Véleményezés

Kaptam egy jó kis véleményezést, kritikát, vagy elismerést, vagy én nem is tudom mit, mert végül már nem tudtam kihámozni, mit is akar az Ember, aki írta, aztán képzeletben csak legyintettem, hogy de hülye vagy lányom, már megint majdnem komolyan vettél valamit, amit nem kellene.
Blogolni azért kezdtem, mert elvesztettem a nyáron egy olyan barátnőmet, akivel napi kapcsolatunk volt, és minden, de tényleg minden gondolatunkat meg tudtuk osztani egymással. (Azóta ismét visszakaptam Őt, hála az Égieknek!) És miután egyik pillanatról a másikra megszakadt a kapcsolat, egyszerre azt éreztem, hogy megpukkadok, ha nem adhatom ki magamból napi elmélkedéseimet.
Igaz, írhattam volna a fiókomnak is, egy nagy spirálfüzetbe. Ám közben elkezdtem a parapszichológiai tanfolyamot, ahol Mesterünk elsők között elhangzó mondata az volt, hogy a tudást tovább kell adni, különben belénk rohad. Semmit sem ér a tudás, ha az ember magának tartogatja, ráadásul elenyészik, elfelejtődik, hasznavehetetlenné válik.
Aztán meg az is, hogy szakmámból kifolyólag rengeteg emberrel beszélek, és tapasztalom, hogy bizony elkél a spirituális segítség. Úgy gondoltam, hogy nem önzőzök a spirálfüzettel, hanem kiröppentem a világba, amit tudok, tapasztalok, és akinek éppen az én szavaimra van szüksége, eltalál ide.
És lőn.
Ennyi tehát, és nem több.
Sem okoskodás, sem tanítási szándék nem volt bennem, lévén magam is úton járó vagyok, némi tapasztalattal a hátam mögött.

Véleményezőm felrója, hogy könyv-, és elméletszagúak az írásaim, na ezen elméláztam röpke néhány percig, mert szerintem ez evidens, már ami a könyveket illeti, valóban nem győzöm falni őket, amennyire időm futja, és imádom megosztani másokkal a jó dolgokat, ez az én "hibám". :)
Elméleteim nincsenek, úgyhogy ezt a megjegyzést el is engedtem.
Egyébként a novemberi írások között, az Olvasóim 2. alatt találja meg az érdeklődő kedves Olvasóm a magát röviden Pálnak jegyző Ember írásait, és az én válaszaimat.
Pál állítása szerint ismer engem, valami régmúltból, de nem hajlandó felfedni magát, a véleményét viszont bőséggel osztja.
Tényleg érdekelt, hogy ki ez az Ember, aki ennyi időt és energiát pazarol rám, de nem mer bemutatkozni, elmondani honnan ismer.
Na mindegy, túl vagyok rajta, nyilván annyira nem volt meghatározó epizód az életemben, hogy emlékezzem rá.
Ez az írás is azért készült, mert mint eddig mindent, ezt is muszáj kiírnom magamból.
A blog azt jelenti: internetes napló, amelyhez bárki, bármilyen véleményt fűzhet (ha a blogszerző nem tiltja le, nekem meg ez eszembe sem jutott), bárki olvashatja, és ha nem tetszik, többet nem látogatja.
Nem tankönyvet írok, nem vagyok Tanító, sem Mester, sem Író, pusztán úton járó vagyok, és mint egy úti naplót, használom az internetes lehetőséget.
Arról írok amit megélek, és amiket tanulok, és igaznak hiszek.
Amikor egyes szám második személyben írok nem tanácsokat osztogatok, hanem magamban beszélek gyakorlatilag, én mondom magamnak, ahogy szoktam egyébként fennhangon is.

Kaptam már olyan véleményt is, méghozzá szemtől szembe, hogy jobb volna, ha tördelném az írásomat, mert nagyon egybefolyik így az egész. Elmondtam, hogy azért írok így, mert így jönnek a gondolataim, szerkesztetlenül, szünet nélkül, ezért nem változatok a külalakon és a stíluson.

A fent említett Barátném azt írta a minap: más tudatállapotba kerül, amikor ír.
Na én pont így vagyok ezzel; amikor írok, festek, asztrológiázom vagy jósolok egészen más állapotban leledzem, mint egyébkor.
Életem első, közel negyven évét úgy töltöttem, hogy megpróbáltam megfelelni másoknak, hogy megszerezzem, -tartsam a szeretetüket, figyelmüket.
Ez oda vezetett, hogy magamnak tudtam a legkevésbé megfelelni.
Mióta már az a fontos, hogy én belül hogyan érzem magam azoktól a dolgoktól, amiket cselekszem, mondok, írok, önbecsülésem a helyén, és nekem nagyon megfelelek úgy, ahogy vagyok.
Örömmel üdvözlöm, ha hibázok és észreveszem, és ki tudom javítani, vagy ha jól sikerül valami és ezzel jót teszek.
És ez a fontos, a legfontosabb.
Mert ha én jól érzem magam, mindenki jól érzi magát körülöttem.
És azt vettem észre, hogy akik körülöttem vannak, többnyire jól érzik magukat velem, mellettem.
Tehát akkor mégiscsak jól teszem a dolgom, kritika ide, vélemény oda...:)))

Megjegyzések

  1. Brávó! Na, ez most jó írás lett! (komolyan mondom!) Örülök, hogy tudtam segíteni!
    Pál

    VálaszTörlés
  2. Sajnálom, ha egy ilyen színvonalas, gondolkodásra késztető blogban csak az ilyen írások tudnak"kielégíteni" bizonyos embereket. Csak annyit erről a blogról, hogy nem baj ha "könyvszagú", de legalább elgondolkodtató, és pont ebben meríti ki a tökéletesség fogalmát.
    KÖSZÖNÖM Magdi!!!!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen Mónika, örömmel tölt el, hogy hasznodra válnak az írásaim. A többivel semmi gond, több szóra nem érdemes, nem vagyunk egyformák... :)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem az a jó az írásban, hogyha spontán jönnek a gondolatok mint most is. Csak hagy hadd jöjjön, mert lehet hogy valakinek csak egy mondat ragad meg a fejében de az eldönt egy fontos kérdést az életében. Ha csak egy ember tanul belőle és megfogad valamit akkor már nem volt hiábavaló. Hiszen ez a cél, hogy jobbá tegyünk a világot amit mi teremtünk magunk köré.
    Graulálok a bátorsához hogy Önmagad fel mered vállalni, kevesen teszik.
    puszi
    Mirtill

    VálaszTörlés
  5. Különben meg merjünk nagyok lenni !!!! A szürkeség nem vezet sehová. Látod Pál is milyen jó kis katalizátor volt?:))) Tutkó. Szerintem csak udvarolni akart. Hát neki is van ott még mit tanulni ha téged meg akar hódítani.:)))

    Mirtill

    VálaszTörlés
  6. Én pedig már megköszöntem, hogy vagy személyesen, de most mindenki szeme láttára (füle hallatára) megköszönöm, hogy vagy, írsz, jönnek a gondolatok, amiket megosztasz velünk. Ha valakinek nem tetszik, ne olvassa! Nekem már szinte napi program, hogy megnézem, termeltél-e valamit, aztán eldöntöm, hogy elolvasom-e. Van amikor elkezdem és éppen nics kedvem továbbolvasni...hát nem teszem. De imádlak és írjál csak!!!Ha csak egy mondat fog meg valakit, már megérte. A stílusod tökéletes.Ez vagy Te! Ilyen vagy a telefonban is és személyesen is.Ezért szeretlek. Na pusza!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sötétség, Sátán, Lucifer, Ördög

In Memoriam Sári

Karma