Köszönöm!
Szeretem ezt a szót.
Szeretem kimondani is, szeretem leírni is, de legjobban azt szeretem, hogy még mielőtt kinyilvánítom bármely módon, a mellkasomban keletkezik egy érzés, amit nem tudok pontosan leírni, izzáshoz hasonlít talán a legjobban, szinte fáj, forró, és kavargó, száguldó érzés, amelytől könnybe lábadnak a szemeim. Nem tudom ennél jobban megfogalmazni, mit érzek, amikor kimondom, vagy leírom: köszönöm.
Talán érezhető, hogy nem az odavetett köszikről, kösssz-ökről beszélek, az agyonhasznált, belénk nevelt kötelezőségről.
Ahogy az ember egyre mélyebbre kerül önmagába, egyre zsugorodottabb az egója, a hála érzete ezzel egyenesen arányosan növekszik. Rájön ugyanis, hogy a reklámokban sugalltaktól eltérően neki nem "jár" semmi. Maximum a szája, amúgy elég gyakran sajnos, jóval többet, mint kellene, de ez másik téma. :)
És ahogy megvilágosodunk, hogy bizony nem, hogy nem jár semmi, hanem micsoda elképesztő kegyelmi állapot egyáltalán az, amiben részesülhetünk: egész-séges testünk, ruhánk, ételünk, italunk, van kit szeretni, és van, aki szeret, és innentől folytassa mindenki, amivel még akarja, szóval rácsodálkozol arra, amid van, onnantól minden kapott dolog elképesztő hálával bír eltelíteni, és elkezded őszintén, tiszta szívedből kimondani, hogy KÖSZÖNÖM!
Sokan nem képesek egójuk mögül kitekintve megköszönni, amit kapnak. Ahogy fentebb írtam, merthogy neki ez jár. Jár azért, amit már eddig letett az élet asztalára, vagy pusztán alanyi jogon, az élettől, a Sorstól, a másik embertől, az anyjától, a gyerekétől, a főnökétől, a barátjától, a szerelmétől, a férjétől, stb.
A legjobban egyébként azt szeretem, amikor a nagyon spirituális emberek esnek abba az óriási tévedésbe, hogy mivel kaptam, nyilván megérdemlem. És ezzel el is intézik, a hála legkisebb jele nélkül. Kimondják, hogy köszönöm, de nincs mögötte valódi érzés, a hála forró érzése. Persze, ők még lehet nem tudják, nem értik, nem érzik, hogy Lucifer sosem alszik. És imádja, amikor a szenteskedők szépen belesétálnak a csapdájába. Ez élteti. Manapság pedig nagyon él, van miből táplálkoznia. Mert egy köszönöm nincs meg a hála nélkül, a köszönöm pusztán egy szó, ha nem járja át a hála érzése. Ha pedig átjárja a hála érzése, akkor ott elalszik az egó.
Pedig minden reggel ezzel a szóval kéne ébrednünk: köszönöm.
Köszönöm, hogy újra itt vagyok. Köszönöm, hogy ismét egy nap, amikor csodás dolgok történhetnek velem. Ha mégsem, azt is köszönöm, mert az is értem van, hogy tanulhassak belőle. Köszönöm a figyelmeztetést, a tanítást! Köszönöm, hogy egészséges vagyok, hogy van erőm felkelni, reggelit adni a családnak, dolgozni, hogy hazaértem épen, egészségesen, hogy van aki vár, stb....
Ma kaptam egy kis e-mailt, amiben egy kedves ismerősöm, aki hozzásegített, hogy végre nekem is legyen honlapom (www.tudatossag-magdalena.eu) azt írta köszönőlevelemre, hogy nincs mit köszönnöm neki, hiszen ez semmiség volt...
Olyan nincs ám, hogy semmiség.
Ami nekem semmiségnek tűnik, hiszen már tudom, értem, ismerem, pusztán csak megosztom a másik keresővel, az a másiknak sokat jelenthet, évek óta keresett dolgot, megoldásra váró feladatot, amelyre te néhány mondatoddal közelebb vitted a megvalósuláshoz, megoldáshoz. Sosem tudhatjuk, hogy egy-egy szavunk, mondatunk, bármilyen adományunk a másik ember életébe mit hoz, mit ad hozzá (és mit tud elvenni is, de erről majd máskor). De még ha csak apróságot is, az adás és a kapás kozmikus egyensúlyba tartásához elengedhetetlen a hála kifejezése is.
És fogadjuk hálával a köszönömöt is, érezzük át, hogy amit mondtunk, tettünk, a segítségünk milyen sokat jelentett a másiknak, érezzük át az örömét, és fogadjuk nyitott szívvel, és hálával az ő háláját.
Ez az a spirál, ami felemel. Ez az, amivel a legtöbb jót magadhoz tudod vonzani. Nincs ennek különösebb technikája, nem lehet rosszul csinálni.
Csak adj, hogy kaphass. Köszönd meg, légy hálás, köszönd meg azt is, ha kaptál, azt is, hogy adhatsz. Köszönd meg, hogy hálásak neked, és te is légy hálás mindenért. Ne hárítsd, ha megköszönnek neked valamit, fogadd örömmel, hogy adni tudnál, és tehettél valamit a másikért.
Ha nem fogadod a hálát és a köszönetet, az olyan, mintha visszautasítanál egy ajándékot.
Fogadd el, tedd el a szívedbe, és örülj neki. Örülj, hogy adhattál, hogy volt miből. Volt szellemi, vagy anyagi többleted, amelyet megoszthattál másokkal.
Végül légy hálás, és köszönd meg, hogy mindig van annyi többleted, amelyet megoszthatsz másokkal!
Szeretem kimondani is, szeretem leírni is, de legjobban azt szeretem, hogy még mielőtt kinyilvánítom bármely módon, a mellkasomban keletkezik egy érzés, amit nem tudok pontosan leírni, izzáshoz hasonlít talán a legjobban, szinte fáj, forró, és kavargó, száguldó érzés, amelytől könnybe lábadnak a szemeim. Nem tudom ennél jobban megfogalmazni, mit érzek, amikor kimondom, vagy leírom: köszönöm.
Talán érezhető, hogy nem az odavetett köszikről, kösssz-ökről beszélek, az agyonhasznált, belénk nevelt kötelezőségről.
Ahogy az ember egyre mélyebbre kerül önmagába, egyre zsugorodottabb az egója, a hála érzete ezzel egyenesen arányosan növekszik. Rájön ugyanis, hogy a reklámokban sugalltaktól eltérően neki nem "jár" semmi. Maximum a szája, amúgy elég gyakran sajnos, jóval többet, mint kellene, de ez másik téma. :)
És ahogy megvilágosodunk, hogy bizony nem, hogy nem jár semmi, hanem micsoda elképesztő kegyelmi állapot egyáltalán az, amiben részesülhetünk: egész-séges testünk, ruhánk, ételünk, italunk, van kit szeretni, és van, aki szeret, és innentől folytassa mindenki, amivel még akarja, szóval rácsodálkozol arra, amid van, onnantól minden kapott dolog elképesztő hálával bír eltelíteni, és elkezded őszintén, tiszta szívedből kimondani, hogy KÖSZÖNÖM!
Sokan nem képesek egójuk mögül kitekintve megköszönni, amit kapnak. Ahogy fentebb írtam, merthogy neki ez jár. Jár azért, amit már eddig letett az élet asztalára, vagy pusztán alanyi jogon, az élettől, a Sorstól, a másik embertől, az anyjától, a gyerekétől, a főnökétől, a barátjától, a szerelmétől, a férjétől, stb.
A legjobban egyébként azt szeretem, amikor a nagyon spirituális emberek esnek abba az óriási tévedésbe, hogy mivel kaptam, nyilván megérdemlem. És ezzel el is intézik, a hála legkisebb jele nélkül. Kimondják, hogy köszönöm, de nincs mögötte valódi érzés, a hála forró érzése. Persze, ők még lehet nem tudják, nem értik, nem érzik, hogy Lucifer sosem alszik. És imádja, amikor a szenteskedők szépen belesétálnak a csapdájába. Ez élteti. Manapság pedig nagyon él, van miből táplálkoznia. Mert egy köszönöm nincs meg a hála nélkül, a köszönöm pusztán egy szó, ha nem járja át a hála érzése. Ha pedig átjárja a hála érzése, akkor ott elalszik az egó.
Pedig minden reggel ezzel a szóval kéne ébrednünk: köszönöm.
Köszönöm, hogy újra itt vagyok. Köszönöm, hogy ismét egy nap, amikor csodás dolgok történhetnek velem. Ha mégsem, azt is köszönöm, mert az is értem van, hogy tanulhassak belőle. Köszönöm a figyelmeztetést, a tanítást! Köszönöm, hogy egészséges vagyok, hogy van erőm felkelni, reggelit adni a családnak, dolgozni, hogy hazaértem épen, egészségesen, hogy van aki vár, stb....
Ma kaptam egy kis e-mailt, amiben egy kedves ismerősöm, aki hozzásegített, hogy végre nekem is legyen honlapom (www.tudatossag-magdalena.eu) azt írta köszönőlevelemre, hogy nincs mit köszönnöm neki, hiszen ez semmiség volt...
Olyan nincs ám, hogy semmiség.
Ami nekem semmiségnek tűnik, hiszen már tudom, értem, ismerem, pusztán csak megosztom a másik keresővel, az a másiknak sokat jelenthet, évek óta keresett dolgot, megoldásra váró feladatot, amelyre te néhány mondatoddal közelebb vitted a megvalósuláshoz, megoldáshoz. Sosem tudhatjuk, hogy egy-egy szavunk, mondatunk, bármilyen adományunk a másik ember életébe mit hoz, mit ad hozzá (és mit tud elvenni is, de erről majd máskor). De még ha csak apróságot is, az adás és a kapás kozmikus egyensúlyba tartásához elengedhetetlen a hála kifejezése is.
És fogadjuk hálával a köszönömöt is, érezzük át, hogy amit mondtunk, tettünk, a segítségünk milyen sokat jelentett a másiknak, érezzük át az örömét, és fogadjuk nyitott szívvel, és hálával az ő háláját.
Ez az a spirál, ami felemel. Ez az, amivel a legtöbb jót magadhoz tudod vonzani. Nincs ennek különösebb technikája, nem lehet rosszul csinálni.
Csak adj, hogy kaphass. Köszönd meg, légy hálás, köszönd meg azt is, ha kaptál, azt is, hogy adhatsz. Köszönd meg, hogy hálásak neked, és te is légy hálás mindenért. Ne hárítsd, ha megköszönnek neked valamit, fogadd örömmel, hogy adni tudnál, és tehettél valamit a másikért.
Ha nem fogadod a hálát és a köszönetet, az olyan, mintha visszautasítanál egy ajándékot.
Fogadd el, tedd el a szívedbe, és örülj neki. Örülj, hogy adhattál, hogy volt miből. Volt szellemi, vagy anyagi többleted, amelyet megoszthattál másokkal.
Végül légy hálás, és köszönd meg, hogy mindig van annyi többleted, amelyet megoszthatsz másokkal!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése