Álom 3.
Az éjjel szaladtam.
Már nem tudom hová, és miért, és abból tudom, hogy másik dimenzióban voltam, mert ilyesmi nem fordulhat elő velem az ébrenlétben... :)
A futás sosem volt a kedvencem, mindig bíztam benne, hogy nem is kerget meg se ember, se állat, mert inkább jöjjön, aminek jönnie kell, én biz'a nem futok.
Szóval szaladtam, de közben azt éreztem, hogy gyorsabban is haladhatnék, ha repülnék!
"Meg tudom csinálni!", mantráztam folyamatosan, és éreztem, ahogy elemelkedem a földtől. Ez mindjárt meg is rémített, mert "valóban" a levegőben lettem, ez egyszerre volt félelmetes-izgalmas-szívdobogtatós, és lélegzetelállítóan gyönyörűséges.
Van egy meditáció, amit három hete csinálok reggelenként, a szándékos testelhagyást gyakorlom, külföldiül: asztrális projekció, csak hogy fitogtassam lexikális tudásomat... :).
Egyszer már sikerült felülnöm a szekrény tetejére, egyszer pedig átröppentem a szomszéd faluba, hogy meglátogassak egy régen látott valakimet, aki fontos volt számomra. Mellébújtam, megsimogattam, elbúcsúztam tőle, és mielőtt észrevette volna, kislisszoltam gyorsan...
Tehát álmomban azt gondoltam, hogy ha meditációban már sikerült, meg tudom tenni a valóságban is, merthogy álmomban azt hittem a valóságban vagyok. (Egyébként meg honnan is tudhatnánk melyik létünk az álom és melyik a valóság?) Szóval ugyan a torkomban dobogott a szívem, amikor azt éreztem, hogy a levegőben szaladok, de miközben mantráztam - "megtudomcsinálni, megtudomcsinálni, megtudomcsinálni" -, hátravetettem a fejemet, behunytam a szememet, lassan széttártam a karjaimat, és ÉREZTEM, de konkrétan, hogy felemelkedtem.
Elképesztő érzés volt.
Még sosem volt részem ilyenben.
Ebben a dimenzióban sem repültem még, és nem is fogok, inkább heteket vonatoznék, mint, hogy repülőre üljek, vagy ha elkerülhetetlen volna, tuti, hogy felfüggeszteném alkoholtilalmamat, és egész úton valami pálinkás-, vagy vodkásüveget ölelgetnék, esetleg mindkettőt, buzgón kortyolgatva.
Azt tudom, hogy önmagában az álombeli repülés a szabadság szimbóluma, rugalmasságot, és könnyedséget jelöl, azt, hogy az ember képes elszakadni a földi dolgoktól, korlátoktól, béklyóktól, képes a valóság problémái fölé emelkedni. Régebben vágyakozással telve hallgattam mások álombeli repülésélményeit, hogy velem ilyen hogy a fenébe nem történik meg, amikor már annnnnyira, de annnnnyira laza vagyok szerintem, és rugalmas.
Hát nem voltam az, viszont most rájöttem, miért nem történt meg eddig.
Akármennyire is "elszállt" nőszemély vagyok mások szemében, mégis erősen vonzott az anyag, a föld, a matéria. Ezt az álmot jelzésértékűnek tartom, kezdek valóban felülkerekedni bizonyos röghöz kötöttségeimen. A céltáblámon ez is szerepel megvalósítandó feladatként, tehát újabb lépést tettem felfelé. Valójában félelmet éreztem álmomban, amikor elszakadtam a földtől, de inkább csak azért, mert kontrollálatlan ütemben haladtam felfelé, és azon aggodalmaskodtam, hogy mi van, ha hirtelen lezuhanok. Ha hirtelen elfogy az erőm, a gondolati energiám, amivel a levegőben tartom magam.
Most, ahogy leírtam ezt a mondatot lett világos a valós jelentés: kissé talán túl gyors a haladás, és minél jobban száguld az ember, annál nagyobb a baleset esélye is, ugyebár.
Meg minél magasabbra törsz, annál nagyobbat eshetsz, meg ilyen marha nagy okosságok jutnak eszembe még, de szerintem talán nem is kellene ezen ennyit agyalni.
Az álmoknál mindig az a fontos, hogy hogyan érzed magad benne, és én féltem ugyan, de megtettem, erősebb volt a vágy a szabadság és a gyorsaság iránt, és a kíváncsiság, hogy megtapasztaljam, amit még sosem, mint az esetleges következményektől való félelem.
Ez jellemez eme dimenzióban is, lassan összemosódik álom és valóság, ami nem baj, csak mindkettőben fontos, hogy elérjük a TUDATOSSÁG állapotát. Álomban is van erre mód, csak sok gyakorlás kell hozzá, hogy a tudatot bevidd az álomba. Na ez a következő projektem, a tudatos álmodás.
Már nem tudom hová, és miért, és abból tudom, hogy másik dimenzióban voltam, mert ilyesmi nem fordulhat elő velem az ébrenlétben... :)
A futás sosem volt a kedvencem, mindig bíztam benne, hogy nem is kerget meg se ember, se állat, mert inkább jöjjön, aminek jönnie kell, én biz'a nem futok.
Szóval szaladtam, de közben azt éreztem, hogy gyorsabban is haladhatnék, ha repülnék!
