Ébredezés

Egészen fura megtapasztalni, hogy az a valóság, amit a szemünkkel látunk, csak egy elenyésző része a tapasztalhatónak. Mintha egy vödörbe bámulnál folyamatosan, miközben tudod, hogy az igazi világ a vödrön kívül létezik. Furcsa, nagyon izgalmas, picit félelmetes. Pont olyan, mint az álom, amelyben repültem a múltkor. Csak most ebben a dimenzióban élem meg. Más típusú az a realitás, amit az ember megél felsőbb szinteken. Olyan rossz, hogy csak ezt a szót lehet használni: "felsőbb", mert az átlag tudatban ez egyenlő a "fensőbbséggel", pedig a spiritualitásban nem azt jelenti. Inkább azt, hogy a TUDATOSSÁGban egyre magasabb szinteket élsz meg, tapasztalsz meg, élsz át. Szóval nem arról van szó, amikor felsőbb szintről írok, hogy már a Csomolungma tetején ülök, és onnan osztom az igét. Sőt, minél magasabb TUDATOSSÁGi szintre kerülsz, annál kisebb lesz az egód, annál kevésbé jelenik meg az önzés, ítélkezés, véleményezés, meggyőződések, hitrendszerek, ragaszkodás, hogy mindent magadhoz méricskélsz, értékesebb, vagy nem, mint te, ki több, ki kevesebb, stb. Elmúlik a büszkeség, de a kisebbségi érzés is. Egyszerűen semmivé foszlanak ezek a negatívumok, és pontosan ott vagy, ahol, anélkül, hogy folyton kételyeid volnának saját magadat illetőleg. Nevezhetjük ezt egyfajta tökéletesedésnek is, de nem olyan értelemben, hogy hú, de f...a csaj vagyok, hanem megérted a tetteid mozgatórugóit, látod a hibáidat, korrigálod, és haladsz az isteni felé. Már amennyiben felfogod, hogy ez a végső cél. Mesterem Jákob létrájához hasonlítja ezeket a szinteket, amikor egy-egy lépcsőfokkal feljebb lépünk, de ez nem távolít el másoktól jobban, nem elkülönültséget hoz, éppenhogy egyre erősödik az elfogadás, a szeretet, a megértés az alsóbb lépcsőfokokon állók felé, és nyújtod a kezed, hogy segíts nekik is. Magyarán: ahogy haladsz egyre feljebb, úgy leszel egyre alázatosabb. Hétvégén ismét léptem egyet ezen a létrán felfelé. Azon túl, hogy bővült a tudásom, ami a keleti gyógymódokat illeti, talán az elmúlt hetek drasztikus méregtelenedésének is köszönhető, hogy elképesztő gondolatok keringenek a fejemben, amik nem is gondolatok, hanem képek, mondatok, szavak, illatok, érzések, észlelések, arcok, úgy, mintha belenéznél egy varázsgömbbe, és anélkül, hogy feltennéd a kérdést, már látod is a választ, de nem szavakat látsz, hanem képeket, illatokat, érzéseket, arcokat... Megértettem tehát azt, hogy amit a szememmel látok, az csak egy szelete a tortának. Egy szeletet látok, egy a fejemben van, egy másik folytonosan körülöttem cirkulál, egy az álmaimban, egy a kártyáimon keresztül jelenik meg, egy másikat hallok, szóval ha nem tudnám, hogy mi történik, biztos volnék benne, ha eddig nem, na majd mostanában fogok megbuggyanni. Úgy érzem, minden, amit eddig éltem, csak a palotakertben való sétáláshoz hasonlatos, kívülről nézegettem a csodás építményt, de nem mertem megközelíteni, bemenni. Most beléptem a palota kapuján, az előtérben vagyok, és a palota legfényesebb terme felé haladok, fel, a csigalépcsőn. De ez a csigalépcső szűk, poros, rozoga, és pókhálós... Régen jártak erre előttem... Még egyszer mondom, ez egy más típusú realitás, de realitás. És még mindig csak egy szelete a realitás-tortának. Lelkem üstje alatt tüzet rakott valaki, vagy valami, és amit nem sikerült belőle kitakarítanom ezidáig, most rotyog, sistereg rémisztő módon. Három dolgot tehetek, vagy még jobban alágyújtok, és kavargatom, jól felvakarva az alját is, és hagyom, hogy teljesen elpárologjon, vagy eloltom a tüzet és akkor ismét megdermed a moslék. Vagy elfordulok, és hagyom, hogy odakozmáljon. Meglepne, ha az utóbbi két lehetőség közül választanék, így hát rakok még alá és kavargatom, fáradhatatlanul, amíg el nem párolog minden. Megint sorban áll az Ördög a jussáért, mostanában elég gyakran vendég nálam. Jézus azt mondta: testetek verejtékével tisztuljatok, hát a nagy kavargatásba bizony beleizzadok olykor, ezt viheti Sátán koma.