Másként gondolkodás

Ildikó az előbb írt egy megjegyzést az Álom 3. című bejegyzésemhez, úgy érzem, hogy megér egy teljes blogbejegyzés-választ a kérdés, amelyet feltett: létezik-e, hogy valaki egyik pillanatról a másikra "másként" gondolkodik? Rövid válaszom, hogy természetesen, vagy hála Istennek, igen! Kevésbé spirituálisan megközelítve, az úr, akiről szó van Ildikó megjegyzésében, eddigi életében feltehetően bal agyféltekéjét használta a mindennapokban, ennek oka több összetevőből rakódik össze szerintem, de mivel nem ismerem őt, így nem is találgatok, mik ezek. A vers-, novella-, és különösen a meseírás viszont a jobb agyfélteke működését serkenti, és úgy tűnik, az úrnál egyszerre átbillent a dolog ez utóbbi javára.... :))) Hallelúja, én azt mondom! Spirituális szempontból ha tetszik, ha nem, ha elfogadják ezt némelyek, ha nem, a változás elindult, eszeveszett módon felgyorsultak az energiák, amit néhány évvel ezelőtt öt-tíz évig tanultak, tapasztaltak a spirituális emberek, manapság néhány hét, sőt néhány nap alatt kell feldolgozniuk, megérteniük, megtapasztalniuk. Gyakran hívnak a jósvonalon olyanok, akiket eddig távolról sem érdekelt az ezotéria, spiritualitás, viszont az utóbbi időben olyan dolgokat tapasztalnak saját magukban, amelyeket nem tudnak hová tenni, és keresik az ezoterikus választ: szellemeket látnak, különös megérzéseik, álmaik vannak, hangokat hallanak, és sorolhatnám. A fejlődés olyan rohamos, hogy ha nem állsz be valamelyik sorba, a lefelé, vagy felfelé tartók közé, akkor csak lefelé vezet az út. Középút nincs, a középszerűségnek vége, lassítani a folyamatot már nem lehet. Be kell ülni a csónakba, el kell engedni az evezőlapátokat, hátradőlni, és nézegetni a felhőket, és hagyni, hogy az ár magával vigyen az óceánba. Lehet lapátolni veszettül felfelé, de eredménytelen lesz a küzdelem. (És ez nem az a folyó, ahol ár ellen kell úszni, hogy eljussunk a Forrásig, az egy másik tétel.) Engedni kell, hogy a megemelkedett rezgés hasson ránk, ha már túlzottnak érezzük a feszültséget, le kell vezetni, lehetőleg mozgással. Engedni kell, hogy a logikát minduntalan megcáfolja az élet, nem kell mindig magyarázatokat keresni és találni a megmagyarázhatatlanra. Viszont el kell fogadni a belülről jövő sürgető parancsokat, ami arra ösztönöz, hogy próbáld más szemmel - agyféltekével - látni a téged körülvevő világot, ne a logika alapján gondolkodj, és cselekedj ott, ahol nincs helye ennek. Harmóniát kell teremteni a látható és a láthatatlan között, aki erre képes, az mestere lesz a saját életének, aki nem tudja, azt dobálja a Sors továbbra is. Egyre több embernek élednek fel olyan képességei, amiknek meglétéről ezidáig nem volt tudomása, ez rémisztőnek hathat, sokan nem értik mi és miért történik bennük, körülöttük. A 2012 c. blogbejegyzésben írtam már erről, a felébredésről. A lényeg, hogy engedjünk a változásnak, mert ha akarjuk, ha nem, az mindenképpen be fog következni, akár így, akár úgy. Ha észrevesszük, hogy más gondolati dimenziók, tudatállapotok, érzések, érzelmek, észlelések jelennek meg bennünk, nem kell megrémülni, és pszichiáterhez szaladni, ez mostanában teljesen természetes. Lesz sok fájdalom, félelem és veszteség ott, ahol nem talál az erő befogadásra, de ahol utat talál, és elfogadást, ott felemel, és védelmez. Még mindig az a helyzet, hogy csak az emberiség 2 % spirituális, és még ennek is csak a fele lesz hajlandó alárendelődni a változásoknak, de amint már leírtam a Fogadalmak c. bejegyzésben is, mindannyiunknak kívánom, hogy tartozzon az 1 %-ba, ezáltal ez a szám növekedni fog, egyre többen és többen leszünk, és hiszem, hogy megérhetem, amint bekövetkezik a jobb agyfélteke uralma: a szív hatalma az ész felett.

Megjegyzések

  1. Huhh! Remélem bele fogunk tartozni.Biztos jobb lesz:)Szerintem a kislányom benne van az 1%-ba.

    VálaszTörlés
  2. Átmenetileg lesznek nehéz pillanatok, de csak akkor éled meg nehézségként, ha nem leszel képes elszakadni az anyagi dolgoktól, ha nehezen megy a lemondás. Igen, a gyerekeink már azzal a tudással vannak itt, amit mi csak tanulgatunk... Csak higgy neki, és figyeld őt. Sokat lehet tanulni tőlük.

    VálaszTörlés
  3. A jobb-bal agyféltekéről jutott eszembe ez a teszt: http://www.erintes.com/9_21_0.php
    Talán sokan ismerik, de hátha még nem mindenki... (Nekem óramutató járásával megegyezően forog :-) )

    VálaszTörlés
  4. Egyszer elbambultam rajta vagy három percig. Akkor vettem észre, hogy egy pillanatra megáll, és elindul az ellenkező irányba. Majd megint néhány perc után. És így tovább. Szerintem ez nem az én fejemben zajlott... :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem 90%-ban jobbra forog. De pl. mikor más oldalon láttam ugyanezt a képet, és alatt elkezdtem olvasni a szöveg, áfordult balról jobbra :-) (Később, másik agyfélteke-teszt oldalon olvastam, hogy az olvasásért a bal agyfélteke a felelős. Biztos azért.) Viszont este meg tök magától ugrált és hol így forgott, hol úgy. De alap esetben és nagyrészt mindig balról jobbra megy :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sötétség, Sátán, Lucifer, Ördög

In Memoriam Sári

Karma