Mária Magdolna írásai

- Itt vagy? - Hol máshol lehetnék? - Tudom… köszönöm. - Igazán nagyon szívesen. - Aggódom. - Tudom. Vártam mikor jut eszedbe beszélgetni. - Napok óta. Nem, tán inkább hetek óta. Mióta kering körülöttem az elmúlás. - Vagy inkább benned jött el az ideje, hogy foglalkozz az elmúlással. - Vagy inkább külső körülmények kapcsán indikálódik bennem a foglalkozás kényszere. - Nincs meg egyik a másik nélkül, mindegy honnan nézed. A dolgok egyszerre vannak mindig. Nincs előbb az egyik mint a másik. - Tudom. - Akkor ne akard megmagyarázni, hogy mi volt előbb, lényegtelen. - Szigorú vagy. - Nem. Csak kevésbé érzelgős, mint te. - De azért szeretsz? - Nem tudlak nem szeretni. Az egóddal jól elszórakoztok ezzel a nem szeretem magam játékkal, de ez tőlem teljesen független. Soha nem tudlak nem szeretni. - Akkor elmondom min elmélkedem, beszéljük meg. - Rajta. - Azon gondolkodom, hogy mennyire el van torzulva ez az egész haláltudat a mi égövünk alatt. Hogy milyen er...

Ő és én 2. - Anya. - Tessék. Háttal ültem az ablaknak, a fény szépséges kis arcára esett, mélybarna szemeiben szokás szerint nem látszott fekete írisze, ahogy a lábaimnál ülve felpillantott rám. A kezeim után nyúlt, meleg, száraz tenyere, kecses, finom, vékony ujjacskái két tenyerembe simultak. Így ültünk néhány másodpercig, elvesztem a tekintete mögött, ahogy mindannyiszor, mikor belenézek a szemébe. Mint egy sötét alagút, amely a Mindenségbe vezet. Ismerem ezt a Mindenséget, mindennél jobban. - Nem baj, hogy elmegyek? - Miért volna?! - Mert mostanában sokat eljárok, nem is alszom itthon, napokig nem vagyok. - Kicsim, hogy volna baj? 20 éves vagy, teszed a dolgod, ez a természetes folyama az életnek. Az volna baj, ha állandóan itthon ülnél. - De féltelek. - Engem? Mitől?! - Rossz érzés nekem téged egyedül hagyni. - Tudod jól, hogy én szeretek, nagyon szeretek egyedül lenni. - Tudom, de akkor is. - Mit akkor is? Nincs baj. Ez így van rendjén. Menj. - De ro...

-  Itt vagy? -  Itt. Mindig itt vagyok. -  Segítesz megírni? -  Miben nem segítettem eddig? -  Hát…. tudnék néhány példát hozni. -  Rajta. -  Csak a legutóbbi fájdalomra emlékszem. De biztos volt több is. Amikor megharapott a macska, és a traumatológia műtőjében feküdtem vagy fél órát, az orvosra várva, kiterítve, mint egy kísérleti béka… Volt időm elmélkedni, ahogy bámultam a plafont. És fohászkodtam én mindenkihez, és mindenhez, ami csak eszembe jutott, mert tudtam, hogy ébren fognak boncolni, és tudtam, hogy fájni fog. És megjött az orvos, és szúrt, és már vágott is. Iszonyú volt. Most, hogy írom ezt, pont annyira, mint amikor szültem és akkor is csak szúrt, és már vágott is. Az is rettenetes volt. Nem voltál ott. - Nem? - Miért igen? Ha ott voltál, miért nem segítettél? És most ne mondd, hogy ott voltál, csak én távolodtam el tőled, mert menten sikoltozni kezdek ettől  spiri maszlagtól. Én nem hiszem, hogy így van a magamfajtánál. De n...

