit elringatom magam abban az érzésben, látomásban, amint vénségemre is ugyanezt csinálom, ugyanitt vagyok, ugyanezzel az emberrel élek, ugyanezzel a barátnőmmel folytatok világmegváltó beszélgetéseket, és a többi, majd arra gondolok: élvezd csak nyugodtan, élvezd ki minden pillanatát ennek az időnek, mert elmúlik, megváltozik, átváltozik, mássá lesz.
Ami nem a miénk, azt nem tarthatjuk meg - ez is agyonhasznált szöveg, de baromira így van -, viszont mindig jön helyette jobb, több, másabb.
Ezzel a hozzáállással képes vagyok a mindig változtatásra, a mindig megújulásra, a mindig elfogadásra, a mindig újrakezdésre, és ami nagyon fontos: a jelen pillanat tökéletes kiélvezésére, még az előtt, hogy megváltozna.
Adózom tehát a ragaszkodós énemnek is egy kicsit, és a változtatás sem kényszer már, hanem természetes hullámzása az életemnek.
Pedig tudni kell, hogy akár engedünk a változásnak, akár nem, az attól még bekövetkezik.
Vannak persze a pozitív változások, amik örömmel töltenek el, bár tulajdonképpen, ha belegondolok nincs is negatív változás, amiről utólag ne bizonyosodna be, hogy úgy jó, ahogy lett, mert pont arra a változásra volt szükség ahhoz, hogy életutunkon ott tartsunk, ahol most vagyunk.
Mesterem szerint mindig várd a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra is. Mindezt egyszerre, persze. És mint minden, ami mesterek szájából hangzik el, ebben a rövidke mondatban is óriási igazság rejtezik.
Asztrológiai szempontból azok az emberek tudnak a legkevésbé változtatni, vagy elfogadni a változásokat, akiknek túlnyomórészt szilárd jegyekben állnak a bolygói, változó jegyekben nem, vagy alig. Tehát itt sem lehet ítélkezni azokról, akik erősebben ragaszkodnak a dolgokhoz, nehezen engednek el, nem könnyen változtatnak. Ők egyszerűen ilyenek, ám részükről viszont TUDATOSSÁ kell tenni azt, hogy ezen a területen jó sok dolgozni-valójuk van.
Én imádom a változást, a változatosságot, de ehhez szükség volt arra, hogy letegyem az "aggódós-rémeketlátós-izgulós-jövőtőlrettegős énemet" (vö. depresszió), és elővegyem a nyitott "kíváncsi izgalommal várom mit hoz a jövő"-set, mert ugyebár mind a kettő bennem van, mint ahogyan mindannyiunkban.
Mindemögött megint ott a halál. Ismét, és újra a halál. A buddhista szerzetesek irigyelt békéje, és nyugalma abból fakad, hogy napi szinten elmélkednek a halálról, és az élet velejárójaként élik meg. (Itt jegyezném meg: a You Tube-n nézzétek meg a Boddhisattwa a metrón c. videót!) De a jó hír az egészben, hogy erre nem csak ők képesek, hanem BÁRKI, aki foglalkozik ezzel. És még plusz jó hír, hogy nekünk nem kell olyan sokat gyakorolni, mint nekik, mert más a ritmusunk.
Amit ők évekig tanulnak akár, mi képesek vagyunk néhány hét alatt magunkévá tenni.
Általában az tartja vissza az embereket a gyakorlástól, hogy azt hiszik kolostorba kell vonulni, és éveket kell szent szövegek, szertartások szerint élni, hogy eljussanak bizonyos szintre, képtelenség a mindennapok forgatagában ezt az állapotot elérni. Ez a magyar ember esetében nincs így, elképesztően rugalmasak vagyunk, nagyon hamar tanulunk, és ez nem csak észbeli képesség, hanem ősi, zsigeri kódoltság.