"Meg tudom csinálni!", mantráztam folyamatosan, és éreztem, ahogy elemelkedem a földtől. Ez mindjárt meg is rémített, mert "valóban" a levegőben lettem, ez egyszerre volt félelmetes-izgalmas-szívdobogtatós, és lélegzetelállítóan gyönyörűséges.
Van egy meditáció, amit három hete csinálok reggelenként, a szándékos testelhagyást gyakorlom, külföldiül: asztrális projekció, csak hogy fitogtassam lexikális tudásomat... :).
Egyszer már sikerült felülnöm a szekrény tetejére, egyszer pedig átröppentem a szomszéd faluba, hogy meglátogassak egy régen látott valakimet, aki fontos volt számomra. Mellébújtam, megsimogattam, elbúcsúztam tőle, és mielőtt észrevette volna, kislisszoltam gyorsan...
Tehát álmomban azt gondoltam, hogy ha meditációban már sikerült, meg tudom tenni a valóságban is, merthogy álmomban azt hittem a valóságban vagyok. (Egyébként meg honnan is tudhatnánk melyik létünk az álom és melyik a valóság?) Szóval ugyan a torkomban dobogott a szívem, amikor azt éreztem, hogy a levegőben szaladok, de miközben mantráztam - "megtudomcsinálni, megtudomcsinálni, megtudomcsinálni" -, hátravetettem a fejemet, behunytam a szememet, lassan széttártam a karjaimat, és ÉREZTEM, de konkrétan, hogy felemelkedtem.
Elképesztő érzés volt.
Még sosem volt részem ilyenben.
Ebben a dimenzióban sem repültem még, és nem is fogok, inkább heteket vonatoznék, mint, hogy repülőre üljek, vagy ha elkerülhetetlen volna, tuti, hogy felfüggeszteném alkoholtilalmamat, és egész úton valami pálinkás-, vagy vodkásüveget ölelgetnék, esetleg mindkettőt, buzgón kortyolgatva.
Azt tudom, hogy önmagában az álombeli repülés a szabadság szimbóluma, rugalmasságot, és könnyedséget jelöl, azt, hogy az ember képes elszakadni a földi dolgoktól, korlátoktól, béklyóktól, képes a valóság problémái fölé emelkedni. Régebben vágyakozással telve hallgattam mások álombeli repülésélményeit, hogy velem ilyen hogy a fenébe nem történik meg, amikor már annnnnyira, de annnnnyira laza vagyok szerintem, és rugalmas.
Hát nem voltam az, viszont most rájöttem, miért nem történt meg eddig.
Akármennyire is "elszállt" nőszemély vagyok mások szemében, mégis erősen vonzott az anyag, a föld, a matéria. Ezt az álmot jelzésértékűnek tartom, kezdek valóban felülkerekedni bizonyos röghöz kötöttségeimen. A céltáblámon ez is szerepel megvalósítandó feladatként, tehát újabb lépést tettem felfelé. Valójában félelmet éreztem álmomban, amikor elszakadtam a földtől, de inkább csak azért, mert kontrollálatlan ütemben haladtam felfelé, és azon aggodalmaskodtam, hogy mi van, ha hirtelen lezuhanok. Ha hirtelen elfogy az erőm, a gondolati energiám, amivel a levegőben tartom magam.
Most, ahogy leírtam ezt a mondatot lett világos a valós jelentés: kissé talán túl gyors a haladás, és minél jobban száguld az ember, annál nagyobb a baleset esélye is, ugyebár.
Meg minél magasabbra törsz, annál nagyobbat eshetsz, meg ilyen marha nagy okosságok jutnak eszembe még, de szerintem talán nem is kellene ezen ennyit agyalni.
Az álmoknál mindig az a fontos, hogy hogyan érzed magad benne, és én féltem ugyan, de megtettem, erősebb volt a vágy a szabadság és a gyorsaság iránt, és a kíváncsiság, hogy megtapasztaljam, amit még sosem, mint az esetleges következményektől való félelem.
Ez jellemez eme dimenzióban is, lassan összemosódik álom és valóság, ami nem baj, csak mindkettőben fontos, hogy elérjük a TUDATOSSÁG állapotát. Álomban is van erre mód, csak sok gyakorlás kell hozzá, hogy a tudatot bevidd az álomba. Na ez a következő projektem, a tudatos álmodás.
Érdekes, amit írtál, mert képzeld, a minap beszélgettem egy régi kollegámmal, akit nagyon szeretek, egy rettentő értelmes, aranyos emberke. Ő rengeteget és nagyon jókat ír.Mesét, novellát, verset, de mindig a földhözragadtságáról volt híres. Nem lehetett eltántorítani és ha egyértelmű volt pl, hogy valami nem véletlenül történt, azt akkor is megmagyarázta. Legtöbb kedves vitatkozásunk e krül mozgott. Aztán a minap:) kaptam egy rövidke novellát, melyben gondolatai emelték fel és repült! Máshogy nem tudott elkerülni egy konfliktust és használta ezt a képességét. Ez persze egy újabb beszélgetést eredményezett, és azt mondta, nem gondolkozott, amikor írta, csak úgy jött. Maga is meglepődött ezen én meg örültem, mert mintha egy kicsit az én kezem is benne lenne a dologban. Létezik, hogy ugrásszerűen megváltozott benne valami, vagy csak egy írás volt? Van ilyen egyáltalán, hogy nem tud róla, de már másként gondolkozik?
VálaszTörlés