Még egyetlen írásom sem készült ilyen nyögvenyelősen. A betűk általában rohannak ujjaim alatt, gyakran nem is tudom követni a gondolataimat, ahogy a fejemben megszületnek. Ez az írás már nagyon érik, feszítettek a szavak és mondatok, neki is futottam már néhányszor, aztán mindig elszorította valami a folyamot, abbahagytam, majd... Anyunak írom ezt a blogot. Nem. Nem neki. Saját magamnak. Ő már nem figyel rám, abban a pillanatban elillant tán, amikor lelke elhagyta a földi szférát, vagy lehet, tán kicsit később, mindenesetre mire én odaértem, már csak a teste feküdt az évszázados templom mellett a lépcsőn, az orgonabokrok alatt. Itt jött el a pillanat, amikor Szelleme úgy döntött elveszi megfáradt, öreg, elhasznált, beteg testétől a lelkét, és útjára engedi. Ültünk a lépcsőn mellette, Édua és én, és fogtuk a kezét, de Ő már nem volt velünk. Felettünk madarak csiviteltek, a élet tán csak egy pillanatra állt meg, aztán ment tovább, a tavasz éledt tiszta erőből. Bő két hét telt el, anyák n...

Egyszerre azon kaptam magam, hogy elfogytak a Mesterek körülöttem. Mármint azok, akikkel személyes kapcsolatot ápoltam. Akiknek írhattam, akiket felhívhattam. Miután túl voltam az önsajnálaton, és némi neheztelésen, hogy persze, másoknak én mindig vagyok, nekem meg bezzeg senki, a már jól begyakorolt szokás szerint, elfogadtam a helyzetet, ez van, valamiért nekem magamra kell maradnom a saját borzasztó nagy problémáimmal. És tettem tovább a dolgom, ahogy mindig is. Ha kérdeztek válaszoltam, előkotortam tudatom mélyéből, vagy máshonnan azt az információt, amire a másiknak szüksége volt, és mivel azt tapasztaltam, hogy az esetek többségében előrevivő volt, amit közvetítettem, megkockáztatom gyakran sorsfordító, ebben teljesen jól éreztem magam, tudtam, hogy a helyemen vagyok, a saját bajaimmal meg majd lesz valami, ha végre túljutok az önsajnálaton persze. Néha még azért odatett az a néhány eset, amikor „fizetségem” a harag, az ellenem fordulás, az irigység, és a gyűlölködés volt, de í...

Volt már olyan, hogy egy nap alatt jártam végig a létkerék összes állomását, a pokloktól az állati léten át, a Nirvánáig, a legnagyobb boldogságig, harmóniáig. Életem folyamán mindig sokkal kevésbé viselt meg az egynapos mindent-megélés, mint amikor napokig, sőt hetekig kellett végigjárnom a Szamszárát. Fejlődésem ott látom, hogy már nem ragadok bele a poklokba, már nem trunkolom magam napokig egy-egy problémán, sikerül fülön csípnem Gollam pajtást, és még mielőtt a fejemre nőne, kinevetem játszmáit, ezzel elejét véve a további mélyrepülésnek. Szóval messze még a tökéletesség, amikor érzelmi reakcióim amplitúdója már szinte alig-alig látszik, de a lényeg, hogy nem tart már sokáig, egy-egy nap, vagy éjszaka túljutok a nehezén. Ugyanis nem mindegy, hogy az embert nyaktilóval végzik ki, vagy máglyán égetik. A végén úgyis a Fénybe jut, de az odavezető út hosszúsága nagyon nem mindegy. Volt idő, még nem is oly rég, amikor azon elmélkedtem, hogy milyen jó kis életet terveztem magamnak ott...

Érdekes, hogy erről még nem írtam az elmúlt két évben, pedig a vízcsapból is ez folyik. De lehet, tán éppen ezért. A karma. Főként ezoterikus emberek kapaszkodnak ebbe a szóba, használják gyakran, és félremagyarázva, vagy nem érthetően magyarázva. Leginkább a karmaoldásoktól kapok sikítófrászt, és most ne taglaljuk,hogy nem is úgy gondolják, hanem másként, mert egy spiritualitással is foglalkozó, nem csak ezotériát használó embernek tudnia kell, hogy a nem tudatos, vagy kevésbé "szakértő" embereket ezzel úgy meg lehet vezetni, hogy még akár a pszhichiátrián is kiköthetnek. Viszont jó sok pénzt le lehet szedni a hívőktől, mindenféle hókuszpókuszokkal "feloldva" a karmájukat. Azt azért jó tudni, hogy karmaoldás, mint olyan, nem létezik. A karma azért karma, mert azt meg kell élni, kikerülni nem lehet, és amint megéljük, feldolgozzuk, megértjük, továbbenged. Nincs karmaoldó szertartás, nincs hétvégi tanfolyam, és nincs az a pénz, amivel a karmát meg lehet kerülni. Aki ...

Szeretem ezt a szót. Szeretem kimondani is, szeretem leírni is, de legjobban azt szeretem, hogy még mielőtt kinyilvánítom bármely módon, a mellkasomban keletkezik egy érzés, amit nem tudok pontosan leírni, izzáshoz hasonlít talán a legjobban, szinte fáj, forró, és kavargó, száguldó érzés, amelytől könnybe lábadnak a szemeim. Nem tudom ennél jobban megfogalmazni, mit érzek, amikor kimondom, vagy leírom: köszönöm. Talán érezhető, hogy nem az odavetett köszikről, kösssz-ökről beszélek, az agyonhasznált, belénk nevelt kötelezőségről. Ahogy az ember egyre mélyebbre kerül önmagába, egyre zsugorodottabb az egója, a hála érzete ezzel egyenesen arányosan növekszik. Rájön ugyanis, hogy a reklámokban sugalltaktól eltérően neki nem "jár" semmi. Maximum a szája, amúgy elég gyakran sajnos, jóval többet, mint kellene, de ez másik téma. :) És ahogy megvilágosodunk, hogy bizony nem, hogy nem jár semmi, hanem micsoda elképesztő kegyelmi állapot egyáltalán az, amiben részesülhetünk: egész-sége...

„Tegnap nagyon félelmetes dolog történt. Macskám az asztalon aludt mellettem, miközben én a számítógépen dolgoztam. Közben készülődtem is, kávét készítettem, stb. Egyszerre felült, mereven nézett az előszoba felé, én hiába beszéltem, simogattam, ő csak meredten nézett, borzolta a szőrét, és lopakodó pózban elindult. Majd leült, rám nézett, és visszajött.Tudtam, hogy valamit, valakit látott ott, az lepett meg, hogy én most nem érzékeltem semmit. Ami aggaszt, hogy a macskám azóta folyamatosan nyugtalan, mindig ugyanarra a pontra néz, szőrét borzolja, és szemmel láthatóan nem találja a helyét. Sajnos nekem elég régóta vannak szellemekkel kapcsolatos észrevételeim. 1994-ben, nagymamám halála óta tapasztalok megmagyarázhatatlan dolgokat. Volt egy barátnőm, aki teljesen szkeptikus volt, de amikor közös albérletben laktunk, még ő is tapasztalt fura dolgokat. Ha ismeretségi körömből meghal valaki, a környezetemben leesnek, megmozdulnak dolgok, ajtók nyílnak ki. Eddig én éreztem jobban őket, m...

Folytatnám a tegnapi eszmefuttatásomat, egy beszélgetés kapcsán tovább szőve azt. Látom tehát, érzékelem minden antennámmal, hogy valami nagyon nincs rendben, mintha egy élőlényt a szájába nyúlva próbálnánk kifordítani önmagából. Mindenki képzeljen amit/akit akar ide. Mert ez folyik most a spiritualitással, a szellemiséggel, a Tannal. Ahogy Istennek is tök mindegy, hogy káromolják-e vagy sem, ugyanígy a Tannak sem tud ártani, hogy megpróbálják megerőszakolni. Ez csak nekünk fáj, akik már régóta vagyunk a "szakmában". De ahogy nincs köze Jézus tanaihoz a vallásnak sem, lassan ugyanerre a sorsra jutnak a spirituális tanok is. Azt látom, hogy tudatos tudatrombolás kezdődött ezen a szinten is. Már nem csak a média, mint első számú agyromboló dolgozik, talán azért, mert sokan eljutottak addig a szintig, hogy nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, nem járnak mozikba. Viszont még interneteznek. Ezt használják fel tehát most újult támadással a tudat zilálására. Kiváló környezet err...