Itt vagyok :)

Régen nem írtam itt. Az ok nem a hallgatásban keresendő, írok én, nem is keveset, és minden nap. Létrehoztam a fészbukon egy csoportot, azon spirituális úton járó barátaim, jó ismerőseim közösségét, akikkel napi kapcsolatban vagyunk egymással, megosztjuk örömünket, bánatunkat, emelgetjük egymást, ha szükséges, segítünk egymásnak Azzá válni, Akik vagyunk, Akikké lennünk kell. Nagyon sokat tanulunk egymástól, rengeteget nevetünk együtt, él, lélegzik, lüktet a Közösség. Tavaly július óta él a Csoport, mára felére redukálódott létszámmal, letisztult formában, nem a mennyiségre törekvéssel, hanem a minőségre. Kezdetekkor az volt a fejemben, hogy minél többen legyünk, akik ezen az úton járunk, de néhány hónap alatt kiderült, hogy ez nagyon nem jó így. Minden kezdet nehéz, tanulnom kellett ezt is, mármint, hogy nem minden arany, ami fénylik. Itt is jócskán került a búza közé ocsú, megjártam a poklot, de sikerült megtisztulni tőlük. Ez van, kár is volna szépíteni, tán tőlem meglepő ilyesmit olvasni, de igen, komoly erő szükségeltetett a részemről, amíg a jelenlegi tisztaságot elértük. A spirituális világ sajnos tele van negatívval, mert ahol megszületik a fény, azonnal ott terem az árnyék is, ahol tisztaság kezdi felütni a fejét, rögvest igyekszik beszennyezni azt a gonosz. A bennem lévő Teréz anya pedig hisz, és bízik, és van, amikor még mindig nem hallgat teljesen a megérzéseire, mert minden egyes emberben meglátja az isteni fényt, jön az elhivatottság érzés, hogy erről a fényről le kell hántani a sűrű, nehéz fátylakat, amelyek eltakarják...Jó néhány megvilágosodásom volt, többek között az, hogy nem kell mindenkit megmenteni - na jó, tudtam ezt már régen is, de nehéz volt a gyakorlatban megvalósítani -, és főként lehetetlen saját magától megvédeni bárkit is. Figyelmemet tehát arra fordítottam, akiknek az én energiámra van szükségük, akik bíznak, hisznek Bennem, és szükségük van a segítségemre, elfordulván azoktól, akik lehúznak, visszarántanának, elbizonytalanítanának. Barátból aztán lett néhány ellenség, mármint részemről nem, de hogyan is fogalmazzam a velem szembefordulókat... Nekem is van dolgom, elvégre még csak életem felénél vagyok, bár ami a megvilágosodásig hátralévő időig van, bele kell húznom, hogy az elkövetkezendő négy évben már szemernyi kétségem se legyen a megérzéseimet illetően, hogy: igen, tessék rájuk hallgatni, különben felesleges szellemi energiát pazarolok olyanokra, akik szívesebben látnának engem porba hullva. Amint írtam fentebb: ahol megjelenik a fény, rögvest árnyék is támad. De hát áldás reájuk, én is voltam ott, ahol most ők vannak, és ők is voltak ott már valamikor, vagy lesznek majd, ahol most én vagyok. Ennél többet nem is óhajtok szólni ezen témában. Tehát az elmúlt félévet nem csendes befelé fordulással, hanem éber figyelemmel és tanulással, és főként TUDATOSodással töltöttem. Reiki mester, és tanító lettem, hogy keretet adjak annak a tudásnak, ami bennem van, hogy továbbadhassam annak, aki kíváncsi rá az én szűrőmön keresztül. Kellett ehhez jócskán presszúra is a Tudatos Létezőktől, azoktól az Emberektől, a csoporttársaimtól, akik megtiszteltek, megtisztelnek a bizalmukkal, akik többnek látnak, mint ami szerintem vagyok, és folyamatosan elárasztanak hálájukkal, szeretetükkel, biztatásukkal, és persze kérdéseikkel ösztönöznek arra, hogy még véletlenül se jusson eszembe, esetleges alkalmatlanságom a tanítói posztra. Szerintem ez bőven elég egy embernek, hogy Azzá válhasson, Aki lenni akar, Akivé válnia kell. Néha megvádolnak túlzott szerénységgel, és nem tudom megmagyarázni, hogy én nem olyannak élem meg magamat, mint amilyennek ők látnak, és azokhoz képest, akikhez én mérem magam, vajmi csekélyke tudással rendelkezem. Csak azt adom át, amit megtapasztaltam. Sokat tanultam és tanulok is folyamatosan, de ha nem sodor az élet vagy a Sors olyan helyzetbe, hogy a tanultakat kipróbálhassam, megéljem, magamon átereszthessem, nem beszélek róla. Kimondom azt is, ha valamire nem tudom a választ. Ez esetben viszont tudom, hogy kihez irányítsam a kérdezőt. Megtapasztaltam az elmúlt fél évben, hogy ahogy az ember lánya halad az Úton, a nehézségek nem lesznek kevesebbek, csak másabbak, és nem lesznek könnyebbek, viszont könnyebben elviselhetőek, nem lesznek kisebbek, sőt bizony nagyobbak, de probléma immáron nem létezik, csak megoldásra váró feladat, amelyhez minden segedelmet megád az Ég, ha odafigyelsz a jelekre. Tisztább lettem. Amikor elkap egy hullám, és elkezdek gondolkodni, azaz észrevétlenül mögém lopakodik Gollan, az egóm, és megnövekedett árnyékával majdnem olyan, mintha magasabb lenne nálam (tudja, hogy át kell valahogy vágnia, mert már nem hiszek neki) igen rövid idő alatt észlelem a próbálkozását, és beülök a már jól ismert tornádóm közepére... ahol mindig csend van, és béke, és nyugalom. Előttem az óceán kéklik, halkan morajlik, a távolban kel fel a Nap... már nem ragadok bele, már nem gondolkodom, és ha sikerül is kihoznia a sodromból egómnak, kibillenteni semmiképpen sem tud. Ezen írást a Hitelesség című blogbejegyzésem inspirálta, azt olvasgattam valamiért, és mosolyogva, elégedetten konstatáltam, no jól van, léptem egyet előre megint. Már nem aggaszt, ha bárki nem hisz nekem, vagy tán meg sem hallja amit mondok. A legtöbb esetben TUDOM, hogy mikor kell hallgatnom, mert felesleges bármi szó, csak pusztába kiáltanék. Hogy elhiszik-e, amit mondok, vagy sem, az pedig azért nem aggaszt, mert számomra teljesen mindegy. Én teszem a dolgom, ez a fontos. Ahogy ott is írtam: TUDOM, hogy amit mondok, az a legbelső Énemből jövő információ, amely egész egyszerűen nem lehet nem igaz. Aki valamelyest ismerős ezen az Úton, tudja miről beszélek, aki nem, annak annyit erről, hogy belső, isteni lényünk, amelyet nem takarnak egónk sötétszürke fátylai olyan tiszta, és igaz, mint maga Isten, ezért is hívják isteni lénynek. :) Ez a Mag, a Fény, Isten tiszta fénye mindannyiunkban benne van. A kérdés, hogy hajlandó vagy-e foglalkozni azzal, hogy előbányászd, letisztítsd a ráragadt mocsoktól, mint a sárba esett gyémántot, vagy hagyod még mélyebbre süppedni. Én úgy döntöttem, nem most, hanem már jó régen, hogy megkeresem, felkutatom, ha könyékig sáros leszek is. Megtaláltam. Felvettem, letisztogattam, amennyire csak bírtam, kicsit még fényeztem is rajta, és visszahelyeztem a méltó helyére, a szívembe. Onnan sugároztatom arra, aki kéri, aki akarja, de bevallom arra is, aki nem... :) Egy szint után ugyanis az ember már nem tud másként működni, csak így. A tiszta lélek már nem tűri a szennyet, kidobja magából igen hamar, tehát, ha elkap a düh, a harag, vagy fájdalom, keserv, csak fel kell ragyogtatnom magamban ezt az én isteni fényemet. Vagy egy másik nagy Tanító, Böjthe Csaba testvér szavait hallom a fejemben: mit tenne most a szeretet? Elég ennyi, hogy Gollan visszasunnyogjon a helyére, és szépen tegye a dolgát, azaz akkor álljon a rendelkezésemre, amikor szükségem van rá. Megsimogatom a fejecskéjét, hiszen Őt is Isten adta nekem, és hálás vagyok neki, amiért tanít. Meg úgy általában folyamatos érzés bennem a hála minden és mindenki iránt, akivel kapcsolatban voltam, vagyok, és leszek, mert mindegyikük tanít nekem magamról valamit. Időnként azt, hogy mennyi dolgom van még magammal, mi a javítani, tisztogatni való, olykor pedig azt, hogy mennyivel előrébb vagyok, mint ahogy hiszem magamról. Ez jó, de valójában nem számít. Kezd a dolog önjáróvá válni, mert ahogy mondja egy látó Barátném tiszta és erős energiák védelme alatt állok, ha pedig így van, akkor nagyon a helyemen vagyok, cél van velem, csak annyi a dolgom, hogy a lehető legtöbbet kisajtoljam magamból, amire csak képes vagyok.