Mária Magdolna írásai

-  Itt vagy? -  Itt. Mindig itt vagyok. -  Segítesz megírni? -  Miben nem segítettem eddig? -  Hát…. tudnék néhány példát hozni. -  Rajta. -  Csak a legutóbbi fájdalomra emlékszem. De biztos volt több is. Amikor megharapott a macska, és a traumatológia műtőjében feküdtem vagy fél órát, az orvosra várva, kiterítve, mint egy kísérleti béka… Volt időm elmélkedni, ahogy bámultam a plafont. És fohászkodtam én mindenkihez, és mindenhez, ami csak eszembe jutott, mert tudtam, hogy ébren fognak boncolni, és tudtam, hogy fájni fog. És megjött az orvos, és szúrt, és már vágott is. Iszonyú volt. Most, hogy írom ezt, pont annyira, mint amikor szültem és akkor is csak szúrt, és már vágott is. Az is rettenetes volt. Nem voltál ott. - Nem? - Miért igen? Ha ott voltál, miért nem segítettél? És most ne mondd, hogy ott voltál, csak én távolodtam el tőled, mert menten sikoltozni kezdek ettől  spiri maszlagtól. Én nem hiszem, hogy így van a magamfajtánál. De n...

Még egyetlen írásom sem készült ilyen nyögvenyelősen. A betűk általában rohannak ujjaim alatt, gyakran nem is tudom követni a gondolataimat, ahogy a fejemben megszületnek. Ez az írás már nagyon érik, feszítettek a szavak és mondatok, neki is futottam már néhányszor, aztán mindig elszorította valami a folyamot, abbahagytam, majd... Anyunak írom ezt a blogot. Nem. Nem neki. Saját magamnak. Ő már nem figyel rám, abban a pillanatban elillant tán, amikor lelke elhagyta a földi szférát, vagy lehet, tán kicsit később, mindenesetre mire én odaértem, már csak a teste feküdt az évszázados templom mellett a lépcsőn, az orgonabokrok alatt. Itt jött el a pillanat, amikor Szelleme úgy döntött elveszi megfáradt, öreg, elhasznált, beteg testétől a lelkét, és útjára engedi. Ültünk a lépcsőn mellette, Édua és én, és fogtuk a kezét, de Ő már nem volt velünk. Felettünk madarak csiviteltek, a élet tán csak egy pillanatra állt meg, aztán ment tovább, a tavasz éledt tiszta erőből. Bő két hét telt el, anyák n...

Egyszerre azon kaptam magam, hogy elfogytak a Mesterek körülöttem. Mármint azok, akikkel személyes kapcsolatot ápoltam. Akiknek írhattam, akiket felhívhattam. Miután túl voltam az önsajnálaton, és némi neheztelésen, hogy persze, másoknak én mindig vagyok, nekem meg bezzeg senki, a már jól begyakorolt szokás szerint, elfogadtam a helyzetet, ez van, valamiért nekem magamra kell maradnom a saját borzasztó nagy problémáimmal. És tettem tovább a dolgom, ahogy mindig is. Ha kérdeztek válaszoltam, előkotortam tudatom mélyéből, vagy máshonnan azt az információt, amire a másiknak szüksége volt, és mivel azt tapasztaltam, hogy az esetek többségében előrevivő volt, amit közvetítettem, megkockáztatom gyakran sorsfordító, ebben teljesen jól éreztem magam, tudtam, hogy a helyemen vagyok, a saját bajaimmal meg majd lesz valami, ha végre túljutok az önsajnálaton persze. Néha még azért odatett az a néhány eset, amikor „fizetségem” a harag, az ellenem fordulás, az irigység, és a gyűlölködés volt, de í...

Volt már olyan, hogy egy nap alatt jártam végig a létkerék összes állomását, a pokloktól az állati léten át, a Nirvánáig, a legnagyobb boldogságig, harmóniáig. Életem folyamán mindig sokkal kevésbé viselt meg az egynapos mindent-megélés, mint amikor napokig, sőt hetekig kellett végigjárnom a Szamszárát. Fejlődésem ott látom, hogy már nem ragadok bele a poklokba, már nem trunkolom magam napokig egy-egy problémán, sikerül fülön csípnem Gollam pajtást, és még mielőtt a fejemre nőne, kinevetem játszmáit, ezzel elejét véve a további mélyrepülésnek. Szóval messze még a tökéletesség, amikor érzelmi reakcióim amplitúdója már szinte alig-alig látszik, de a lényeg, hogy nem tart már sokáig, egy-egy nap, vagy éjszaka túljutok a nehezén. Ugyanis nem mindegy, hogy az embert nyaktilóval végzik ki, vagy máglyán égetik. A végén úgyis a Fénybe jut, de az odavezető út hosszúsága nagyon nem mindegy. Volt idő, még nem is oly rég, amikor azon elmélkedtem, hogy milyen jó kis életet terveztem magamnak ott...

