Tudatosság

Egy barátném jó múltkorában azt írta: arra jött rá az írásaimat olvasva, hogy ő inkább nem is akar tudatos lenni, mert ez folyamatos agyalással jár, ami túlságosan munkás dolog. (Bocs, Drágám, tudom, hogy nem pontosan ezt írtad, de a lényege ez volt, ugye?) Elsőre picit elkenődtem, ha ez jön át az írásaimból, akkor valamit nagyon nem jól csinálok. Később rájöttem, hogy nem kell nekem azon (sem) problémázni, hogy kinek mi megy át a gondolataimból, mert ezen nem tudok változtatni, és nem is kell. Az a fontos, hogy én jól érezzem magam attól, hogy írok, a többi nem számít. Márpedig jól érzem magam az írástól, ez kétségtelen. Az csak hab a tortán, ha ezzel netán segítek másnak, egy pohár friss vizet nyújtva a fáradt úton járónak, vagy kulcsot a kezébe egy zárt ajtóhoz, vagy kinyitok egy másik ablakot, ne csak mindig ugyanazon bámuljon kifelé... Ám gyakran elgondolkodom azon, hogyan is lehetne a lehető legjobban, legérthetőbben megfogalmazni a TUDATOSSÁG lényegét. Ma rájöttem. A TUDATOSSÁG a legvilágosabb, legegyszerűbb, leggondolattalanabb dolog a világon. A TUDATOSSÁG az, amikor menet közben csak a járásodat figyeled. Amikor azt figyeled, hogyan mosogatod el az edényeket. Amikor azt figyeled, hogy hogyan fogyasztod el ételedet. A TUDATOSSÁG maga a figyelem, éberség, a jelenlét, a JELEN-ben Lét. Ennyi. Amikor nem automatikusan teszed a mindennapokban a mindennapi dolgokat, hanem ott vagy, benne. Nem gondolkodsz a befizetendő csekkeken mosogatás közben. Hanem mosogatsz. Nézed, ahogy belenyúlsz a finom meleg vízbe, a másik kezedben a koszos pohárral, és lassan elkezded először belülről, simogató mozdulatokkal kitörölni a habos szivaccsal a poharat, aztán megfordítod a kezedben, és kívülről és alulról is körbesimogatod. Megnyitod a folyó vizet, alá tartod a habos poharat, és figyeled milyen érzés ahogy a meleg víz után a hideg éri a kezedet. Nézed, ahogy a pici, fényes, szivárványos buborékok lefolynak a pohár oldalán, átadva helyüket a csillogó tiszta fényességnek. Lefelé fejjel lefordítod a szárítóba, és előveszed a következő edényt, tányért, lábost. Figyeld, amit csinálsz. Olyan dolgokat fogsz észrevenni a mindennapos tevékenységeidben, amiket eddig még sosem. A gondolataid attól még jönnek-mennek a fejedben, de lásd őket úgy, mintha egy járdaszélen állnál, és figyelnéd az előtted elhaladó autókat. Vagy fekszel a fűben, és nézed az égen elúszó felhőket. Csak figyeld a gondolataidat, de ne ragadd meg őket, ne boncolgasd, ne állítsd meg. Vagy figyeld meg az érzelmeidet, amelyeket kivált belőled egy történés. Figyeld meg, mit érzel, amikor néhány gyönyörű óra után, szerelmed kilép az ajtón, és te egyedül maradsz. Érzed az illatát magadon, kettőtök szerelmének vibráló energiája még édes, meleg burokként ölel át, egy ideig még ott van a levegőben az izzás. Aztán ahogy múlik, illan, bekúszik helyette a hiány érzete, a sóvárgás az ölelése, a hangja után. Ne ragadj bele, maradj kívül, csak figyeld magad, milyen érzések kavarognak benned. Maradj éber, ne merülj el a kínzó hiány-érzésben, csak figyeld, ahogy óráról órára változik: válik egyre erősebbé, vagy gyengül. Ha utóbbi, akkor tudhatod, jól teszed a dolgod, sikerült kívül maradnod, TUDATOSSÁ lettél, nem gyűrt maga alá az érzelem. TUDOD, hogy úgyis visszajön, TUDOD, hogy akkor éled át újra és újra vele a szerelmet, amikor csak akarod. Nincs miért sóvárogni, mert ami a tiéd, az mindörökké a tiéd marad. Ami meg nem, azt úgysem tarthatod meg. A TUDATOSSÁGhoz nem kell agyalás. A TUDATOSSÁGhoz csak éberség kell. Ha éber vagy, nincs gondolat. A gondolattalanság nem hülyeség, meg butaság, hanem éber jelenlét. Azaz éberen lenni a jelenben. Próbáld csak ki. Marha jó. :) Osho azt mondja, hogy ha csak figyelsz, és éber vagy, minden minősítés nélkül, a legnagyobb meglepetésben lesz részed: mert ahogy egyre éberebben és biztosabban figyelsz, a gondolatok úgy tűnnek el. Ha eltűnnek a gondolatok, megszűnnek az erős érzelmek. Lehet, hogy szomorú leszel, de nem fog már a hatalmába keríteni a szomorúság. A boldogság is jöhet mehet, te nem leszel túláradóan boldog, ami azért jó, mert kevésbé érzékeled majd, ha éppen nem leszel boldog. Ha pedig már nem ítélkezel, akkor már csak tisztán megfigyelő leszel. A mesterek azt mondják, aki elér idáig, mesterré lészen. Vannak időpillanatok, amikor mindannyian átéljük ezt az állapotot. Tudod mikor? Amikor szerelmes vagy. Ez az úgynevezett rózsaszín köd, amit a csak az irigyek neveznek így. Ez a legáldottabb állapot, amikor úgy tudod nézni a másik embert, amilyen ő tisztán a maga valójában. Tisztán megfigyeled minden mozdulatát, ízét, illatát, hangját a maga gyönyörűségében szívod magadba minden rezdülését. Nem minősíted sem jónak, sem rossznak, csak élvezed minden együtt töltött pillanatotokat. Ugyanezt a kulcsot kell használni minden egyéb dologhoz is. Így válsz végül önmagad mesterévé, és többé nem leszel szolga, akit ide-oda rángatnak érzelmek, gondolatok, félelmek, harag, megingathatatlanná válsz. Ott a hegy csúcsán. Én tudom, hogy mindannyian átéltük már ezeket a pillanatokat. Igen, csak pillanatokra, de a TUDATOSSÁG fénye átvilágított már mindannyiunkat. És a jó hír az, hogy ezért semmit nem kell TENNED. Nem kell agyalnod, gondolkodnod. Amennyiben mégis ezt teszed, máris elvész a TUDATOSSÁG, éberség. Csak megfigyelned kell, ítélkezés nélkül. Ha pedig mégis elkapnak az indulatok, érzelmek, az sem baj, mert már TUDOD, hogy most dühös vagy, felbosszantottak, fájdalmat okoztak, de ahogy jön, úgy el is fog múlni. Nem gyűr maga alá, és nem kell semmit tenned, hogy elmúljon. Ember vagy, TUDATOS ember, emberi érzelmekkel. Akkor válsz TUDATOSSÁ, ha nem gondolkodsz. Ha nem akarsz fejben megoldani múltbéli, vagy jövőbeli dolgokat. Ha egyszerűen éber VAGY.