Egó
Az egót nem legyűrni, elpusztítani kell, hanem ugyanúgy a szolgáddá tenni, mint az elmédet.
Nem hagyni felülkerekedni rajtad, de ha szükséges, akkor használni kell.
Például vannak emberek, akikkel szemben nincs más út, mint az egó használata.
Az egó leépítését ne az jelentse, hogy magadra erőltetsz valami végtelen türelmet, hogy a hátadon is fát lehessen vágni, valami félreértelmezett tolerancia, vagy ami még rosszabb felülemelkedés végett, hanem az, hogy nem engeded magad fölé tornyosulni.
Mondok egy példát.
Ha az utcán megtámad egy sötét alak, és az értékeidet követeli, a torkodnak szegezett késsel, vedd csak elő nyugodtan az egódat, és üsd, vágd, rúgd, ahol éred, és engedd, hogy a félelmeden keresztülgázoljon a dühöd, és indulatod.
Mert azt is játszhatod, hogy eszméletlenül spirituális vagy, és megkérdezed magadtól, hogy mit tenne most a szeretet, és hogyan lehetnél elnézőbb és toleránsabb ezzel az emberrel, aki szintén Isten gyermeke, sőt még az isteni fényét is megláthatod, vagy fohászkodhatsz az Égiekhez, hogy mentsenek meg, de addig a gaz szépen elvágja a torkodat, és még ki is rabol.
Persze, ha ez a cél, akkor lehet ezt tenni, egó nélkül. Ez most egy szélsőséges példa volt, de ugyanígy áll a hétköznapokra is. A jó kis közösségi oldalon a "fészen", vagy kinn a világban is nap, mint nap megmérettetünk, hogy hogyan is van ez az egó kérdés.
Én úgy vélem, nincs azzal baj, ha az ember indulatos, azért mondom ezt, mert én is hajlamos vagyok rá. Azon kell ilyenkor elmélázni egy kicsit, hogy van-e értelme felvenni a kesztyűt, és megvédeni az álláspontodat, vagy nincs.
Esetemben úgy néz ki, hogy van, akit érdemesnek vélek arra, hogy vitatkozzam vele, mert azonos szinten lévőnek gondolom magammal. (Már megint a szintek, jaj, de egósan hangzik ez. :) Nem egymás alatti, feletti szintekről beszélek, hanem mondjuk úgy, tudatminőségekről. Vannak olyanok, akiknek tudatminősége egészen máshol van, mint az enyém, ez így a pontos.) Van, akivel nem vitatkozom tehát, egész egyszerűen azért, mert értelmetlen, nem ért engem. Gyakran félreértenek ezért, pedig pont azzal, akivel vitatkozom adott esetben, úgy tűnik egóból, fontos számomra annyira, hogy megértessem vele az álláspontomat. Akivel nem vitatkozom, azzal nem tartom érdemesnek a párbeszédet az előbb említett okok miatt.
De ugyanez áll az egó témában a megsértődésre is például. Ha bánt valami, ha sértve érzem magam, tudom, hogy ez egó, és arra figyelmeztet, hogy ott még dolgom van, ilyenkor kérdezem meg magamtól: miért fáj ez nekem ennyire? Melyik részemet sérti annyira az odavágott mondat, hol van még rés a lelkemen, ahol beférkőzött a fájás? Ez is előrevisz, mert észreveszem, hol nem vagyok még rendben teljesen.
Nem szabad tehát letörni ezeket az egóból jövő figyelmeztetéseket, mert ezek a küszöbőrök, ezek mutatják meg, hol kell magunkon még dolgozni.
Ha nem volna egód, akkor nem volnának útjelzők.
A mesterek és a legmagasabb szinten lévő tanítók is használják az egójukat, csak tudják, hogy hogyan, mikor, miként, és nem hagyják elhatalmasodni magukon, ez a lényeg.
Nem hagyni felülkerekedni rajtad, de ha szükséges, akkor használni kell.
Például vannak emberek, akikkel szemben nincs más út, mint az egó használata.
Az egó leépítését ne az jelentse, hogy magadra erőltetsz valami végtelen türelmet, hogy a hátadon is fát lehessen vágni, valami félreértelmezett tolerancia, vagy ami még rosszabb felülemelkedés végett, hanem az, hogy nem engeded magad fölé tornyosulni.
Mondok egy példát.
Ha az utcán megtámad egy sötét alak, és az értékeidet követeli, a torkodnak szegezett késsel, vedd csak elő nyugodtan az egódat, és üsd, vágd, rúgd, ahol éred, és engedd, hogy a félelmeden keresztülgázoljon a dühöd, és indulatod.
Mert azt is játszhatod, hogy eszméletlenül spirituális vagy, és megkérdezed magadtól, hogy mit tenne most a szeretet, és hogyan lehetnél elnézőbb és toleránsabb ezzel az emberrel, aki szintén Isten gyermeke, sőt még az isteni fényét is megláthatod, vagy fohászkodhatsz az Égiekhez, hogy mentsenek meg, de addig a gaz szépen elvágja a torkodat, és még ki is rabol.
Persze, ha ez a cél, akkor lehet ezt tenni, egó nélkül. Ez most egy szélsőséges példa volt, de ugyanígy áll a hétköznapokra is. A jó kis közösségi oldalon a "fészen", vagy kinn a világban is nap, mint nap megmérettetünk, hogy hogyan is van ez az egó kérdés.
Én úgy vélem, nincs azzal baj, ha az ember indulatos, azért mondom ezt, mert én is hajlamos vagyok rá. Azon kell ilyenkor elmélázni egy kicsit, hogy van-e értelme felvenni a kesztyűt, és megvédeni az álláspontodat, vagy nincs.
Esetemben úgy néz ki, hogy van, akit érdemesnek vélek arra, hogy vitatkozzam vele, mert azonos szinten lévőnek gondolom magammal. (Már megint a szintek, jaj, de egósan hangzik ez. :) Nem egymás alatti, feletti szintekről beszélek, hanem mondjuk úgy, tudatminőségekről. Vannak olyanok, akiknek tudatminősége egészen máshol van, mint az enyém, ez így a pontos.) Van, akivel nem vitatkozom tehát, egész egyszerűen azért, mert értelmetlen, nem ért engem. Gyakran félreértenek ezért, pedig pont azzal, akivel vitatkozom adott esetben, úgy tűnik egóból, fontos számomra annyira, hogy megértessem vele az álláspontomat. Akivel nem vitatkozom, azzal nem tartom érdemesnek a párbeszédet az előbb említett okok miatt.
De ugyanez áll az egó témában a megsértődésre is például. Ha bánt valami, ha sértve érzem magam, tudom, hogy ez egó, és arra figyelmeztet, hogy ott még dolgom van, ilyenkor kérdezem meg magamtól: miért fáj ez nekem ennyire? Melyik részemet sérti annyira az odavágott mondat, hol van még rés a lelkemen, ahol beférkőzött a fájás? Ez is előrevisz, mert észreveszem, hol nem vagyok még rendben teljesen.
Nem szabad tehát letörni ezeket az egóból jövő figyelmeztetéseket, mert ezek a küszöbőrök, ezek mutatják meg, hol kell magunkon még dolgozni.
Ha nem volna egód, akkor nem volnának útjelzők.
A mesterek és a legmagasabb szinten lévő tanítók is használják az egójukat, csak tudják, hogy hogyan, mikor, miként, és nem hagyják elhatalmasodni magukon, ez a lényeg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése