Szabad akarat

Fejbekólintásként ért a hír a múlt hét végén, hogy nincs szabad akarat. Eddig vidáman ellubickoltam a saját döntéseim nagyszerűségében, olykor persze az is előfordult, hogy ezt akartam elhitetni magammal, mármint, hogy jónak neveztem bizonyos döntéseimet, mondván, most már úgyis mindegy, így döntöttem, azt eszem, amit főztem, meg ilyen okosságok. Azt mindig éreztem, hogy nem véletlenül hozok olyan döntéseket, amilyeneket, azt is megtapasztaltam, hogy ha más hozott helyettem döntést, annak nagyon megittam a levét. Abban is biztos voltam, főleg, mióta TUDATOSABBÁ lettem, hogy pont úgy kellett döntenem, ahogy, máskülönben nem lehetnék ott, ahol vagyok. Csak arról is meg voltam győződve - pedig ugyebár nem szabad meggyőződéseket gyártani, mert azzal menten szemellenzőt rántunk magunk elé -, hogy Istenke szabad akaratot adott nekünk, és ezzel élve, a földi létünket ugyanúgy élhetjük építő módon is, mint romboló módon. Azaz te döntöd el, hogy lefelé mész, vagy felfelé. No, ez nem így van. Tíz napja rágcsikálom ezt a csontikát, mármint a szabad akarat kérdését. Egyeztettem néhány hasonló szellemiségű barátnémmal, többedszerre átolvastam a jegyzeteimet, és egészen "véletlenül" a Fejlődésorientált asztrológia című újonnan beszerzett könyvemben is az első oldalak egyikén szerepel külön fejezetként a szabad akarat kérdése. (Szimultán tanulom ugyanis a családfelállításos és fejlődésorientált asztrológiát, no meg a parapszichológiát, és közben csakrameditációt hallgatok, ha ezt Mesterem tudná, szerintem biztos összehúzná a szemöldökét, teljes joggal, de mit tegyek, nem vagyok még azon a szinten, hogy türelmetlen tudásvágyamat kordában tudjam tartani. Pedig tényleg TUDOM, hogy mindenre pontosan elegendő időm van, azaz akár egymás után is, lassan, szépen odajutnék, ahová érnem kell.) Így van az, amiről mindig írok, hogy amire fókuszálod a figyelmedet, a hozzá kapcsolódó, kiegészítő dolgokat mindjárt be is vonzod, azaz ha lüktet a fejemben a kérdőjel, akkor elém kerülnek a válaszok ember, könyv, vagy bármilyen egyéb formában. Olyan is van, hogy meghallom a választ, de nem hiszem el, hogy ezt nem a saját elmém kreálta, na ezen még dolgoznom kell, hogy higgyek magamnak... :) Mára talán letisztult bennem a szabad akarat-dolog, azt hiszem megértettem. Tehát a lényeg, hogy nincs szabad akarat. Illetve van, de elenyészően kevés, viszont van óóóóriási egód, amely azt hiteti el az elméddel, hogy minden döntésedben te vagy a főnök. Rólad pedig azt hiteti el veled, hogy amit hiszel magadról, az vagy te. Azaz az elme által létrehozott hamis éntudat, az ego hiteti el veled azt is, hogy van döntési szabadságod. Na ez egy picit cirkalmasra sikeredett, de ennél egyszerűbben nem tudom leírni. A Brigitte Hamann, és Harald Krüger által írott Fejlődésorientált asztrológia c. könyvben nagyon egyszerűen példázzák a szabad akaratot: képzeljünk el egy focipályát, ahol a bolygók a játékosok. Minden játékosnak megvan a maga szerepe, amely megszabja a viselkedése szabályait. A játék szabályai adottak, de a kimenetele kezdetben nyitott. Egy a biztos, hogy gólt kell lőni. Hogy mikor lövik, hogy esetleg öngólt lőnek, hogy izgalmas lesz a játék, vagy uncsi, akadályozzák-e egymást a játékosok, vagy segítik, ez a játék minden másodpercében változhat. Szabad akaratunk annyiban merül ki, hogy megismerjük-e játékunk játszásának valamennyi lehetőségét. Szóval. Földi létünk, hogy hová, kihez, miért jöttünk, eldőlt már születésünk előtt. Aki benned dönt, irányít, választ, elhatároz, az a szellem. Az a szellem, aki azt is eldöntötte, hogy abban a testben, amiben most vagy, hová, kihez akar jönni, és mit akar ezen földi létben megtapasztalni. Aki tehát azon értetlenkedik, hogy a másik ember miért olyan amilyen, miért viselkedik, gondolkodik, vagy cselekszik teljesen ellentmondásos módon, vagy az "átlagtól" bármilyen szempontból eltérően, főleg attól eltérően, ahogyan ő gondolkodik, érez, hisz, vagy tesz, az nem érti meg ennek az egésznek a lényegét. Mint ahogyan én sem értettem meg, hogy miért kell bizonyos embereknek a rossz, ha megkaphatnák a jót is. Vagy miért szeretik szenvedtetni magukat, miért jó totyakolni a tehénlepényben, ha akár ki is jöhetnének belőle, és miért falra hányt borsó, amit az ember próbál beleverni a tökagyukba. (Már elnézést, ez vicc volt, senki se vegye magára!) De most már értem. Itt gyúlt fény a homlokom mögött, ez az eszmefuttatás juttatott el oda, hogy minden és mindenki tökéletesen úgy van rendjén, és jó helyen, ahogy és ahol éppen van. És arra a nagyon megnyugtató álláspontra jutottam, hogy gyakorlatilag bármit teszek, érzek, gondolok, az is pont úgy van jól, ahogy, mert nem érezhetek, hihetek, tehetek, gondolhatok mást, mint amit a szellemem irányít bennem. Aztán továbbgörgetve ezt az elmélkedést, arra is rájöttem, hogy micsoda kegyelmi állapotban leledzem, hiszen az én szellemem, leszületésem előtt ezt a földi létet akarta megtapasztalni, azaz a sok fájdalmat, szenvedést, mellőzés-érzést, szeretetlenségérzetet, kudarcokat, és még sorolhatnám, mind-mind azért kellett elszenvednem, hogy ezek megtapasztalása által jussak el oda, ahol most vagyok, azaz nekiálljak kutakodni a lélek, a láthatatlanság rejtelmeiben, hogy a kártyán és az asztrológián keresztül segíthessek másoknak is rájönni ezekre a számomra már teljesen nyilvánvalóvá és letisztulttá vált összefüggésekre. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy mennyire látszik a horoszkópban a szabad akarat kérdése is. Tehát egy másodpercig sem kell tovább agyalnom azon, hogy miben, hogyan döntsek. Jobbra menjek, vagy balra. Ugyanis tök mindegy, mert mindenképpen oda jutok, ahová kell. Egyetlen dolog fontos, amit nekem magamnak kell megtennem: legyen kellő csend bennem, hogy meghalljam a szellemem hangját, nevezzük ezt intuíciónak, megérzésnek. Így lényegesen kevesebb kört futok feleslegesen, mert nem az egóm irányít, azaz az elmém kreálta hamis éntudatom ugat bele az életem folyásába, bár igaz, így nem verhetem a vállam, hogy micsoda szabad akaratom van, hanem azt is megtegyem, ami az elme logikája szerint egyáltalán nincs rendjén. Én tiszta szívemből örülök, hogy megtudtam, hogy gyakorlatilag ezreléknyi szabad akaratom van. Fantasztikus érzés vezetve lenni, hogy tudom, hogy sosem vagyok egyedül, egyrészt, másrészt pedig, hogy amit teszek azt éppen azért teszem, hogy a lelkem megtapasztalhassa azt, amiért ezen életemben a Földre születtem. Asztrológiai szempontból, látva a saját képletemet, tényleg baromira a tenyerükön hordoznak az Égiek, és szerintem, most biztos ők is fellélegezhettek, hogy kevesebb a munkájuk velem. Van összehasonlítási alapom, azaz megvan a viszonyítási lehetőségem, hogy mihez mérem magam, mert gépemben kb. háromszáz képlet van. Tényleg úgy van, ahogy azt Mesterem mondja, az emberek kilencvenkilenc százaléka alszik, és baromira nem szeretik, hogy ha ébresztgetik őket. Tehát az én háromszáz emberemből három van, aki hajlandó akár közvetlenül, akár közvetett hatásomra kikászálódni az ágyból, és tenni is magáért valamit. De a kétszázkilencvenhét ember és a három ember szelleme is pont azt akarta megtapasztalni ezen életükben ahogy éltek idáig, és ahol most tartanak, az én dolgom pedig az, hogy ezt elfogadjam. Viszont innentől még mélyebben hiszek abban, hogy akit hozzám, mellém sodor a Sors, az sem "véletlen", tehát ezek után is kutya kötelességem megpróbálni kirángatni némelyeket a mocsárból, csak már mondjuk nem szánok rá éveket, hónapokat, csak néhány alkalmat, és nem betegszem bele, nem borulok ki, és nem érzem kudarcnak, ha nem sikerül, hanem elfogadom, és könnyedén elengedem, ha úgy dönt, hogy nem óhajt mellettem, velem együtt üdvözülni. Magyarán, csukott ajtókon nem fogok dörömbölni, de ha kinyílik, én is kinyílok, mint ahogy tettem eddig is. Csak már lényegesen TUDATOSABBAN, nem Teréz anyai minőségben, azaz egyáltalán nem kell mindenkit megmenteni, csak azt, akinek szelleme a felívelés mellett döntött.