Érdekes, hogy erről még nem írtam az elmúlt két évben, pedig a vízcsapból is ez folyik. De lehet, tán éppen ezért. A karma. Főként ezoterikus emberek kapaszkodnak ebbe a szóba, használják gyakran, és félremagyarázva, vagy nem érthetően magyarázva. Leginkább a karmaoldásoktól kapok sikítófrászt, és most ne taglaljuk,hogy nem is úgy gondolják, hanem másként, mert egy spiritualitással is foglalkozó, nem csak ezotériát használó embernek tudnia kell, hogy a nem tudatos, vagy kevésbé "szakértő" embereket ezzel úgy meg lehet vezetni, hogy még akár a pszhichiátrián is kiköthetnek. Viszont jó sok pénzt le lehet szedni a hívőktől, mindenféle hókuszpókuszokkal "feloldva" a karmájukat. Azt azért jó tudni, hogy karmaoldás, mint olyan, nem létezik. A karma azért karma, mert azt meg kell élni, kikerülni nem lehet, és amint megéljük, feldolgozzuk, megértjük, továbbenged. Nincs karmaoldó szertartás, nincs hétvégi tanfolyam, és nincs az a pénz, amivel a karmát meg lehet kerülni. Aki ...

Szeretem ezt a szót. Szeretem kimondani is, szeretem leírni is, de legjobban azt szeretem, hogy még mielőtt kinyilvánítom bármely módon, a mellkasomban keletkezik egy érzés, amit nem tudok pontosan leírni, izzáshoz hasonlít talán a legjobban, szinte fáj, forró, és kavargó, száguldó érzés, amelytől könnybe lábadnak a szemeim. Nem tudom ennél jobban megfogalmazni, mit érzek, amikor kimondom, vagy leírom: köszönöm. Talán érezhető, hogy nem az odavetett köszikről, kösssz-ökről beszélek, az agyonhasznált, belénk nevelt kötelezőségről. Ahogy az ember egyre mélyebbre kerül önmagába, egyre zsugorodottabb az egója, a hála érzete ezzel egyenesen arányosan növekszik. Rájön ugyanis, hogy a reklámokban sugalltaktól eltérően neki nem "jár" semmi. Maximum a szája, amúgy elég gyakran sajnos, jóval többet, mint kellene, de ez másik téma. :) És ahogy megvilágosodunk, hogy bizony nem, hogy nem jár semmi, hanem micsoda elképesztő kegyelmi állapot egyáltalán az, amiben részesülhetünk: egész-sége...

„Tegnap nagyon félelmetes dolog történt. Macskám az asztalon aludt mellettem, miközben én a számítógépen dolgoztam. Közben készülődtem is, kávét készítettem, stb. Egyszerre felült, mereven nézett az előszoba felé, én hiába beszéltem, simogattam, ő csak meredten nézett, borzolta a szőrét, és lopakodó pózban elindult. Majd leült, rám nézett, és visszajött.Tudtam, hogy valamit, valakit látott ott, az lepett meg, hogy én most nem érzékeltem semmit. Ami aggaszt, hogy a macskám azóta folyamatosan nyugtalan, mindig ugyanarra a pontra néz, szőrét borzolja, és szemmel láthatóan nem találja a helyét. Sajnos nekem elég régóta vannak szellemekkel kapcsolatos észrevételeim. 1994-ben, nagymamám halála óta tapasztalok megmagyarázhatatlan dolgokat. Volt egy barátnőm, aki teljesen szkeptikus volt, de amikor közös albérletben laktunk, még ő is tapasztalt fura dolgokat. Ha ismeretségi körömből meghal valaki, a környezetemben leesnek, megmozdulnak dolgok, ajtók nyílnak ki. Eddig én éreztem jobban őket, m...

Folytatnám a tegnapi eszmefuttatásomat, egy beszélgetés kapcsán tovább szőve azt. Látom tehát, érzékelem minden antennámmal, hogy valami nagyon nincs rendben, mintha egy élőlényt a szájába nyúlva próbálnánk kifordítani önmagából. Mindenki képzeljen amit/akit akar ide. Mert ez folyik most a spiritualitással, a szellemiséggel, a Tannal. Ahogy Istennek is tök mindegy, hogy káromolják-e vagy sem, ugyanígy a Tannak sem tud ártani, hogy megpróbálják megerőszakolni. Ez csak nekünk fáj, akik már régóta vagyunk a "szakmában". De ahogy nincs köze Jézus tanaihoz a vallásnak sem, lassan ugyanerre a sorsra jutnak a spirituális tanok is. Azt látom, hogy tudatos tudatrombolás kezdődött ezen a szinten is. Már nem csak a média, mint első számú agyromboló dolgozik, talán azért, mert sokan eljutottak addig a szintig, hogy nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, nem járnak mozikba. Viszont még interneteznek. Ezt használják fel tehát most újult támadással a tudat zilálására. Kiváló környezet err...

Olyan energiák működnek mostanság, amelyek elveszik néha a józan eszét az embernek. Túl gyakran hangzik, hogy ami/aki nem szolgálja az érdekünket, azt el kell hagyni, el kell engedni, le kell cserélni, változtass! Ez így is van, én is így gondolom. De nem anélkül, hogy megpróbálnád a dolgokat jó irányba terelgetni, vagy megtenni minden tőled telhetőt azért, hogy jobban érezd magad, vagy megpróbáld harmonizálni életedben, jóvá tenni a dolgokat, kapcsolatokat, helyzeteket, bármit. A Tan szerint: ami a tiéd, azt úgysem veszítheted el, nem birtokolhatsz semmit, ami nem a tiéd, mindent csak átmenetileg használhatsz. Ez is igaz. Ezen eszme zászlaja alatt, manapság az emberek úgy cserélgetik a barátaikat, és a párjaikat, az elveiket, a tanokat, mint az alsóneműjüket. Ismét egy félreértelmezett spirituális Tan. Mint a tükör törvénye, amely azzal etet, hogy minden, amit látsz, Te vagy. Na de erről majd máskor. A másik manapság elterjedt kedvencem, amikor magukat rettenetesen spirituálisnak hív...

Ahogyan az embereket, úgy az állatokat sem akarom már mindenáron megmenteni. A Szellem útján járó emberként tudom, hogy a karma az karma, és a dolgok úgy történnek, ahogy történniük kell. Éppen ezért viszont, amikor személyesen érintett vagyok egy dologban, vagy mert jelen vagyok, vagy mert segítséget kérnek tőlem, azt is tudom, hogy akkor, ott nekem dolgom van. Most éppen azért írok, hogy hátha közben eszembe jut, vajon mi dolgom volt nekem ezzel az üggyel, vajon milyen tanulságot kell levonnom a magam számára belőle a fájdalmon túl, amit most érzek. Történt, hogy segítséget kértek tőlem egy Kutyának. Mostohája, a vén banya, aki halálát kívánta már jó ideje, az utcára kötötte ki rendszeresen, majd éjszakára tyúkólba zárta. Ha valaki nehezményezte ezt, azt mondta, ha nem tetszik vidd el, vagy öld meg. A segítség gyorsan jött, az energiák úgy álltak össze, hogy néhány napon belül Kutyának még gazdija is lett egy idős hölgy személyében. Az energiák úgy álltak össze, hangsúlyozom, mert v...

Minden általam ismert nevét kiírtam a címbe, kinek hogy tetszik, válogasson kedvére. :) Olvasok egy könyvet, Jan Van Helsing: Interjú a Halál Angyalával. Szokás szerint mindig minden jó időben, és jókor jön az életembe, tényleg kegyelmi állapotban vagyok - bár ezt már régen tudom -, mert minden feszítő kérdésemre megkapom a választ, csak figyelmeznem kell. Az idők folyamán, ahogy egyre inkább elköteleződtem a Fénynek, gyakran megtagadtam a Sötétséget, mondván, hogy eleget adóztam már neki életem első felében, a másodikat már nem óhajtom a társaságában eltölteni, köszönöm, tanultam eleget. Egyet nem tudtam, hogy a Sötétség, Sátán, Lucifer, Ördög, és a neki helyt adó Egó, vagy nevezzük bárhogyan éppen azért van, hogy a fény felé terelgessen, hogy próbára tegyen, kiállod-e az újabb szembesüléseket vele? A könyvben a Halál Angyalával beszélget Jan, médiumon keresztül úgy, ahogyan Neale Donald Walsh Istennel egy másik kedvenc könyvemben, bár ő személyes médiumként. A Halál, vagy az Átmenet ...