Egyébként ezt használják ki a hazánkba újra és újra betelepülő hordák is: a magyar ember tanulékony, alkalmazkodóképes, érzékeny pszichéjű, és a negatív hatásokra ugyanolyan hamar reagál, mint a pozitívakra tenné, tehát hamar haza lehet vágni bennünket, (amint teszi ezt első körben a média, és egészségügy) és lecsökkenteni a létszámot hatmillió körülire, hogy elférjenek mások.
Ha lehántjuk a címkéinket, hitrendszereinket elvetjük - ami azt jelenti, felejtsd el, hogy képtelen vagy bármire is - és figyelmünket a változás felé fordítjuk, döbbenetes gyorsasággal tehetjük magunkévá a tudást, a változtatás képességét.
Mindegy tehát, hogy képesnek tartod-e magad valamire, vagy sem, mindenképpen igazad lesz. Ezt a mondatot nem én találtam ki, de nagyon szeretem alkalmazni, mert igaz.
Saját életemben úgy zajlik a történet, mint bárki máséban is: amivel kapcsolatban nincs ínyemre a változás, változtatás, na azt tuti elveszi tőlem a Sors. Csak, hogy tanuljam meg: valójában semmihez sem szabad ragaszkodni, mert semmi sem az enyém, mindent itt fogok hagyni, ha el kell mennem.
És azzal, hogy képes vagyok változtatni, ha kell TUDATOSAN, ha a Sors kényszerít rá, kényszerűen, de rugalmasan, ezzel mindent megkapok valójában, amire szükségem van, sőt néha még többet is.
Legyen az szerelem, barátság, munka, pénz, de a legapróbb dolgok a mindennapokban, kezdve például azzal, hogy nincs autóm, és ez gyakran kényelmetlenséget okoz.
Változtatnom kell mondjuk napi terveimen, mert nem jutok el időben oda, ahová szeretnék, vagy egyáltalán nincs esélyem mondjuk eljutni valahová autó nélkül. Ha olybá veszem a fejemben, hogy hát Istenem, ez van, vagy kilövöm a vágyrakétámat, mert nagyon-nagyon szeretnék eljutni egy bizonyos helyre, biztos, hogy megoldódik a dolog, gyakorlatilag anélkül, hogy ezért tettem volna valamit.
Néha megélem az egész Szamszárát egy nap alatt, és ez nem vicc...
Ilyenkor azt gondolom, próbatétel megint, hogy mennyire tudok rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz. Ezért valójában nincsenek meghatározott terveim, hogy mikor mit fogok csinálni, csak az TUDOM, hogy mit szeretnék elérni, hová szeretnék eljutni.
Képletemben egyenlő arányban van a ragaszkodás és a változtatás, egyenlő arányban van az introvertáltság és az extrovertáltság, tehát TUDATOSAN kell foglalkoznom a kérdéssel, mert amennyire képes vagyok változtatni, annyira képes vagyok ragaszkodni is.
Amint azon kapom magam, hogy felmerülnek a fejemben olyan gondolatok, hogy "de jó lenne, ha ez mindig így maradna", egy picit elringatom magam abban az érzésben, látomásban, amint vénségemre is ugyanezt csinálom, ugyanitt vagyok, ugyanezzel az emberrel élek, ugyanezzel a barátnőmmel folytatok világmegváltó beszélgetéseket, és a többi, majd arra gondolok: élvezd csak nyugodtan, élvezd ki minden pillanatát ennek az időnek, mert elmúlik, megváltozik, átváltozik, mássá lesz.
Ami nem a miénk, azt nem tarthatjuk meg - ez is agyonhasznált szöveg, de baromira így van -, viszont mindig jön helyette jobb, több, másabb.
Ezzel a hozzáállással képes vagyok a mindig változtatásra, a mindig megújulásra, a mindig elfogadásra, a mindig újrakezdésre, és ami nagyon fontos: a jelen pillanat tökéletes kiélvezésére, még az előtt, hogy megváltozna.
Adózom tehát a ragaszkodós énemnek is egy kicsit, és a változtatás sem kényszer már, hanem természetes hullámzása az életemnek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése