Bosszú
Rendszeresen figyelem a facebook oldalamat, főleg az állatvédelemmel kapcsolatos bejegyzések miatt. Egyre több állatot, főként kutyákat dobnak ki emberek. Egy ismerősöm felvállalta, hogy segít terjeszteni a hírét ezen állatoknak, én is megosztom, és remélem még sokan teszünk ugyanígy, növelve a gazdához jutás esélyét. Szomoromat nem is az okozza, hogy mennyi gazdátlan, bántalmazott állat van, sokkal inkább az, amilyen kommenteket olvashatunk. Elképesztő méreteket ölt az emberi bosszúvágy, a harag, az átkozódás, a gyűlölködés. Fröcsög a düh némelyekből, ami érthető, és teljesen természetes emberi tulajdonság, egy a baj, hogy ezt világgá is kiabálják. Mindenkinek felmegy a pumpa, ha bántalmazott állatokat lát, hall, vagy olvas róluk, és tényleg nagy önuralom kell hozzá, hogy fordítsunk a keréken, és ne akarjuk mindjárt elevenen, lass tűzön megsütögetni, keresztre feszíteni, megmérgezni, kibelezni, halálra éheztetni, ütni-vágni embertársunkat, aki képes volt hasonló szörnyeket művelni a védtelen, kiszolgáltatott állatokkal.
De.
Ne feledjük: ezért tart itt a világ, ahol.
A világ kétpólusú, jóból és rosszból, sötétségből, és világosságból, szegénységből és gazdagságból áll, és még sorolhatnám az ellentéteket napestig. Az már vastagon a spiritualitás témakörébe tartozik, hogy mindezt mi teremtjük, az elménkkel, mert valójában minden olyan, amilyennek látni akarod. Ha túl tudnád tenni magad, csak egy pillanatra azon, hogy valaki hogyan, miként bántalmazott egy állatot, és azt is meglátnád, vajon milyen életet élt, él ő, amiért ilyenre vetemedett, mi lehet a pszichéjében, ami arra ösztönzi, hogy valahol, valakin kiélje a fájdalmát, a dühét, a haragját... és az a valaki egy állat, mert azért nem jár büntetés. Az ember nem születik állatgyűlölettel. Azzá lesz. De mitől? Nem csak úgy, magától, ez is biztos. Édesanyukája, apukája, környezete teszi azzá. Hogy ezt fizikai bántalmazással érik el nála, magyarán őt ütik-vágják, alázzák gyerekkorában, vagy csak azt látja, hogy környezetében hogyan bánnak az állatokkal, ugyanezt teszi felnőve ő is, illetve már gyerekkorban is. Vidéken lakom, így látom, hogy a felnövekvő új generáció hogyan bánik az állatokkal. Erről inkább nem mesélek, mert nem óhajtok senkit direktben magamra haragítani, amúgy is hosszabb a lista az engem nem szeretők oldalán, mint a másikon. Bennem is feltolul a harag, ha saját szememmel látom, hogyan képesek egyesek bánni az állatokkal, de már megtanultam, hogy kétszáz szavas szókinccsel rendelkező embereknek nem tudom elmagyarázni, hogy lehetne ezt másként is. Velük valóban csak az lenne a célravezető, ha komoly pénzbüntetést kapnának a nem megfelelő állattartásért. Nem arra kellene tehát koncentrálni, hogy hogyan szadiznánk meg azt, aki bántja az állatokat, hanem arra, hogy ezeknek az állatoknak számukra méltó helyet találjunk, ebben kérik a segítségünket. Rajtuk az nem segít, ha mondjuk jól megverjük azt, aki őket megverte. Egy lovon nem fog segíteni, hogy kiveszem a gazdája kezéből az ostort, és amúgy istenesen addig verem vele, amíg kiserken az oldalából a vér, ahogy ő teszi ezt lovával. Ettől csak még inkább a gyűlöletet, a haragot táplálnám benne. Lehetőségünk korlátozott, hiszen országunkban az állatvédelem nincs a topon, ami a törvényeket illeti. Amit viszont megtehetünk, azt meg kell tenni. Az állatvédőket egyébként azért utálják, meg nézik hülyének, ahogyan fellépnek. A harciasságot, a követelőzést sehol sem szeretik, mert erőszak ez is. Tudom, hogy sokszor említettem már Teréz anyát (magammal kacsolatban is), de említhetném Gandhit is. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy az vezet eredményre az állatvédelemben is, ha kitartóan, TUDATOSAN, a célt sosem szem elől tévesztve haladunk az úton, nem süllyedve le arra a szintre, ami a másik oldalt jellemzi, azaz nem a szemet-szemért, fogat-fogért elvet követve, amúgy sincs ehhez a felfogáshoz semmi közünk, hiszen ez a sötét oldaltól ered, semmi köze az istenihez. Mentsünk, ha menteni kell, kitartóan kérvényezzünk, ha kell, keressük meg a lehetőségeket, amivel célt érhetünk. De ne pazaroljunk energiát a dühre, a haragra, a mocskolódásra, a bosszúvágyra, mert azzal a másik oldalt erősítjük, a sajátunkat pedig gyengítjük. Sokszor írtam már az energiák működéséről, most ismét: a negatív érzelmek elképesztő mennyiségű energiát tudnak elvenni az embertől, szinte leszívják az életerőt, ráadásul megbetegítenek a gonosz gondolatok. Ha viszont arra koncentrálunk, hogy hogyan tudnánk segíteni, és látjuk magunk előtt a célt, mindannyian, akik olvassuk és megosztjuk ezeket a segélykéréseket, látjuk azt, amint a kutya, macska új gazdájával sétál, és örülnek egymásnak, ezzel elindítjuk a felfelé menő spirált, sok-sok energiát adunk annak, hogy beteljesüljön a jó dolog. Értsük már meg, hogy így tudunk segíteni! Ezek a gondolatok a fény felé visznek, a harag, a bosszú, a düh pedig lefelé, a sötétség felé. Ha jót akarunk tehát az állatainknak, mint saját magunknak, mindegyikükért mondjunk el egy apró imácskát: Kérlek Istenem, add, hogy szerető, új gazdához kerülhessen, és hátralévő életét boldog szeretetben tölthesse! Ennyi, nem több. Ha ezzel párhuzamosan jön a "dögöljön meg az a rohadék, ott, ahol van" kívánjuk annak, aki bántalmazott, elhagyott, máris keresztülhúztuk a saját pozitív vágyunkat. Főként, ha még le is íródik. Mindenki hallott már a szavak teremtő erejéről, kimondva, leírva megsokszorozódik a hatalmuk. És még egy: az átok is ide tartozik. Csak az a helyzet az átokkal, hogy olyan mint a bumeráng. Ártani is lehet vele, de bizony annak is ártalmára lesz, aki elindítja. Bízzuk Istenre, hogy mi lesz azzal, aki abban éli ki magát, hogy nálánál gyengébben gyakorolja a hatalmát, mi csak tegyük a dolgunkat legjobb tudásunk szerint. Minél többen tesszük ezt, annál jobban kisebbítjük a Gonosz hatalmát.
De.
Ne feledjük: ezért tart itt a világ, ahol.
A világ kétpólusú, jóból és rosszból, sötétségből, és világosságból, szegénységből és gazdagságból áll, és még sorolhatnám az ellentéteket napestig. Az már vastagon a spiritualitás témakörébe tartozik, hogy mindezt mi teremtjük, az elménkkel, mert valójában minden olyan, amilyennek látni akarod. Ha túl tudnád tenni magad, csak egy pillanatra azon, hogy valaki hogyan, miként bántalmazott egy állatot, és azt is meglátnád, vajon milyen életet élt, él ő, amiért ilyenre vetemedett, mi lehet a pszichéjében, ami arra ösztönzi, hogy valahol, valakin kiélje a fájdalmát, a dühét, a haragját... és az a valaki egy állat, mert azért nem jár büntetés. Az ember nem születik állatgyűlölettel. Azzá lesz. De mitől? Nem csak úgy, magától, ez is biztos. Édesanyukája, apukája, környezete teszi azzá. Hogy ezt fizikai bántalmazással érik el nála, magyarán őt ütik-vágják, alázzák gyerekkorában, vagy csak azt látja, hogy környezetében hogyan bánnak az állatokkal, ugyanezt teszi felnőve ő is, illetve már gyerekkorban is. Vidéken lakom, így látom, hogy a felnövekvő új generáció hogyan bánik az állatokkal. Erről inkább nem mesélek, mert nem óhajtok senkit direktben magamra haragítani, amúgy is hosszabb a lista az engem nem szeretők oldalán, mint a másikon. Bennem is feltolul a harag, ha saját szememmel látom, hogyan képesek egyesek bánni az állatokkal, de már megtanultam, hogy kétszáz szavas szókinccsel rendelkező embereknek nem tudom elmagyarázni, hogy lehetne ezt másként is. Velük valóban csak az lenne a célravezető, ha komoly pénzbüntetést kapnának a nem megfelelő állattartásért. Nem arra kellene tehát koncentrálni, hogy hogyan szadiznánk meg azt, aki bántja az állatokat, hanem arra, hogy ezeknek az állatoknak számukra méltó helyet találjunk, ebben kérik a segítségünket. Rajtuk az nem segít, ha mondjuk jól megverjük azt, aki őket megverte. Egy lovon nem fog segíteni, hogy kiveszem a gazdája kezéből az ostort, és amúgy istenesen addig verem vele, amíg kiserken az oldalából a vér, ahogy ő teszi ezt lovával. Ettől csak még inkább a gyűlöletet, a haragot táplálnám benne. Lehetőségünk korlátozott, hiszen országunkban az állatvédelem nincs a topon, ami a törvényeket illeti. Amit viszont megtehetünk, azt meg kell tenni. Az állatvédőket egyébként azért utálják, meg nézik hülyének, ahogyan fellépnek. A harciasságot, a követelőzést sehol sem szeretik, mert erőszak ez is. Tudom, hogy sokszor említettem már Teréz anyát (magammal kacsolatban is), de említhetném Gandhit is. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy az vezet eredményre az állatvédelemben is, ha kitartóan, TUDATOSAN, a célt sosem szem elől tévesztve haladunk az úton, nem süllyedve le arra a szintre, ami a másik oldalt jellemzi, azaz nem a szemet-szemért, fogat-fogért elvet követve, amúgy sincs ehhez a felfogáshoz semmi közünk, hiszen ez a sötét oldaltól ered, semmi köze az istenihez. Mentsünk, ha menteni kell, kitartóan kérvényezzünk, ha kell, keressük meg a lehetőségeket, amivel célt érhetünk. De ne pazaroljunk energiát a dühre, a haragra, a mocskolódásra, a bosszúvágyra, mert azzal a másik oldalt erősítjük, a sajátunkat pedig gyengítjük. Sokszor írtam már az energiák működéséről, most ismét: a negatív érzelmek elképesztő mennyiségű energiát tudnak elvenni az embertől, szinte leszívják az életerőt, ráadásul megbetegítenek a gonosz gondolatok. Ha viszont arra koncentrálunk, hogy hogyan tudnánk segíteni, és látjuk magunk előtt a célt, mindannyian, akik olvassuk és megosztjuk ezeket a segélykéréseket, látjuk azt, amint a kutya, macska új gazdájával sétál, és örülnek egymásnak, ezzel elindítjuk a felfelé menő spirált, sok-sok energiát adunk annak, hogy beteljesüljön a jó dolog. Értsük már meg, hogy így tudunk segíteni! Ezek a gondolatok a fény felé visznek, a harag, a bosszú, a düh pedig lefelé, a sötétség felé. Ha jót akarunk tehát az állatainknak, mint saját magunknak, mindegyikükért mondjunk el egy apró imácskát: Kérlek Istenem, add, hogy szerető, új gazdához kerülhessen, és hátralévő életét boldog szeretetben tölthesse! Ennyi, nem több. Ha ezzel párhuzamosan jön a "dögöljön meg az a rohadék, ott, ahol van" kívánjuk annak, aki bántalmazott, elhagyott, máris keresztülhúztuk a saját pozitív vágyunkat. Főként, ha még le is íródik. Mindenki hallott már a szavak teremtő erejéről, kimondva, leírva megsokszorozódik a hatalmuk. És még egy: az átok is ide tartozik. Csak az a helyzet az átokkal, hogy olyan mint a bumeráng. Ártani is lehet vele, de bizony annak is ártalmára lesz, aki elindítja. Bízzuk Istenre, hogy mi lesz azzal, aki abban éli ki magát, hogy nálánál gyengébben gyakorolja a hatalmát, mi csak tegyük a dolgunkat legjobb tudásunk szerint. Minél többen tesszük ezt, annál jobban kisebbítjük a Gonosz hatalmát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése