Főnix

A napokban kezembe került egy könyv, Gael Lindenfield írta, Önbecsülés a címe. Nagyon jó könyv, bár mint spirituális embernek, számomra vannak benne kicsit "erős" dolgok, de összességében rendben lévőnek tartom. Tavaly írtam már 2012. hatásairól, akkor még úgy: fogalmam sincs mi lesz valójában. Most is ezt gondolom, annak ellenére (sőt talán éppen ezért), hogy számosan bocsátkoznak jóslatokba. A sok jóslattól aztán úgy meg lehet kavarodni, mint vasorrú bába a mágneses mezőben. Én azt érzem, hogy a kollektív tudat hatására, mármint, hogy "valaminek történnie kell", meg "valami van a levegőben" mindenki elkezdett "érezni" dolgokat, a változásra vonatkozóan, ami nem baj, mert legalább az egyetlen értelmes és járható, és élhető útra, a spiritualitás felé vezeti őket. (Hangsúlyozom a spiritualitást szellemi értelemben véve, nem arra gondolva, hogy mindenkinek valamiféle ezoterikus ágazatban kell gyökeret verni. Pusztán az anyagi világ felől a szellemiség felé fordulásról beszélek.) Ami viszont sokkal rosszabb, tömegével kerülnek elő az eddig csak látens módon üzemelő "látók", akik boldog boldogtalannak osztogatják "látásaikat", nem törődve azzal, mit okoznak ezzel emberek lelkében. Mondván: az "infó Föntről jött", és mint ilyen, neki kutya kötelessége kimondani, és majd az "Univerzum elrendezi", hogy mi lesz azzal, akinek az arcába vágják. Súlyos tévedés, és felelőtlenség. Mondom ezt azzal a tudattal, hogy magam is foglalkoztam előrejelzéssel, kártyából, vagy asztrológiai szempontból, bár ez utóbbival ritkábban, a percre pontos születési dátum ismeretének hiánya miatt. Jó ideig dolgoztam telefonos kártyavetőként, amelyet nyugodtan lehet cikizni, meg lemondóan legyinteni rá, meg sarlatánságnak nevezni, de az igazság az: ha valahol megtanulsz emberekkel bánni, és valóban az igaz információkat továbbítani, no akkor itt aztán lehet. Nem látod a nonverbális kommunikációját - amelyet nagyon sok ezoterikus "szakember" kihasznál igen jó pszichológiai érzékkel, ha szemben ül vele a páciens, magam is megtapasztaltam ezt az elmúlt napokban, hogyan dolgozik egy ilyen -, csak a hangját hallod. Van, hogy csak egy kérdés, néhány szóval. És 475,-Ft/percdíjért nincs nagyon időd ráhangolódni, meg különböző hókuszpókuszokat csinálni, lökni kell a sódert, különben elhajtanak a francba, joggal. Az sem egy lebecsülendő dolog, hogy a másfél év alatt, amit itt töltöttem, kb. 900-1000 embernek jövendöltem, vagy csak beszélgettünk, amely embermennyiséget egyébként szerintem egy emberöltő alatt sem képes bevonzani egy látó, vagy kártyavető, vagy bármilyen ezoterikus szakember az otthonában ücsörögve. Úgyhogy bizton állíthatom, amúgy születésemtől adott intuíciós képességem tökéletesen kiéleződött, az egyetlen bibi az, ha nem engedi egóm, hogy megnyilvánuljon. Azaz hitetlenkedjek a saját megérzéseimet illetően, ami elő szokott fordulni a mai napig is. Én ugyan nem vagyok látó a szónak abban az értelmében legalábbis, ami manapság használatos. Amit látok, az az emberek Isteni Lénye, Igazi Önvalója. Ha ez túl fellengzősen hangzana, érthetőbben írom: látom az egó Maya fátylai alatt az Embert. Azt a részét, amit Isten tett bele. Amitől dobog a szíve, amit Életenergiának, Léleknek, vagy mindegy minek nevezünk. És mivel csak ezt látom meg elsőre, jó sok pofon kell, amíg kitisztul a másik, a hétköznapi emberi látásom, és megértem, hogy nem minden arany, ami fénylik. Mert az Univerzum ha valamiről, hát arról biztos, hogy gondoskodik, hogy az Utamon maradjak, és I. házas Neptunuszom, amely azért felelős, hogy egómat a lehető legjobban a háttérbe szorítsam, tegye a dolgát. Mostanában ezt tette, és elém dobott olyan szituációkat, amelyekben megmérettettem: hol is tartok utamon. Megmérettem, és könnyűnek találtattam, legalábbis mostanáig, amíg össze nem szedtem kicsit szétesett darabjaimat. Megmutatta: van ám dolgom Gollannal még rendesen, aki mostanában jócskán elkanászodott. Hagytam neki, nem lustaságból, hanem mert nem fordítottam kellő figyelmet Önmagamra, a befelé fordulásra, önszeretetemre. Amíg minden energiámmal másokra figyeltem, Gollan észrevétlenül fölém magasodott, elnyomta a szívem, a lelkem szavát, Szellememről már nem is beszélve. Hitetlenkedést oltott belém, félelmeket, a múlt hosszú, ragadós, mocskos csápjait a testem köré csavarta, segítségül hívta Aggodalom, Szorongás és Kétely nevű haverjait, akik jól irányzottan elém tolták azokat az embereket, akik segítették energiájukkal létezésüket bennem. Olyanokat használt erre a célra az Univerzum üzenetül, akik előszeretettel marnak az őket néhányszor felsegítő kézbe, olyanokat, akik "segíteni akarnak", akik előszeretettel mondják: "én szeretlek, DE..." csak éppen emögött a szeretet mögött nincs valójában semmi, bár ez még a jobbik eset, mert olyan is van, hogy a szeretlek szót használják a "ki nem állhatlak" helyett, biztos azért, mert az csak egy szó, könnyebb kimondani, meg főleg most divatosabb is, ez utóbbi meg három. Üzent tehát az Univerzum, bár én inkább a belső Önvalóm üzenetének, a Szellememnek tulajdonítom az üzenetet, csak, hogy felfogjam hallgassak a megérzéseimre, amelyek mindig figyelmeztetnek, megszólaltatva bennem a vészcsengőt: NE! Amúgy pontosan tudom, hogy ki a tiszta és a nem tiszta ember, ez van, akkor is, ha még nekem sem tetszik néha. Mert valójában olyan ritka a tisztaság, mint a fehér holló. Van néhány szürke, ha már színekről beszélünk, de a többség fekete, mint a patás ördög, akinek a létezésében ugyan nem hiszek, de jó hasonlatként megteszi. Megérdemelten kaptam tehát az áldást. Áldásnak nevezem, mert minden ilyenből erősebben, magabiztosabban, önértékelésemet megszilárdítva állok fel, tehát KÖSZÖNÖM. Nem csak az Univerzumnak, és az Égieknek, de köszönöm Szellemi Vezetőmnek, és azoknak az embereknek is, akik eszközül szolgáltak ehhez. Megtanultam, remélem végleg, hogy egyensúlyt kell teremtenem az önmagamra fordított idő és a másokra fordított idő között. Megtanultam, remélem végleg, hogy mindig magamat kérdezzem, ha valami kérdésem van. Meditációban vagy csak szimplán elcsendesedve, és halljam meg a választ, ami mindig megjön. Ahogy egy tényleg Valódi, Igazi Látó Barátném mondta: ne kavard meg a hullámokat magad körül feleslegesen, feküdj a víz tetejére, és élvezd a ringatózást. Bajaidat a saját aggodalmaid okozzák. Ha netán olvassa ezt az írást, ezúton fejezem ki hálámat Neki, köszönetemet, elismerésemet és tiszteletemet. Szeretlek Anne Morgenston. :) Megtanultam, remélem végleg, hogy ott, ahol én vagyok, ahová én tettem magam, mert ez volt a célom, lemeztelenedve, csupaszon, és egyedül állok, így el kell fogadnom, hogy ez azzal is jár, ha célpontként szolgálok olyanoknak, akik a tömeg fedezékéből előszeretettel lövöldöznek. Megtanultam, remélem végleg, hogy ha szükséges, meg kell védenem és nem szabad magukra hagynom azokat az embereket, akik azért vannak körülöttem, mert számukra hiteles vagyok, mert szeretnek, vagy mert én szeretem őket. Adott esetben saját maguktól is, ha kell, és amíg erőmből telik. Én abban hiszek és azt vallom, hogy nincsenek véletlenek, tehát, ha a leszületett Lélek bármilyen utat is választott, de utunk valahogy kereszteződik, az azért van, mert Neki pont azokra az energiákra van szüksége, amelyeket tőlem kaphat, és én kaphatok tőle. Régen kiálltam abból a sorból, akik saját védőbástyáik fedezékéből, a felelősséget teljesen az Égiekre, Univerzumra hárítva osztogatják jóslataikat, vagy látásaikat, mintha nekünk Embereknek nem adatott volna szabad akarat, amelyet ésszel kellene felhasználnunk, és felelősséget vállalnunk a tetteinkért, kimondott szavainkért. Folytatom tehát a megkezdett Utat, amit nem akarok de már nem is tudnék elhagyni. Aki akar velem tart. Aki nem, áldással, békével elengedem. Nyugodtan lehet engem a továbbiakban is akár kitárgyalni, akár átkozni, akár a tömeg fedezékéből lövöldözni, ezzel csak nekem segítenek, mert még erősebb leszek. Nem azért, mert védelmeket pakolgatok magamra, különböző praktikákkal, nem. Belülről lettem Azzá, Ami, Aki most vagyok, és azok szeretete, hálája és támogatása által, akik mindig mellettem voltak, vannak, lesznek. Így hát belülről is erősödöm egyre jobban. Jó érzés, nagyon jó. Éppen tegnap mondtam Páromnak, hogy ahhoz tudnám hasonlítani az ilyen időszakokat, mintha elveszíteném egyenként kilógó darabjaimat, ujjaimat, kezeimet, lábaimat, de a törzsem egyben marad. Csak az a dolgom tehát, hogy visszategyem, vagy új végtagokat növesszek a régiek helyébe, használhatóbbat, szebbet, jobbat, erősebbet. A felszínt tehát lehet karcolgatni, még vésni is akár, de a mélyben már nem lehet kárt tenni. És ami még jobb, hogy amikor mélyponton vagyok úgy hiszem, hogy na ebből aztán micsoda hosszú ideig fogok kimászni, vajon mennyi ideig tart míg regenerálódom, ím csak néhány nap kellett... Addig jönnek az álmok, üzenetek, figyelem magam, és a környezetemet, éberen élek, éberebben, mint addig, mindenben meglátom a nekem szóló üzeneteket: kelj fel és járj, kellesz, szükség van rád, jó vagy úgy, ahogy vagy, ne arra figyelj, aki ellened, hanem aki veled, érted... Tudni, hogy az Égiek a tenyerükön hordoznak, érezni a vezettetést, ennél katartikusabb élmény kevés van. Köszönöm az elmúlt napokat, heteket, mindenkinek, aki közreműködött benne, olyan erő birtokába jutottam, amelyről eddig nem is álmodtam.